SZTE magazin
kiemelt_elektromos_auto

Nemzetközi versenyeken rajtolnak az SZTE-s járgányok

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar, valamint a Természettudományi és Informatikai Kar hallgatói rendszeresen állnak rajthoz saját fejlesztésű és tervezésű járműveikkel hazai és nemzetközi innovációs versenyeken.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Nagy névnek számít az SZTE a hallgatók által tervezett és vezetett pneumobilok mezőnyében. 2015-ben a VIII. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen 4 önálló tervezésű és építésű, sűrített levegővel hajtott versenyautóval jelentek meg a szegedi egyetemisták. Az SZTE legjobb eredménye a senior kategóriában elért 2. helyezés, ügyességi versenyszámban a 7., gyorsulási számban a 8. hely, mely a benevezett több, mint 50 csapat közt igen jónak mondható. A pneumobilok történetében fontos esemény a kecskeméti gálafutam is, mely bizonyítási lehetőséget és remek szórakozást nyújt a léghajtányos mezőny tagjainak.


pneumomobil


A versenyen 2015-ben 7 ország 14 csapata állt rajthoz, hogy a gyorsasági versenyszámban és az 50 méteres pályán mérje össze tudását és műszaki felkészültségét. A megmérettetésen az SZTE Mérnöki Kar három indulója közül két csapat is dobogóra állhatott. A gyorsulási vetélkedés eredményeként a Diff-Air a 2., a Pepp-Air pedig a 3. helyet szerezte meg.


A szegedi pneumobilokat Michelisz Norbert, Európa-kupa és többszörös világbajnok futamgyőztes magyar autóversenyző is kipróbálta már. Elmondása szerint nagyon jól megtervezett járművekről van szó, melyek tökéletesen és hibátlanul működnek.


elektromos_auto

Az SZTE hallgatói nem csak a léghajtányok területén alkotnak nagyokat. A Mérnöki Kar, valamint a Természettudományi és Informatikai Kar hallgatóiból álló STECO csoport 2015-ben első alkalommal mérettette meg magát a világ egyik legnagyobb kihívását jelentő versenyen. A nemzetközi Shell Eco-marathon Europe-on a Zeus névre keresztelt környezetbarát, innovatív, egyedi tervezésű és gyártású elektromos prototípus autóval indult a szegedi csapat. A körülbelül 30 kilogrammos, áramvonalas, háromkerekű, főként kerékpáralkatrészekből álló jármű meghajtásáról egy 250 wattos egyenáramú motor és 14 feltöltött akkumulátor gondoskodik. A tehetséges fiatalokból álló team a világversenyen elérte a kitűzött célt: sikeresen megfeleltek a szigorú műszaki és biztonsági vizsgálat előírásainak és feljutottak a rotterdami pályára.


Gajzer Erzsébet

Fotó: Herner Donát

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01