Bezár

Hírarchívum

Bánk bán a színpadon és a könyvtárban

Bánk bán a színpadon és a könyvtárban

2013. március 07.
2 perc

A Szegedi Nemzeti Színház március 15-én mutatja be a Bánk bánt, amelyet könyvtári programok is kísérnek. Katona József művének történetét március 7-10-ig kiállításon mutatják be, míg a tragédia szegedi szereplőivel és alkotóival március 12-én fél 5-kor találkozhatnak az érdeklődők a Somogyi könyvtárban.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„A jellemek mélysége és gazdagsága Shakespeare-t idézi. Szerzője nem volt forradalmár, de műve forradalmasító hatású, mert elkeseredést ébreszt minden zsarnokság ellen, és részvétet a megalázottság mellett. Nyelve olyan erőteljes, mint soha még magyar drámáé” – jellemzi a Hegedüs Géza a tragédiát, amely most szegedi Kisszínházban is látható lesz. Katona József darabját március 15-én mutatja be a helyi teátrum 44 év „kihagyás” után: a Bánk bán ugyanis legutóbb 1969 októberében került utoljára a repertoárba.


A nemzeti ünnepünkre időzített bemutatót több rendezvény is kíséri. A Somogyi könyvtárban március 7-én (csütörtökön) nyílik a Bánk bán története – a fölfedezéstől a nemzeti operáig című kiállítás, amely a mű születését és a színházi „utóéletét” egyaránt bemutatja. A tragédia 1821-es első kiadása mellett további díszes Bánk bán-kötetek, a Szegedi Híradó és Szegedi Napló korabeli színikritikái, eredeti szegedi színházi plakátok és kosztümtervek, valamint a szabadtéri előadásokról készült fotók idézik vissza Katona József halhatatlan alkotásának történetét és hangulatát a bibliotékában. Az először 180 éve bemutatott darabhoz kapcsolódó tárlat április 10-ig ingyenesen tekinthető meg.


Az ünnepi előadáshoz Az irodalomórák Bánkja – a könyvtár se bánja… címmel egy rendhagyó beszélgetés szintén kapcsolódik, ugyanis az előadás szegedi alkotóit és szereplőit látja vendégül március 12-én (kedden) a Somogyi könyvtár. A fél 5-kor kezdődő rendezvényen feltárják, Katona művében melyek azok a tanulságok, amelyek a mai fiatalokat érdeklik, s azt is kiderítik, hogy ők milyen válaszokat adnának ma a 19. századi kérdésekre.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek