SZTE Egyetemi hírlevél 
Nem nyílik meg a hírlevél?
Nyissa meg böngészőjében!

 

SZTEinfo Egyetemi Hírlevél
A Szegedi Tudományegyetem havi hírlevele – 2015. június
 

Nobel-díjas biofizikus és tehetséges tudósjelöltek tanácskoztak Szegeden
A Nobel-díjasok – Tehetséges Diákok Találkozóját Szegeden rendezték meg: a Nobel-díjas Erwin Neher és a göttingeni XLAB-ot vezető Eva Neher középiskolai laboratóriumokba látogatott és megismerkedett az ifjú tudósjelöltekkel. A Szent-Györgyi Talentum Díjat idén Tamás Gábor neurobiológus, az SZTE Széchenyi-díjas professzora kapta.

 
Colleen Bell amerikai nagykövet a szegedi egyetemen
A felsőoktatási intézmények közül az első között látogatta meg a Szegedi Tudományegyetemet Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, aki Szabó Gábor akadémikussal, rektorra az együttműködésről tárgyalt, majd találkozott Fulbright ösztöndíjas hallgatókkal is.

 
Doktoravatás az egyetemen
81 PhD-hallgatót avatott doktorrá a Szegedi Tudományegyetem szenátusa ünnepi ülésén a Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében. A hallgatók esküt tettek, majd átvették doktori oklevelüket.

 
A Szegedi Tudományegyetem a fenntarthatóság útján
A Szegedi Tudományegyetemen 2009-ben indították el az első zöld iroda programot. 2015-ben az SZTE a világ 20 legzöldebb universitasa közé tartozik. Az ehhez a fejlődéshez kötődő európai uniós pályázat záró rendezvényét a József Attila Tanulmányi és Információs Központban tartották.

 
Járványok a levegőben: szegedi matematikusok kutatása betegségekről és bifurkációkról
Mi köze van egymáshoz a járványoknak és a matematikának? A világ legnagyobb alkalmazott matematikai társulata, a SIAM (Society for Industrial and Applied Mathematics), valamint a Science Daily portál vezető hírei között számolt be szegedi matematikusok frissen publikált munkájáról.

 
SZTE-kutatók eredménye is a Nature-cikk
A Szeged melletti Szőregről származó emberi csontmaradvány vizsgálata, az SZTE Embertani Tanszék két oktatójának az eredménye is hozzájárult ahhoz a cikkhez, amelyet a Nature magazin jelentetett meg a bronzkori eurázsiai népességek archeogenetikai kutatásának legújabb eredményeiről.

 
A „hétköznapi hősöket” díjazták a Szegedi Tudományegyetemen
A Szegedi Tudományegyetem adott otthont a 9. Országos Felsőoktatási Véradóverseny ünnepélyes eredményhirdetésének. A véres küzdelem díjkiosztóján idén is dobogós helyre állhatott a Tisza-parti universitas.

 
Siker az SZTE Tudománykommunikációs diáktábora
Mintegy 20 hazai és határon túli középiskolás kóstolhatott bele a szegedi egyetemi életbe. A média iránt érdeklődő tehetséges fiatalok munkájának eredményeként az SZTE karait bemutató közel 30 írásos alkotás és 5 videó készült az SZTE Tudománykommunikációs diáktáborában.

 
Jubilált az Alma Mater Weekend
Az év egyik legsokoldalúbb rendezvénye az SZTE öregdiák szervezetének életében az Alma Mater Weekend Családi és Sportnap. A tizedik alkalommal megrendezett programnak az SZTE Sportközpont adott otthont.

86. Ünnepi Könyvhét
A Szegedi Tudományegyetem Ünnepi Könyvheti programjairól folyamatosan beszámoltak az SZTE Közkapcsolati Igazgatóság Média Centrum munkatársai az SZTE Hírportálján. 
SZTE Közkapcsolati Igazgatóság 2015
 
 
Copyright *|CURRENT_YEAR|* *|LIST:COMPANY|*, All rights reserved.
 
*|IF:REWARDS|* *|HTML:REWARDS|* *|END:IF|*







This email was sent to *|EMAIL|*
why did I get this?    unsubscribe from this list    update subscription preferences
*|LIST:ADDRESSLINE|*

*|REWARDS|*