SZTE Info

Újabb kínai egyetemmel működhet együtt az SZTE

A kínai Shenzeni Egyetemről érkezett delegáció a Szegedi Tudományegyetemre május 21-én, hogy a két fél lehetséges kooperációjáról tárgyaljon.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

kínai delegációA Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalában Pál József nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes fogadta a kínai tárgyalócsoportot. A megbeszélésen először a kínai universitas rektorhelyettese mutatta be a Shenzeni Egyetemet. Kifejtette, hogy a szegedi intézményhez képest fiatal egyetemről van szó, amely dinamikusan fejlődik. Felépítésében nagyon hasonlít az SZTE-re, hiszen a Kína déli részén található felsőoktatási intézményben is sokféle tudományág közül választhat a tanulni vágyó hallgató. A kínai delegáció tagjai szintén különböző tudományágakat képviseltek. A képzőművészeti karról a dékán érkezett Szegedre, s olyan is akadt az idelátogatók között, akinek az építészet vagy a városrendezés a szakterülete.

 

– A Shenzeni Egyetemmel való együttműködés most kezdődik. Kínában megnőtt a Szegedi Tudományegyetem iránti érdeklődés, amiben nagy szerepe van az SZTE Konfuciusz Intézetnek is – mondta el Pál József rektorhelyettes. Hozzáfűzte: a kínai partner rektorhelyettese, Ruan Shuangchen lézerfizikával foglalkozik, így különösképpen felkeltette az érdeklődését a Szegeden létesülő ELI lézerközpont. – Azon dolgozunk, hogy olyan területeket találjunk, amelyekben közös képzéseket indíthatunk. Ezeknek természetesen illeszkedniük kell mind a két egyetem képzési rendszeréhez. Terveink szerint ugyanannyi időt tanulna valaki Kínában, mint amennyit nálunk, a végén pedig közös diplomát adnánk ki. Még nem tudjuk pontosan, mely tudományterületek lennének érintettek a közös munkában, de a lehetőségeink óriásiak, tekintve, hogy az oktatási palettánk 80 százalékát lefedi a Shenzeni Egyetem struktúrája. A kooperáció kiterjedhet akár a képzőművészetre is. Célunk, hogy mihamarabb szerződéses formába öntsük a kapcsolatokat, s az együttműködés révén megindulhassanak a közös képzések – árulta el a professzor.

 

Kinai_egyuttmukodes
Újabb kínai egyetemmel működhet együtt az SZTE - GALÉRIA

A kínai fél rektorhelyettese örömét fejezte ki, hogy sikerül szorosabbra fonni az SZTE és a Shenzeni Egyetem közötti szálakat. – Fontos, hogy megismerhettem a Szegedi Tudományegyetem felépítését, rendszerét, karait, képzési struktúráját. Intézményeink nagyon hasonlítanak egymásra, hasonló diáklétszám mellett közel azonos képzési területtel dolgozunk. A tárgyalások tükrében biztos vagyok benne, hogy még ebben az évben megköthetjük a konkrét megállapodást. Minél gyorsabban szeretnénk elkezdeni az együttműködést az SZTE-vel a hallgatói csereprogramban, illetve a kutatások területén is. Hatékony és sikeres megbeszélést folytattunk Szegeden, és meg is hívtuk a magyar partnerünket, látogassanak el ők is hozzánk, a Shenzeni Egyetemre – tájékoztatott Ruan Shuangchen.

 

A tárgyalás után a két egyetem képviselői közösen látogattak el az SZTE Konfuciusz Intézetbe, majd a kínai delegáció tagjai a városnéző kisvasúttal körbejárták Szeged nevezetességeit, végül a XIX. Szegedi Borfesztiválon zárták a programjukat.

 

SZTEinfo

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. december 06.

kiemelt_Dux_Laszlo

Biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas rektor életéből, munkásságából áll össze évről évre az egyre népszerűbb SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssora. A zsűri elnökével, prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanárral a Szent-Györgyi-örökségről és a középiskolások versenyéről beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • december 5. 17:00 - 15. 20:00
    Az SZTE 2017-es Szent-Györgyi emlékév programjaként az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Iroda Minden, ami C-vitamin címmel fotópályázatot hirdetett. A felhívására érkező fényképeket tekinthetik meg a kiállításon. A kiállítást megnyitja: Dr. Datki Zsolt neurobiológus (SZTE ÁOK). Közreműködik: Dr. Kosztolányi József egyetemi docens (SZTE TTIK Bolyai Intézet). A fotókiállítás 2017. december 15-ig, munkanapokon 8-20 óra között tekinthető meg.
  • december 14.
    13:00 - 17:00
    Konferencia a Reformáció Emlékévére. A program: Nóbik Attila (SZTE JGYPK) – Reformáció-recepció a dualizmus kori neveléstörténet tankönyveinkben. Vajda Tamás (SZTE Egyetemi Levéltár) – 1872-1919 között egyetemi órai jegyzetek a román akadémia kolozsvári könyvtárában. Babits Edit (EJTF) - Türelem. Nevelés. Pedagógusképzés a bajai képezde első évtizedében. Presztóczki Zoltán (MNL CSML Hódmezővásárhelyi Levéltára) – Régimódi történet apai ágon. Szabó Magda személyes és családi kötődése Hódmezővásárhelyhez. Miklós Péter (SZTE JGYPK, Emlékpont, Hódmezővásárhely) – Protestanizmus és katolicizmus között. A szegedi egyetem és a csanádi püspökség. Dudok Fanni (SZTE BTK) – A szegedi Bölcsészettudományi Kar és a szegedi Szeminárium hallgatói összetétele (1930-1939). Fizel Natasa (SZTE JGYPK) – Az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola hallgatóinak konfesszionális összetétele. A program szervezője: MTA SZAB Neveléstudományi és Pszichológiai Szakbizottság Neveléstörténeti Munkabizottság.
  • december 15.
    06:16 - 06:16
    Az SZTE Mentor(h)áló projekt és a Somogyi-könyvtár közös, Pedagógiai esték című sorozatának advent váró programjának vendége: Kondé Lajos, a szegedi Dóm plébánosa, akinek az ifjúságért végzett munkáját Pro Urbe Szeged-díjjal és Csongrád megye díszpolgári címével is elismerték már.
  • december 18.
    10:00 - 14:30
    A Paál Zoltán díj átadása. A Katalízis Munkabizottság elnökének megválasztása. Sápi András (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék) – Tervezett Katalízis: Nano- és in-situ technológiákkal a nagy aktivitás és szelektivitás felé. Havasi Viktor (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék, PhD munka bemutató) – Ritkaföldfémekkel dópolt stroncium-aluminátok hasznosítása a fotokatalízisben. Ádám Adél (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Nikkel nanorészecskék előállítása, jellemzése és felhasználása katalizátorként SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék). Varga Gábor (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Átmenetifém-aminosav komplex-CaAl-réteges kettős hidroxid kompozitok készítése, szerkezetvizsgálatuk és katalitikus alkalmazásaik. Mészáros Rebeka, Ötvös Sándor Balázs, Varga Gábor, Kocsis Marianna, Pálinkó István, Fülöp Ferenc (SZTE Gyógyszerkémiai Intézet) – Hatékony heterogén ezüst katalizátor fejlesztése terminális alkinek közvetlen nitrillé alakításához. Gyulavári Tamás Zsolt (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék) – Látható fénnyel gerjeszthető titán-dioxidok előállítása és jellemzése. Musza Katalin (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Cu/Cu2O nanorészecskék szintézise, jellemzése és katalitikus aktivitásuk egy kapcsolási reakcióban. Tungler Antal (MTA Energiatudományi Kutatóközpont) – Gyógyszeripari szennyvizek ártalmatlanítása és hasznosítása.
  • december 19.
    10:00 - 16:47
    Az MTA Elektrokémiai Munkabizottság tudományos ülésének programja: Janáky Csaba (SZTE) – Új eredmények és kutatási irányok a szegedi fotoelektrokémiában. Kormányos Attila (SZTE) – Vezető polimer alapú összetett elektródok fotoelektrokémiája. Samu Gergely Ferenc (SZTE) – Optikailag aktív perovszkit elektródok vizsgálata. Kovács Noémi (ELTE) – Titánötvözetek elektrokémiai stabilitásának vizsgálata kettős potenciodinamikus vezérlést alkalmazó módszerekkel. Szekeres Krisztina Júlia (ELTE) – Vezető polimerfilm elektródok elektrokémiai és morfológiai vizsgálata. Pap Sándor József (MTA Energiakutató) – Réz(II)-peptid komplexek tervezése O2 elektrokatalitikus termeléséhez. Péter László (MTA Wigner) – Cirkónium elektrolitikus hidrogénezése. Tóth Péter Sándor (SZTE) – Grafén és egyéb kétdimenziós nanoszerkezetek (foto)elektrokémiai vizsgálata. Pajkossy Tamás (MTA TTK) – Egyebek. A rendezvény szervezője: SZAB Kémiai Szakbizottság Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Munkabizottság.