Szegedi Tudományegyetem Egyetemi hírlevél 2013. október
View this email in your browser


Felvételi roadshow és nyílt napok a középiskolásoknak

A más városokba kihelyezett nyílt napokon túl az SZTE tizenkét fakultása színes tájékoztatókkal vár a kari nyílt napokon, november 21-én pedig Összegyetemi Nyílt Napot tartanak.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

Tovább bővülnek az SZTE szaúd-arábiai kapcsolatai

Rijádból érkezett tárgyalódelegáció járt a Szegedi Tudományegyetemen. Akár száz szaúdi diákot is fogadhat az SZTE, emellett női oktatókat küldhet egy szaúdi női egyetemre.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

„Kiváló Egyetem” elismerés az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központnak

A Figyelő Medicina TOP200 évkönyv által kiírt pályázat átfogó szempontrendszere alapján szakmai zsűri értékelte az egészségügyi szolgálatókat.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

A Szegedi Tudós Akadémia is kapcsolódik a Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyhez

November 29-én tartja az SZTE a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, november 29-én és 30-án az ország legjobb biológiatanárait és legkiválóbb diákjait látja vendégül a Szeged Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

Szerződést kötött az SZTE és a Szegedi Nemzeti Színház

Nyílt napon látta vendégül az SZTE hallgatóit a Szegedi Nemzeti Színház. A program keretében a két intézmény hosszú távú kulturális együttműködési megállapodást írt alá.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

A Magyar Tudomány Ünnepe Szegeden is

Színes programkínálattal készülnek az egyetemi és az akadémiai kutatóhelyek. November 7-én plenáris ülés keretében kerül sor a IV. Dél-alföldi Innovációs Díj díjkiosztó ünnepségére.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

Az SZTE-s futókat is várja a fővárosban a Tudás Útja

November 10-én tartják a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség szervezésében a Tudás Útja Félmaratont, mely érinti a budapesti egyetemeket és az MTA épületét is.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

1956 hőseire emlékezett a Szegedi Tudományegyetem

A hallgatói önkormányzatiság és az egyetemi autonómia napján megkoszorúzták a TIK melletti MEFESZ-emlékművet, s hallgatói kitüntetéseket adtak át.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

Álláslehetőségekről és mesterképzésekről tájékoztattak az SZTE-n

A IX. SZTE Őszi Állásbörzén, a IV. Szolgáltatók Börzéjén és az V. SZTE Mesterképzések Nyílt Napján mindenki megtalálta a számítását.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 

A Lajka, az űrkutya nyerte az SZTE díját az Armel-versenyen

A 2013-as Armel Operafesztiválon nem csak kedvezményes jegyek jutottak az SZTE polgárainak, az universitas saját zsűrije is értékelte a produkciókat.
A teljes cikk a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható >>>

 
 
A Szegedi Tudományegyetem havi hírlevele regisztrációköteles. A hírlevélre a Szegedi Tudományegyetem honlapján, a www.u-szeged.hu honlapon a Hírlevél menüpontban lehet regisztrálni.

Legfrissebb híreinket ugyancsak a www.u-szeged.hu címen olvashatja.

Kérjük, küldje tovább levelünket ismerőseinek, munkatársainak!
 
SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatóság, 2013
Copyright © 2013 Szegedi Tudományegyetem , All rights reserved.








This email was sent to *|EMAIL|*
why did I get this?    unsubscribe from this list    update subscription preferences
*|LIST:ADDRESSLINE|*

*|REWARDS|*