SZTE magazin

kiemelt_ivan_sara

Az SZTE-hallgató zenekari műve csendült fel a dóm virágvasárnapi miséjén

Iván Sára második darabjának ősbemutatóját tartották 2016. március 20-án. A tavalyi Ez történt Bécsben című operettje után idén egy merőben eltérő témájú művel rukkolt elő az SZTE Zeneművészeti Kar hallgatója. A szegedi Dóm falai között csendülhettek fel a Temetés című zenekari fantázia dallamai, a virágvasárnapi szentmise keretein belül.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Első zenekari művét, a Temetést egy családi tragédia kapcsán kezdte írni Iván Sára. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar tehetséges hallgatója 2015 október végén, halottak napján fogott hozzá, hogy hangjegyekkel dogozza fel az elmúlás megrendítő élményét.

Megzenésített fájdalom

A hangjegyekben talált vigaszt Iván Sára. Úgy gondolta, másokkal is meg szeretné osztani zenei alkotását, remélve, hogy a családtagok, de bárki más lelkéhez is közel tud majd kerülni.

Korábbi művével, a Szegedi Nemzeti Színházban bemutatott Ez történt Bécsben című operettel ellentétben drámai útvonalon halad majd tovább. Babonából nem részletezi jövőbeli terveit a ZMK hallgatója. Még élettapasztalatot gyűjt. Annyit mégis elárult, készülőben van egy újabb operettje, mely az elsőhöz képest kevésbé lesz vidám, sőt, általa eddig még át nem élt dráma a témája.

Egy emberként a tehetség mellett

A Temetés kottáival Iván Sára alig 3 hónap alatt készült el. Az egyetem próbatermében folytatódott a munka, mellette támogatóival, Koczka Ferenc karnaggyal, valamint Tóth Péterrel, az SZTE Zeneművészeti Kar dékánjával.

Egykori zongora tanára, jelenleg egyetemi oktatója, Koczka Ferenc állt elő azzal az ötlettel, hogy az SZTE zenekara előadhatná az ifjú zeneszerző művét. Kondé Lajos, a szegedi dóm plébánosa bevonásával született meg a végső terv: az SZTE Zeneművészeti Kar Szimfonikus Zenekara tolmácsolásában lehetőséget kapnak a Fogadalmi Templom méltó környezetében megszólaltatni a Temetés című zenedarabot.

Iván Sára hallgatótársai nemcsak a próbateremben foglalkozhattak a gyakorlással. A tanszakok tanárai ugyanis saját óráik keretében is lehetőséget biztosítottak diákjaik számára a szólamok megfelelő elsajátításához. Szívüket-lelküket beleadták a zenészek, mely végül az előadáson is meglátszott.

Megindító dallamok

A virágvasárnapi mise részeként, a szegedi dómban hangzott fel a fiatal zeneszerző darabja. Izgalommal teli perceket, ugyanakkor a hangzás bizonyos felemelő pillanatait élte át Iván Sára. Nem számított sem a hihetetlen élményre, amelyet a darab nyújtott a magasztos közegben, sem a fogadtatásra, amely utána következett. A kitörő taps mellett számos köszönetnyilvánítást kapott, nemcsak családtagjaitól, de idegenektől is, akik könnyekkel küszködtek az átélt, és újra megélt emlékektől, melyet a zenemű idézett fel bennük, valamely nemrégiben elvesztett rokon kapcsán.

A felkavaró előadás abszolút pozitív fogadtatás után arra törekszik az ifjú tehetség, hogy még több helyre, és minél több emberhez eljusson a zenedarab. Jelenleg a hanganyag rögzítésén dolgoznak, melyet később az internetre szeretne feltenni. Az SZTE hallgatója azt mondta, tevékenységével adni szeretne az embereknek, ezt tartja munkája lényegének és a jövőben is ehhez hűen próbál meg dolgozni.

SZTEinfo - Litauszki Ágnes

Iván Sára, az SZTE ZMK hallgatója első közönségsikeréről itt olvashat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01