Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóarchívum 2011. június

bnp_1

2011. június 30.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem központi egységeként és az Állam- és Jogtudományi Kar képzési intézeteként is működő Európa-tanulmányok Központ legújabb, francia nyelvű Nemzetközi tanulmányok mesterképzésének támogatásáról írt alá megállapodást a BNP Paribas regionális vezérigazgatója.

2011. június 29.
1 perc

A Potsdami Egyetem képviseletében 2011. június 29-től július 1-ig látogatást tesz a Szegedi Tudományegyetemen Detlev W. Belling professzor és Dr. Schwerdtfeger Dékáni Hivatalvezető asszony. A két egyetem jogi kara több mint egy évtizede sikeresen működik együtt a szegedi német jogi oktatás terén, ennek keretében immár közel 250 jogász sajáthatott el jogi és szaknyelvi ismereteket, és számos hallgató folytathatott az együttműködés alapján tanulmányokat Németországban.

2011. június 28.
1 perc

Sajtótájékoztatót tartottak a "Maros folyó alföldi szakaszának múltja, jelene és jövője a klímaváltozás és a fenntartható emberi használat szempontjából" című, a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében megvalósuló projektről. A sajtóközlemény a csatolt dokumentumban olvasható.

2011. június 24.
3 perc

Idén a Szegedi Tudományegyetemen tartották a magyar EU-elnökség hivatalos rendezvényeként az Euro-Mediterrán Kutatási Együttműködési Monitoring Bizottság (MoCo) 15. ülését. A tanácskozáson 20 ország – az Európai Unió és a Mediterrán Unió tagországainak – vezető szakértői vettek részt.

2011. június 24.
2 perc

11. születésnapját ünnepelte csütörtökön az SZTE Hallgatói Szolgáltató Iroda (HSZI), mely alkalomból bemutatták a „Hallgatói Szolgáltató Iroda működése a hallgatói vélemények tükrében” című tanulmánykötetet is.

2011. június 23.
1 perc

A „Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására” című pályázat keretében megvalósult tananyagfejlesztés ismertetésére kerül sor 2011. június 27-én (hétfő), 13 óra kezdettel a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának „A” épületében.

2011. június 21.
1 perc

Tájékoztatásul küldjük a június 23-24-én a Szegedi Tudományegyetemen megrendezésre kerülő Euro-Mediterrán Kutatási Együttműködési Monitoring Bizottság (MoCo) ülésének előzetes programját angol, részletes és magyar, rövidített változatban.

2011. június 21.
1 perc

A Maros folyó múltja, jelene, jövője című projektmegnyitó kerül megrendezésre, 2011. június 24-én, 10 órai kezdettel a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékén (Szeged, Egyetem utca 2-6., I. emelet).

ISLP Statisztikai Poszter Keszito Verseny 2010-2011

2011. június 21.
1 perc

Az ISLP projekt rövid bemutatása, a verseny hazai fordulójának díjátadója, valamint a poszterek bemutatója 2011. június 17-én volt Szegeden a Gazdaságtudományi Kar épületében.

2011. június 20.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetemen kerül sor az idén az Euro-Mediterrán Kutatási Együttműködési Monitoring Bizottság (MoCo) ülésére. A találkozó a magyar EU-elnökség hivatalos rendezvénye. A tanácskozásra a 43 országból – az Európai Unió és a Mediterrán Unió tagországai – országonként 1-2 fő vezető szakértő érkezik.

2011. június 20.
3 perc

Az ISI Statisztikaoktatási szekciójának (IASE) szárnyai alatt futó International Statistical Literacy Project (ISLP) fő célja a statisztikai jártasságot, műveltséget elősegítő tevékenységek, kampányok indítása, támogatása, végrehajtása. E célok elérésének főeszközei az internet, hírlevelek, illetve versenyek szervezése. Ennek keretében került meghirdetésre diákok számára egy statisztikai poszter készítő verseny, mely először a 2010-2011-es kiírásban Magyarországon is megrendezésre került. A nemzetközi verseny fő szervezői az IASE, az ISLP szakmai stábja, illetve az egyes országokon belüli fordulók szervezői. A magyarországi fordulót a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara, a Magyar Statisztikai Társaság Statisztikaoktatási Szakosztálya és a Központi Statisztikai Hivatal szervezte. A verseny hazai fordulójának kiemelt támogatója az SPSS Hungary volt.

2011. június 16.
1 perc

Az SZTE Hallgatói Szolgáltató Iroda több mint 3500 hallgatót kérdezett meg szolgáltatásaikról és működésükről. A kutatás eredményéről kiadvány készült, ennek bemutatójával ünnepli a SZTE HSZI a 11. születésnapját 2011. június 23-án, csütörtökön 12 órai kezdettel a József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kiállítási terében.

2011. június 15.
1 perc

Az ISI Statisztikaoktatási szekciójának (IASE) szárnyai alatt futó International Statistical Literacy Project (ISLP) fő célja a statisztikai jártasságot, műveltséget elősegítő tevékenységek, kampányok indítása, támogatása, végrehajtása. Mivel a statisztika a felhasználók igényeit hivatott kielégíteni, így a lakosság egy fontos (sok tekintetben a legfontosabb) célcsoport. Látható, hogy sokan nem értik a statisztikai adatokat, azok közlését, és gyakori a statisztikus csodálkozása is: mit nem értettek meg az adatáradatból.

Siker érhető el, ha a címzettek felismerik mi a statisztikai közlés üzenete. Ehhez többek között olyan tevékenységek, illetve oktatás lehet eredményes, amely elősegíti a lakosság közeledését a statisztikákhoz, érthető megállapításaihoz. Ebben eszközként fontos szerepe lenne az internetnek és a médiának.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek