SZTE Info

Nemzetközi középiskolai földrajzverseny lesz az SZTE-n

Az SZTE TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékén második alkalommal rendezik meg a Jakucs László Földrajzversenyt március 8-9-én. A vetélkedőre 136 kétfős csapat regisztrált az ország minden részéről és a határon túlról is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Idén 60 éve, hogy Jakucs László professzor felfedezte az Aggteleki-karszt második leghosszabb barlangját, a Béke-barlangot – az idei földrajzverseny kiemelt témája ezért „Magyarország barlangjai, különös tekintettel a Béke-barlangra”.


A verseny első fordulójának írásbeli feladatlapját minden csapat a saját iskolájában írta meg. A legjobb 24 csapat 2013. március 8-9-én Szegeden, az SZTE TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéken mérheti össze tudását érdekes elméleti és gyakorlati feladatok segítségével. A középiskolásokra a hagyományos számonkéréseken túl olyan feladatok is várnak, amelyekkel még nem találkoztak. A szervezők ezzel lehetőséget adnak a tanulóknak tudásuk, képességeik fejlesztésére.


A csapatok a játékos geocaching-versenyen megismerhetik a GPS használatát, laboros feladatok során kísérletezhetnek talajokkal, vizekkel – a gyakorlatban megtapasztalva ezzel különböző földrajzi törvényszerűségeket, folyamatokat. Ezenkívül tesztekkel, és szóbeli előadással is bizonyítaniuk kell a résztvevőknek. A verseny legvégén pedig fergeteges kvíz vetélkedő zárja a programot. Izgalmasnak ígérkezik március 8-án délután, a középdöntő megírása után Egri Csaba geográfus előadása. A Vidékfejlesztési Minisztérium barlangtani referense igazi térélményt nyújtó háromdimenziós vetítést mutat be barlangokról professzionális technika segítségével 15.30-tól a Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Földtudományi nagyelőadójában ( Egyetem utca 2.)

A program minden érdeklődő számára nyitott.

 

A versenyen részt vevő legjobb csapatok idén is értékes nyereményekkel gazdagodhatnak. A III. helyezett és felkészítő tanáruk kétéves National Geographic-előfizetést, a II. helyezett és felkészítő tanáruk 25 000 forintos utazási utalványt, az I. helyezett és felkészítő tanáruk, pedig Jakucs László-plakettet, valamint az Eupolisz Utazási Iroda jóvoltából ötnapos utazást nyer a Dolomitok fantasztikus hegyei közé. A GeoLitera, a Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Kiadója értékes könyveket biztosít a legjobbaknak, a döntőbe jutott csapatokat pedig ismét szeretnék tanulmányútra vinni, ezúttal a Kárpátok izgalmas vidékére.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. január 19.

_MG_8971

Javított kiválósága számarányain a Szegedi Tudományegyetem: a 2016-os adatokhoz képest száznál is több, 2017-ben összesen 225 tehetséges egyetemista, doktorandusz és ifjú oktató nyerte el az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíját. A sikeres ifjú kutatók közül az Újvidékről az SZTE doktori iskolájába érkező Kartali Tündét kértük villáminterjúra.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • február 21.
    17:55 - 19:00
    Mohr Richárd, az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatója "Megérteni Kínát – a kulturális különbségek kezelése a mindennapi élet során" című előadásában arra a kérdésre is válaszol, hogy Mindenki számára ismert, hogy Kína „más”, eltérő a kultúra, különböznek a szokások, de vajon mi ennek az oka? Honnan erednek a különbségek, mi a történelmi hátterük és hogyan hatnak a mindennapjainkra? Mai világunkban ezer szállal kötődünk Kínához, és a kapcsolódásunk során elengedhetetlen, hogy jobban megismerjük és ezáltal jobban elfogadjuk kulturális különbözőségünk okait. Az előadás a kínai és magyar gondolkodás hátterének elemzésén és különböző magyar-kínai együttműködések konkrét történetein keresztül mutat rá a kulturális különbségek okaira, ezáltal segítséget nyújt az eltérő viselkedés megértéséhez és elfogadásához.
  • február 21.
    18:00 - 19:30
    Jegyet vagy bérletet kell váltani az SZTE BTK AudMax Estekre. Vígh Éva irodalomtörténész professzor előadásának tartalma: Az olasz reneszánsz kor irodalom- és művelődéstörténetének nem szokványos megközelítésére vállalkozik az előadás, amikor az ember morális képét a szamár – irodalomban és festészetben megjelenő, szimbolikáját tekintve többértékű – alakján keresztül vázolja fel. Különböző műfajokban, Boccacciótól a barokk korig néhány érdekes példán keresztül láthatjuk az állatszimbolika szerepét a művelődésben. Az olasz reneszánsz egyik legismertebb képviselője, Niccolò Machiavelli kevéssé ismert, A szamár című szatirikus költeményének bemutatása az állatszimbolika szempontjából is igen tanulságosnak ígérkezik.
  • február 23.
    10:00 - 14:00
    A mindennapi oktató-nevelő munkában is hasznosítható, gyakorlatias témájú előadásokat és interaktív foglalkozásokat foglal magába az a pedagógus workshop, amelynek részletes programja itt olvasható: http://www.geosci.u-szeged.hu/hirek/2018/meghivo-pedagogus?objectParentFolderId=41274 A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni 2018. február 22-ig az alábbi linkről elérhető lapon lehet: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc-zUzsY7fp0T8R4zE3LV__Lr5-bN80GtjALDSOUZhjFKdu1Q/viewform
  • február 26.
    18:00 - 19:30
    Az SZTE Mentor(h)áló projekt Pedagógiai Esték sorozatának visszatérő vendége: dr. Boldizsár Ildikó mesekutató-meseterapeuta, aki előadásában a felnőtté válással kapcsolatos mesék tanulságait összegzi.
  • február 28.
    17:55 - 19:30
    Szalai Anikó, az SZTE ÁJTK adjunktusa Hétköznapi nemzetközi jog című előadásában kifejti: általában az emberek úgy gondolják, hogy a nemzetközi jog egy elvont szelete a jognak, amely a külföldiekre, másokra vonatkozik, de a mi hétköznapjainkat biztosan nem érinti. A nemzetközi jog azóta létezik, amióta államok vannak. Ez a jogterület eredetileg az államok közötti kapcsolatok rendezését szolgálta, azonban a technikai és társadalmi fejlődés elvezetett a nemzetközi jog kiszélesedéséhez. Kibővült a nemzetközi jog alanyainak köre, így az államok és nemzetközi szervezetek mellett ide soroljuk az embereket, sőt mostanában már a gazdasági társaságokat is. A nemzetközi jog áthatja a mindennapi életünket, onnantól kezdve, hogy bekapcsoljuk reggel a telefonunkat, megesszük a banánunkat és munkába megyünk, odáig, hogy este megnézzük a híreket.