A Bonafarm Csoporté a 2013-as SZTE Alma Mater Díj


Az SZTE öregdiák-szervezete immár nyolcadik alkalommal adta át rangos elismerését. Elhangzott: az universitas és a díjazott cégcsoport tovább szélesíti és mélyíti együttműködését.
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE Alma Mater, a Szegedi Tudományegyetem öregdiák-szervezete hagyományosan az SZTE Tavaszi Állásbörze napján nyújtja át elismerését. Az SZTE Alma Mater Díjat immár nyolcadik éve érdemelheti ki az a cég, amely kimagasló létszámban foglalkoztat a szegedi egyetemen végzett hallgatókat, valamint szoros tudományos, szakmai kapcsolatot ápol a Szegedi Tudományegyetemmel, támogatja az universitas céljainak megvalósítását. Idén március 13-án Rácz Béla általános rektorhelyettes és Görög Márta, az öregdiák-szervezet vezetője nyújtotta át a kitüntetést a TIK-ben a Bonafarm Csoport képviselőjének, Bessenyei Zsolt regionális HR-vezetőnek. Alma_Mater

Az egyetem két legfontosabb eseménye közül az egyikhez kötődik ez a díjátadó – emelte ki az általános rektorhelyettes. – Kitüntetett szerepe van az SZTE életében a nyílt napnak, hiszen ekkor találkozunk leendő hallgatóinkkal. Legalább ugyanilyen fontos az állásbörze is, mikor végtermékeinkre, a végzettségekre hívjuk fel a munkáltatók figyelmét – fogalmazott az ünnepségen Rácz Béla professzor. Elhangzott: az idei nyertes cégcsoporthoz tartozó Pick Szeged Zrt. és Sole-MiZo Zrt. 133 embernek ad munkát, akik a Szegedi Tudományegyetemen szerezték diplomájukat.

 

Bessenyei Zsolt, a Bonafarm Csoport regionális HR-vezetője kiemelte: a megtisztelő díj hosszú évek sikeres kooperációjának gyümölcse. – A kitünetés azt igazolja, hogy jó úton járunk, mikor a meglévő sikeres kapcsolatokat tovább akarjuk fejleszteni. Most alakítjuk ki a hamarosan aláírandó komplex együttműködési keretmegállapodást az SZTE-vel, mely reményeink szerint minél több karra terjedhet ki. Elsősorban a kutatás-fejlesztésben látjuk jó esélyét az egyre szorosabb kooperációnak, de közös pályázatokat is elképzelhetőnek tartunk, tovább kívánjuk szélesíteni gyakornoki és ösztöndíjprogramjainkat, valamint akár kedvezményes termékértékesítési akciók is megvalósulhatnak – árulta el a www.u-szeged.hu-nak a szakember.

 

A Bonafarm Csoport regionális HR-vezetője elárulta, a cégcsoportnál jelenleg 133 fő dolgozik, aki a szegedi egyetemen szerzett diplomát: közülük csaknem százan a Pick Szeged Zrt.-nél, és több mint harmincan a Sole-MiZo Zrt.-nél. A legtöbben közülük élelmiszer-ipari mérnökök, de ugyanígy keresettek az SZTE-végzett vegyészek, informatikusok és közgazdászok is. Ami a szakterületeket illeti, elsősorban a termelésben, a beruházásban, a gazdasági, minőségirányítási és termékfejlesztési részben számítanak és építenek tudásukra, szakértelmükre. Bessenyei Zsolt szerint a szegedi képzés egyre színvonalasabb, ami meghosszabbítja a kiválasztási folyamatot, ma már a pályázók képességeit és a készségeit is behatóbban vizsgálják.

 

Az SZTE Alma Mater díj eddigi birtokosai:

 

2006: Siemens

2007: 3C Szeged Kft.

2008: GE Hungary Zrt. Healthcare K+F divízió

2009: a Sanofi Aventis magyar tagvállalata, a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára Zrt.

2010: iKron cégcsoport

2011: CAS Software Kft.

2012: ContiTech Rubber Industrial Kft.

2013: Bonafarm Csoport

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés