Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóközlemény - Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny

Sajtóközlemény - Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny

2018. december 07.
4 perc

Heidelbergbe utazhatnak a Szegedi Tudományegyetem hetedik alkalommal megrendezett Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny győztesei. A 2018. december 7-i döntőt a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Völgységi Favoritok csapata nyerte. Az 50 csapat tagjai és pedagógus kísérőik bekukkanthattak a szegedi egyetem laboratóriumaiba és részt vehettek a Nobel-díjas Kurt Wüthrich előadásán is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso


A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Pro Talentis Universitatis Alapítvány hetedik alkalommal hirdette meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt (SZGYTV). A 2018. december 6-7. közötti program a 125 éve született, a szegedi egyetemre 90 évre kinevezett, majd 1937-ben Nobel-díjjal elismert Szent-Györgyi Albert gazdag kutatói életműve előtt tisztelgett, miközben a kurrens tudományhoz többféle módon is kapcsolódott.

 

A 150 hazai és határon túli magyar középiskolást vonzó vetélkedő 2018. évi fő témája: Szent-Györgyi Albert, valamint a 2013-2017 közötti fizikai, kémiai és orvostudományi Nobel-díjasok munkássága. A verseny kérdései a biológiához, a fizikához és a kémiához kötődtek. Az előzetes kreatív feladat megoldásaként a diákok művészi ambícióikat is kiélhették: „Az én kedvenc Nobel-díjasom” címmel képregényt vagy filmet készíthettek.

 

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny 2018. december 6-i megnyitóján – többek között – Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta: az SZTE kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra, az utánpótlás nevelésre. Ennek egyik eszköze az SZTE egykori Nobel-díjas rektora életművére alapozó vetélkedő, amelynek rangját az is kifejezi, hogy az egyetem céges partnerei közül több is támogatja a rendezvényt.

 

A verseny-sorozat 2018. évi újításaként először ismerték el a vetélkedőre felkészítő pedagógusoknak a tehetséggondozás terén tett erőfeszítéseit. A vetélkedő megnyitóján közel húsz pedagógusnak nyújtotta át az SZTE Elismerő oklevelét Dr. habil. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes és Prof. Dr. Dux László, az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny zsűrijének elnöke. Kiemelt jutalomban, az SZTE SZGYTV Trófea elismerésben részesült Gőz József. A debreceni Tóth Árpád Gimnázium tanára 2012 óta minden évben részt vesz az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen. Tanítványai az eddigi 6 versenyen 4 alkalommal jutottak a döntőbe, háromszor végeztek a 2. helyen, 2012-ben pedig megnyerték a fődíjat, és elutazhattak Cambridge-be. A zsűri elnöke a díjátadón elárulta: az 1. SZGYTV győztes csapatának „tudománytörténeti érdeme”, hogy a diákok még arra is képesnek bizonyultak, hogy megzenésítették a Citrát-kört.

 

Az SZTE hetedik Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyének számítógépes elődöntőjében 50 csapat mérte össze tudását. A december 7-i szóbeli döntőbe 6 csapat jutott. A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium VÖLGYSÉGI FAVORITOK csapata; a budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium AMŐBASZÁMLÁLÓK; a Gödöllői Református Líceum VIDÉKI HARASZTOK; a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium AGYMENŐK, valamint az ugyancsak hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola NLG 2. formáció; valamint a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai alkotta ÖNZŐ GÉNEK csapat.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Pest, Tolna megyében, valamint a fővárosban tanuló középiskolás diákok közül az SZTE 2018. évi Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen nyújtott teljesítménye alapján a legjobban felkészültnek a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban tanulók bizonyultak. A szegedi vetélkedő 2. helyezettje a budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium, a 3. helyen a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai végeztek.

 

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny 2018. évi első helyezett csapat különdíja, hogy tanulmányútra mehet Heidelbergbe, amely Szegeddel együtt a 10 legjobb egyetemi város közé került egy 2014-es felmérésben. A dobogós helyezettek ösztöndíjat – például az „aranyérmesek” fejenként 80 ezer forintot –, a döntőbe jutott csapatok értékes ajándékokat, illetve az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny Trófeát kapták jutalomként.

 

A hazai és a határon túli középiskolákból érkezett diákok és kísérő tanáraik a kétfordulós verseny szüneteiben ellátogattak az SZTE több laboratóriumába, találkoztak a szegedi egyetem vezető kutatóival. Sőt: bekapcsolódhattak az SZTE által támogatott Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány révén alakult Szegedi Tudós Akadémia programjaiba, így például meghallgathatták a Nobel-díjas Kurt Wüthrich kémikus díszelőadását.

 

A Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versennyel, a tudományok megszerettetésével, az ismeretterjesztéssel, a mentor pedagógusok elismerésével, az inspiráló és a felsőfokú képzés gyakorlati oldalát is bemutató programokkal arra törekszik a Szegedi Tudományegyetem, hogy magához vonzza a tehetségeket és továbbtanulásra ösztönözzön.

 

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyről további információk az SZTE Hírportálján is olvashatók.

 

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny lebonyolítása az EFOP-3.4.4-16-2017-00015, „A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére” című pályázat keretében valósult meg.

 

Az SZTE rendezvényéről készült fotók az egyetem flickr oldalán elérhetőek: https://www.flickr.com/photos/143739712@N04/albums/72157704366370155

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek