SZTE Info

szokefalvi_nagy_bela_emlekkonferencia_kiemelt

Száz éve született Szőkefalvi-Nagy Béla matematikus: „a” professzor

Ötnapos konferencia kezdődött június 24-én Szegeden az egyetem egykori legendás matematikusa, a száz esztendővel ezelőtt született Szőkefalvi-Nagy Béla emlékére.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZS20130624_szokefalvi_nagy_bela_emlekkonferencia_005Plenáris üléssel vette kezdetét a Szőkefalvi-Nagy Béla-emlékkonferencia, melynek az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székháza ad otthont. A résztvevőket Krisztin Tibor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének vezetője köszöntötte, aki röviden bemutatta az intézet történetét, alapítóit, Riesz Frigyest és Haar Alfrédot, ismertette fontosabb eredményeit. Elmondta, Szőkefalvi-Nagy Béla (1913-1998) több mint hatvan éven keresztül alkotott itt. Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora méltatta Szőkefalvi-Nagy Bélát, kiemelve: a szegedi universitas mint kutatóegyetem ma is arra törekszik, hogy kövesse a legendás matematikusprofesszor által meghatározott, kitaposott utat. Az egyetem és Szeged városa nevében is üdvözölte a tanácskozásra meghívottakat. Örömhírként közölte, hogy az önkormányzat közreműködésével az idei évtől Szeged egyik kis, belvárosi, egyetemközeli utcája Szőkefalvi-Nagy Béla nevét viseli.

 

Az egykori tanítvány, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a 20. század egyik legnagyobb formátumú magyar matematikusának nevezte Szőkefalvi-Nagy Bélát. Páratlan tudású, felejthetetlen személyiségként, elbűvölő tanáregyéniségként mutatta őt be a közönségnek. Megtudtuk, éppen 40 évvel ezelőtt találkozott először személyesen a professzorral, aki akkor volt 60 esztendős, mint most az MTA-elnöke.

 

– Egyike volt azon professzoroknak, akiket egyetemistaként szinte az első pillanattól a legnagyobbra. Fantasztikus előadásait a táblára is rögzítette, ezeket szinte le lehetett volna fényképezni és kiadni, olyan tisztasággal, erővel, csodálatosan tudott tanítani. Nem véletlen, hiszen ilyen mélységben ismerte a tárgyat, a matematikát. Ugyanakkor nagy formátumú ember is volt, nemcsak kitűnő matematikus, hanem olyan kisugárzású pedagógus, aki alakította környezetét 1945-ben lett az MTA tagja, 1947-ben nevezték ki professzorrá, majd az 1950-es, 60-as éveket is Magyarországon tanította és dolgozta végig annak ellenére, hogy nem számított az akkori rendszer barátjának. Ennek ellenére még más nézeteket valló munkatársai is megadták a professzornak azt a tiszteletet, ami – mondjuk ki – kijárt neki. Nem kellett, hogy megkövetelje a tekintélyt, megkapta azt a kollégáktól – emlékezett vissza a www.u-szeged.hu-nak Pálinkás József.

 

Mit tanulhatnának Szőkefalvi-Nagy Bélától a mai hallgatók? Az MTA elnöke szerint egyrészt rengeteget és kitartóan dolgozni, másrészt elmélyültséget, harmadrészt pedig műveltséget, hiszen híres volt irodalmi, történelmi ismereteiről, zeneszeretetéről, a magyar kultúra iránti elkötelezettségéről, s hazafisága is példát mutathat. De nemcsak a diákok, hanem a 21. század egyetemi oktatói számára is mércét jelent a munkássága. – Szőkefalvi-Nagy Béla esetében nem fordulhatott elő, hogy elmarad egy óra, vagy készületlenül jön be tanítani. Elképzelhetetlennek számított az is, hogy a vizsgán ne kérdezze végig az anyagot, ne győződjön meg róla, hogy a diák milyen érdemjegyet érdemel. Aki Szőkefalvi-Nagy Bélánál kettest kapott, az tisztában lehetett vele, kettesre tudja az anyagot, aki ötöst, biztos lehetett benne, meg is érdemli a jelest. Számomra ő az egyetemi tanár ideáltipikus esete, ha képet kellene rajzolni az egyetemi tanárról, nem szavakban megfogalmazni, az ő képét tudnám odarajzolni – vallotta Pálinkás József.

 

Szokefalvi-Nagy_Bela_emlekkonferencia
Száz éve született Szőkefalvi-Nagy Béla matematikus: „a” professzor - GALÉRIA


Az ötnapos nemzetközi konferenciára a világ minden tájáról – így többek között az Amerikai Egyesült Államokból, Brazíliából, Indiából, Lengyelországból, Romániából, Angliából, Franciaországból, Spanyolországból, Portugáliából, Németországból – érkeztek a matematikusok. Összesen mintegy hetven résztvevőre számítanak – ezt már Kérchy László főszervezőtől, az SZTE Bolyai Intézet Analízis Tanszék vezetőjétől tudtuk meg. – Szőkefalvi-Nagy Béla Riesz Frigyes tanítványaként a funkcionálanalízis vonalat vitte tovább. Ciprian Foias román származású amerikai matematikussal közösen dolgozták ki a Hilbert-térbeli kontrakciók elméletét. Ennek a nagy hatású elméletnek számos gyakorlati alkalmazása ismert, sokan dolgoztak vele. A professzor századik születésnapja alkalmából azért hívtuk életre ezt az emlékkonferenciát, hogy idecsábítsuk azokat a matematikusokat, akik ismerik munkásságát, illetve hasonló területen dolgoznak, így naprakész képet kapjunk a matematika ezen szegmenséről, amellett, hogy más részeibe is bepillantást nyerhessünk – beszélt a rangos szakmai fórumról a főszervező.

 

Kérdésünkre válaszolva Kérchy László elárulta: a részt vevő matematikusok többségével élő szakmai, baráti kapcsolatot ápol az SZTE Bolyai Intézet – sokan küldtek dedikált cikket az intézet 1922 óta működő tudományos folyóiratába, az Acta Scientiarum Mathematicarumba –, de ez a konferencia új ismertségeket, új szakmai együttműködéseket is szülhet.

 

A konferenciáról további információ és a részletes program ITT olvasható.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. január 19.

_MG_8971

Javított kiválósága számarányain a Szegedi Tudományegyetem: a 2016-os adatokhoz képest száznál is több, 2017-ben összesen 225 tehetséges egyetemista, doktorandusz és ifjú oktató nyerte el az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíját. A sikeres ifjú kutatók közül az Újvidékről az SZTE doktori iskolájába érkező Kartali Tündét kértük villáminterjúra.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • február 19.
    14:00 - 16:00
    Az MTA SZAB közgyűlés programja: Köszöntő - Lovász László, az MTA elnöke. Beszámoló a SZAB 2017. évi munkájáról, tájékoztatás a SZAB 2018. évi terveiről – Fülöp Ferenc, a SZAB elnöke. A SZAB szakbizottságainak 2017. évi munkájának összegzése – Görög Márta, a SZAB tudományos titkára. Jókai pozíciója kora kulturális térképén című tudományos előadás – Szajbély Mihály, az MTA doktora, SZTE BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet Magyar Irodalmi Tanszék intézetvezető egyetemi tanára. A SZAB 2017. évi Média pályázat díjkiosztó ünnepsége – Csernus Sándor, a Bírálóbizottság elnöke.
  • február 21.
    17:55 - 19:00
    Mohr Richárd, az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatója "Megérteni Kínát – a kulturális különbségek kezelése a mindennapi élet során" című előadásában arra a kérdésre is válaszol, hogy Mindenki számára ismert, hogy Kína „más”, eltérő a kultúra, különböznek a szokások, de vajon mi ennek az oka? Honnan erednek a különbségek, mi a történelmi hátterük és hogyan hatnak a mindennapjainkra? Mai világunkban ezer szállal kötődünk Kínához, és a kapcsolódásunk során elengedhetetlen, hogy jobban megismerjük és ezáltal jobban elfogadjuk kulturális különbözőségünk okait. Az előadás a kínai és magyar gondolkodás hátterének elemzésén és különböző magyar-kínai együttműködések konkrét történetein keresztül mutat rá a kulturális különbségek okaira, ezáltal segítséget nyújt az eltérő viselkedés megértéséhez és elfogadásához.
  • február 21.
    18:00 - 19:30
    Jegyet vagy bérletet kell váltani az SZTE BTK AudMax Estekre. Vígh Éva irodalomtörténész professzor előadásának tartalma: Az olasz reneszánsz kor irodalom- és művelődéstörténetének nem szokványos megközelítésére vállalkozik az előadás, amikor az ember morális képét a szamár – irodalomban és festészetben megjelenő, szimbolikáját tekintve többértékű – alakján keresztül vázolja fel. Különböző műfajokban, Boccacciótól a barokk korig néhány érdekes példán keresztül láthatjuk az állatszimbolika szerepét a művelődésben. Az olasz reneszánsz egyik legismertebb képviselője, Niccolò Machiavelli kevéssé ismert, A szamár című szatirikus költeményének bemutatása az állatszimbolika szempontjából is igen tanulságosnak ígérkezik.
  • február 23.
    10:00 - 14:00
    A mindennapi oktató-nevelő munkában is hasznosítható, gyakorlatias témájú előadásokat és interaktív foglalkozásokat foglal magába az a pedagógus workshop, amelynek részletes programja itt olvasható: http://www.geosci.u-szeged.hu/hirek/2018/meghivo-pedagogus?objectParentFolderId=41274 A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni 2018. február 22-ig az alábbi linkről elérhető lapon lehet: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc-zUzsY7fp0T8R4zE3LV__Lr5-bN80GtjALDSOUZhjFKdu1Q/viewform
  • február 26.
    18:00 - 19:30
    Az SZTE Mentor(h)áló projekt Pedagógiai Esték sorozatának visszatérő vendége: dr. Boldizsár Ildikó mesekutató-meseterapeuta, aki előadásában a felnőtté válással kapcsolatos mesék tanulságait összegzi.