SZTE Info

sztehetseg_kezdo

Két nap hosszabbítás: március 14-ig várja a pályázatokat a Tehetségpont

Meghosszabbította az SZTE Tehetségpont Kiválósági lista és Talent-ösztöndíjak, valamint az összes kapcsolódó pályázat határidejét március 14. 12 óráig.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A nagy érdeklődésre tekinmtettel az SZTE Tehetségpont idén is meghirdette Kiválósági lista programját a hozzá kapcsolódó Talent-ösztöndíjakkal a jó képességű, kiemelkedő szakmai teljesítményű hallgatók, valamint a sportolók és művészeti tevékenységet végzők számára, így újra arany-, ezüst- és bronzfokozatokat és hozzájuk kapcsolódó ösztöndíjakat osztanak.


2013-ban a hagyományos – alap-, mester- és osztatlan, doktori képzésben résztvevőknek, valamint a sportolóknak és művészeknek meghirdetett – kategóriák mellett Pro Talentis Vállalati Ösztöndíj-programot is indítanak. A Pro Talentis Alapítvány díjait vállalati támogatás segítségével nyújtja. Így többek között az EGIS gyógyszergyár felajánlása révén gyógyszerész-, a Printker segítségével jogász-, a Sole-Mizo támogatásával pedig mérnökhallgatókat részesítenek ösztöndíjban. Emellett a doktorandusz hallgatók publikációs támogatásért is folyamodhatnak. Figyelem, a papíralapú pályázatokhoz BA-MA, és osztatlan kategória esetében kérik csatolni az elmúlt két félév eredményeit igazoló dokumentumokat és az indexmásolatot is, abban az esetben is, ha ezeket nem sikerül az on-line rendszerben rögzíteni!


Szintén újdonságként – az egyetemi sajtó kettős jubileuma alkalmából – az SZTE Média Centrum kezdeményezésére, egy kommunikációval foglalkozó hallgató gyakornok Egyetemi Sajtóért Pro Talentis Ösztöndíjban részesülhet.


Az Egyetemi Sajtóért Pro Talentis Ösztöndíj és egy vállalati támogatás határideje továbbra is március 26., részletek a Tehetségpont honlapján.


A korábbi évek hagyományainak megfelelően a Szent-Györgyi Albert Rotary Club Szeged támogatása alapján a Szent-Györgyi Albert-ösztöndíjat is e pályázati turnus keretében lehet elnyerni, akárcsak az Esélyegyenlőségi Talent-ösztöndíjat, melyet az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ és az SZTE Esélyegyenlőséget Biztosító Bizottsága támogatása alapján írnak ki speciális képzési igényű, hátrányos helyzetű és roma származású hallgatóknak.

 

További részletek a Tehetségpont honlapján


Korábban írtuk:

Újra ösztöndíjeső a Tehetségpontnál! - Vállalatok is támogatják a szegedi tehetségeket

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. december 06.

kiemelt_Dux_Laszlo

Biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas rektor életéből, munkásságából áll össze évről évre az egyre népszerűbb SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssora. A zsűri elnökével, prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanárral a Szent-Györgyi-örökségről és a középiskolások versenyéről beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • január 2. 08:00 - 31. 19:00
    Az SZTE Klebelsberg Könyvtár rendezvénye a Prof. Dr. Németh András (SZTE ÁOK) emlékére rendezett tárlat. További információ az SZTE Hírportálján: http://www.u-szeged.hu/sztehirek/2017-november/kiallitas-dr-nemeth
  • január 17.
    13:00 - 16:30
    Az új évben is folytatódik a Mentor(h)áló Klub – ismét vadonatúj programmal várják az érdeklődőket! A klubfoglalkozás alkalmával a vendégek részt vehetnek a Lehet egy lappal több? c. játékos matematikai program bemutatásán – a foglalkozás szervezője a Mentor(h)áló egyik legaktívabb köznevelési partnerintézménye, a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola! A foglalkozáson való részvétel továbbra is ingyenes. További információ:http://www.jgypk.hu/mentorhalo/lehet-egy-lappal-tobb/
  • január 17.
    17:00 - 18:30
    Az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségeket bemutató sorozat főszereplője: Paluch-Kujáni Yvett. Az SZTE Bölcsészettudományi Kar régészhallgatójának érdeklődése igen szerteágazó: az ásatásokon és a kutatómunkában az ókori barbár népek hitvilágát és gazdálkodását kutatja a Kárpát-medencében és a keleti területeken egyaránt. A Sófi-ösztöndíjas fiatallal Szalay István matematikus (SZTE JGYPK), a Közéleti Kávéház Egyesület kuratóriumi elnöke beszélget.
  • január 18. 10:00 - 20. 17:00
  • január 18. 10:00 - 19. 18:00
    A Szegedi Tudományegyetem Informatikai Tanszékcsoportja tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferenciát. A konferencia a nyelvtechnológia területén végzett kutatások és eredményeik ismertetésének ad otthont. Fõ célja az elvégzett vagy folyamatban lévõ kutatások és fejlesztések legaktuálisabb eredményeinek bemutatása, de lehetõség nyílik hallgatói projektek, ill. a nyelvtechnológia ipari alkalmazásainak ismertetésére is. További információ: http://rgai.inf.u-szeged.hu/index.php?lang=hu&page=mszny2018