Bezár

Hírarchívum

Orvostanhallgatók zenélnek a koraszülöttekért

Orvostanhallgatók zenélnek a koraszülöttekért

2013. május 03.
1 perc

A Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítványt támogatják annak a koncertnek a bevételéből, melyet az SZTE ÁOK felsőbb évfolyamos hallgatói szerveznek május 7-ére a szegedi Rongy Kocsmába.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Black Cherry, a Szeged Live Band, a Cataflame és a Critical Silence lép színpadra május 7-én, kedden 19 órától a szegedi Rongy kocsmában. A „Ne Állj le” című programot harmadik éve szervezik a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának felsőbb évfolyamos hallgatói. A koncert bevételét a gyermekklinikán működő Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítványnak adják, ezzel a koraszülöttek és az újszülöttek ellátását segítik. A korábbi években az alapítvány az adományból vásárolt már többek közt inkubátort, ultrahangot, EKG-t is.

Az egyetemisták az első koncertet a Garaboncziásban, a másodikat a JATE Klubban rendezték. Minden alkalommal fellépett, s mára a koncert rendezőjévé avanzsált a 2010-ben alakult Cataflame együttes, mely kizárólag orvostanhallgatókból áll – tudtuk meg Fülöp Viktortól. A koncert egyik szervezője elmondta: jegyek a Pulzus kávézóban (Tisza Lajos krt. 107.) elővételben 1200 forintért kaphatók, a helyszínen 1500 forintba kerülnek.

Bővebb információ: https://www.facebook.com/nealljle

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek