Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóarchívum 2016. augusztus

2016. augusztus 31.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem tisztelettel meghívja Önöket 2016. szeptember 3-án, 10.00 órakor kezdődő Tanévnyitó Ünnepi Szenátusülésére.

2016. augusztus 30.
2 perc

Az Alumni Mentorprogram hatodik ciklusára újabb olyan volt SZTE-s szakemberek jelentkezését várják, akik önkéntesként szívesen mentorálnának jelenlegi illetve frissen végzett SZTE-s diákokat. A cégeket és a szakterületeket illetően is egyre bővülő program iránt érdeklődők szeptember 5-ig küldhetik el szándéknyilatkozataikat az októbertől induló 4 hónapos mentorálási időszakra.

2016. augusztus 24.
2 perc

Az SZTE Gazdaságtudományi Kar SSC Basics kurzust indít hazánk egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatának közreműködésével. Az SSC, azaz az üzleti szolgáltató központ szektor Magyarországon az egyik leggyorsabban fejlődő terület, ahol a gazdasági végzettségű és idegen nyelveket jól ismerő szakemberek számára évente több ezer új állást kínálnak. A 2016 őszén induló képzésen a hazai SSC-k vezető szakemberei osztják meg tapasztalatukat és tudásukat a szegedi hallgatókkal.

2016. augusztus 22.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem tisztelettel meghívja Önöket a „Magyar Fizikus Vándorgyűlés 2016 - Szeged” sajtónyilvános megnyitójára 2016. augusztus 24-én, szerdán 14.00 órára.

2016. augusztus 22.
2 perc
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Klasszika-filológiai és Neolatin Tanszéke tisztelettel meghívja Önöket a Sapiens ubique civis, azaz „A bölcs az egész világ polgára” című nemzetközi klasszika-filológiai és ókortudományi konferencia megnyitójára 2016. augusztus 24-én 15.30 órakor.

A konferencia nyitóelőadását Gécseg Zsuzsanna, az SZTE BTK dékánhelyettese tartja. Helyszín: SZTE BTK Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszék (6722 Szeged, Egyetem u. 2.)

2016. augusztus 04.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem idén is kiköltözik a SZIN-re! Az ország nyárzáró zenei fesztiválján az SZTE Egyetemi Negyedben a karok és az egyetem egységei minden eddiginél több és izgalmasabb programot kínálnak, így sok más mellett fogászati szűréssel, mandalaszínezéssel, márkafelismerő játékkal, önismereti és pályaorientációs tesztekkel, könyves origamival, pétanque-kal várják a fesztiválozókat augusztus 24. és 28. között az újszegedi Partfürdőn. A fesztiválra az egyetemisták augusztus 14-én még vásárolhatnak kedvezményes árú bérletet.

2016. augusztus 01.
2 perc

Egyetemi hallgatók – többek között – orvosi kémiai, és farmakológiai kutatásokkal, továbbá számítógépes kémiai, fotokémiai, valamint kémiai és lézeres optikai vizsgálatokkal foglalkozhattak a Szegedi Tudományegyetem és norvég partnere együttműködése eredményeként.

2016. augusztus 01.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem tisztelettel meghívja Önöket a Psychology of Mathematics Education nemzetközi konferencia sajtónyilvános megnyitójára 2016. augusztus 3-án, szerdán 15.00 órára.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek