Bezár

Hírarchívum

„Utazás a kultúrában” fotópályázat – szerdáig!

„Utazás a kultúrában” fotópályázat – szerdáig!

2013. március 19.
1 perc

A XII. Országos Közművelődési Konferencia keretein belül „Utazások a kultúrában” címmel hirdettek fotópályázatot. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kiírására március 20-ig várják az egyetemisták jelentkezését. A beérkező munkákat olyan szakemberek bírálják majd el, mint Németh György, Dusha Béla vagy az universitas oktatója, Szirmai Éva.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„A tág kultúrafelfogás szellemében várjuk az olyan képeket, fotókat, melyek akár a környezetkultúrához, akár a viselkedéskultúrához, a mindennapi lét kultúrájához, a népi kultúrához, a populáris kultúrához vagy a magaskultúrához kapcsolódnak” – hangzik a XII. Országos Közművelődési Konferencia fotópályázatának kiírása. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rendezvényéhez kapcsolódó megmérettetésre március 20-ig lehet jelentkezni a 2013.kmk@gmail.com e-mail címen.


Az „Utazások a kultúrában” című pályázatra az egyetemisták maximum három darab képpel jelentkezhetnek, amelyek legalább három megapixel méretűek.


A szakmai zsűri a résztvevők között értékes nyereményeket oszt ki, míg az első helyezettnek Szeged Megyei Jogú Városi Díja jár. Az ítészek „trióját” Szrimai Éva, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (JGYPK) Felnőttképzési Intézetének adjunktusa mellett Dusha Béla és Németh György fotóművész alkotja.


A pályázatra érkező képekből kiállítást rendeznek, amelynek megnyitóját – és egyben eredményhirdetését – március 26-án tartják a Szilléri sugárúti Felnőttképzési Intézetben. A XXI. Országos Közművelődési Konferencia megmérettetéséről további információ a rendezvény honlapján vagy az esemény Facebook-oldalán érhető el.

 

SZTEinfo


KMK_Fotopalyazat


KMK_foplakat

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek