Egyetemi tanrend

*Tanrendi kereső

Kérjük, írja be a keresett adat (kurzuskód címe, kódja, oktató, tanszék, szak vagy képzési program neve) első betűit.

Részletes keresési feltételek

Felfed / Elrejt

Tanterv

Képzési program:
Kód:
.VT00_N
Képzési forma:
Alapképzés
Tagozat:
Nappali
Képző intézet:
Kredit:
140 kredit
Félév:
8
Leírás:
Képzési cél:
Olyan, a vallási ismeretekkel kapcsolatos általános műveltséggel rendelkező szakemberek képzése, akik ismerik az alapvető vallási jelenségeket, továbbá a világvallások hagyományait, alapszövegeit, kulcsfogalmait, történelmi megjelenési formáit, az egyetemes emberi kultúrára gyakorolt hatásait valamint a társadalomban és a társadalmi intéznények között betöltött szerepüket, és jártasak a vallási jelenségeknek a társadalomtudományok módszertanára épülő, interdiszciplináris keretek között folyó tanulmányozásában.
A szakon folyó képzés módszertanában a vallási öndefinícióra alapozott és felekezeti elkötelezettség szempontjából semleges megközelítést alkalmaz, a vallások istenfogalmának, ember- és társadalomszemléletének, valamint legfontosabb etikai értékeinek megismertetésével a világnézeti-vallási pluralizmus korszakában megalapozza a toleráns vallási magatartást.
Valamennyi szakos hallgatónak: Az alapozó szakaszban a kurzusok nagy részét a meghirdetés félévben kötelező felvenni. (RELB kódosak). Részletes tudnivalók a kurzusok annotációs részében olvashatók.
Speciális:
párosítható, nem tanári
Dátum:
2007.02.15 8:54:27
Értékelési rendszer:
TT / KPR TE Megnevezés Szemeszter
012345678
FMK-REL Vallástudomány AN; Teljesítendő: min.115 kredit
TT / KPR TE Megnevezés Szemeszter
012345678
MK RELB Alapozó szakasz; Teljesítendő: min.68 kredit
kötelező tantárgy B130 Elméleti bevezetők; Teljesítendő: min. 18 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B131 Vallástudomány elmélete; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B132 Vallástudomány története; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B133 Bevezetés a vallásszociológiába; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B134 Bevezetés a vallásetnológiába; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B135 Bevezetés a valláslélektanba; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B136 Bevezetés a vallásfilozófiába; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B137 Vallásfilozófiai klasszikusai – szövegolvasás; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B138 Vallás és politika a modern Európában; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B139 Bevezetés a vallásjogba; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy B230r Filozófia (régi); Teljesítendő: min. 12 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B231r Filozófiatörténet 1. (Ókor); _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B235r Bevezetés az etikába; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B236r Egyéb filozóiai tárgy; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B232r Filozófiatörténet 2. (Középkor); _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B233r Filozófiatörténet 3. (Újkor); _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B234r Filozófiatörténet 4. (Legújabb kor); _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy B310 Monoteista vallástörténet; Teljesítendő: min. 6 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B311 Zsidóság; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B312 Kereszténység; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B313 Iszlám; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy B320 Monoteista vallási szövegek; Teljesítendő: min. 6 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B321 Zsidó szövegek; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B322 Keresztény szövegek; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B323 Iszlám szövegek; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy B410 Keleti vallástörténet; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B411 Hinduizmus; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B412 Buddhizmus; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy B420 Keleti vallási szövegek; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B421 Hindu szövegek; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B422 Buddhista szövegek; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy B610 Egyéb vallások; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B611 Új vallási mozgalmak; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy BSZIG1 Valláselmélet; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme BSZIG1 Valláselmélet; _Önálló vizsga, 0 óra, _Szigorlat, vizsga előfeltételeB131, vizsga előfeltételeB132, vizsga előfeltételeB133, vizsga előfeltételeB134, vizsga előfeltételeB135, vizsga előfeltételeB136 3
kötelező tantárgy B510 Antikvitás; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B511 Görög vallástörténet; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B512 Római vallástörténet; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B513 Antik mítoszok; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B514 Szemelvények az antik vallástörténetből; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 1
kötelező tantárgy BSZIG2 Vallástörténet; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme BSZIG2 Vallástörténet; _Önálló vizsga, 0 óra, _Szigorlat 3
kötelező tantárgy B820 Szentírásismeret; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B821 Szentírásismeret; _Önálló vizsga, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy B430 Vallásközi párbeszéd; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme B431 Középkori vallási vitairodalom; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme B432 Vallásközi folyamatok; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme B433 Vallás és tudomány; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme B434 Világvallások etikája; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
szabadon választható tantárgy B120 Modern vallási irodalom; Teljesítendő: min. 0 kredit
szabadon választható tantárgy szabadon választható tárgyeleme B121 Vallástudományi szakirodalom; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
szabadon választható tantárgy szabadon választható tárgyeleme B122 Vallásos szépirodalom; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
MK RELZV Záró szakasz; Teljesítendő: min.5 kredit
kötelező tantárgy RELSZGY Szakmai gyakorlat; Teljesítendő: min. 5 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELSZGY Szakmai gyakorlat; _Gyakorlat, 2 óra, _Gyakorlati jegy 5
MK ETNV vallási néprajz szakirány; Teljesítendő: min.42 kredit
kötelező tantárgy ETNV010 A vallásetnológia kutatástörténete; Teljesítendő: min. 1 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETNV011 A vallásetnológia kutatástörténete; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 1
kötelező tantárgy ETNV020 Vallásetnológia 1; Teljesítendő: min. 2 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETNV021 Vallásetnológia 1; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETNV022 Vallásetnológia 1; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 1
kötelező tantárgy ETNV030 Vallásetnológia 2; Teljesítendő: min. 2 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETNV031 Vallásetnológia 2; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETNV032 Vallásetnológia 2; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 1
kötelező tantárgy ETNV040 Vallásetnológia 3; Teljesítendő: min. 2 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETNV041 Vallásetnológia 3; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETNV042 Vallásetnológia 3; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 1
kötelező tantárgy ETNV050 Vallásetnológia 4; Teljesítendő: min. 2 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETNV051 Vallásetnológia 4; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETNV052 Vallásetnológia 4; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 1
kötelező tantárgy ETNV060 Vallásetnológia 5; Teljesítendő: min. 2 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETNV061 Vallásetnológia 5; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETNV062 Vallásetnológia 5; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 1
kötelező tantárgy ETNV070 Egyháztörténet; Teljesítendő: min. 2 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETNV071 Egyháztörténet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy ETNV120 Latin; Teljesítendő: min. 2 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETNV121 Latin; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy ETNSZIG1 Vallásnéprajz elmélet; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETNSZIG1 Vallásnéprajz elmélet; _Önálló vizsga, 0 óra, _Szigorlat 3
kötelező tantárgy ETNSZIG2 Vallásnéprajz kutatás; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETNSZIG2 Vallásnéprajz kutatás; _Önálló vizsga, 0 óra, _Szigorlat
kötelező tantárgy ETN760 Tutórium; Teljesítendő: min. 8 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETN761 Vallásnéprajzi tutórium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETN762 Szakdolgozati szeminárium; _Konzultációs gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, ismételten felvehető 0
kötelező tantárgy ETN030 Néprajz; Teljesítendő: min. 13 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETN031 Bevezetés az etnográfiába; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETN032 Bevezetés a folklorisztikába; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETN034 Bevezetés az antropológiába 1.; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETN035 Bevezetés az antropológiába 2.; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETN036 Néprajzi antropológiai kutatás módszertan; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETN037 Kutatásmódszertani gyakorlatok; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ETN038 Forrásismeret; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETN039 Magyar és összehasonlító folklorisztika 1.; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ETN040 Magyar és összehasonlító folklorisztika 2.; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 1
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ETN041 Népcsoportok, regionális kultúrák 1.; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ETN042 Népcsoportok, regionális kultúrák 2.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
MK RELK keleti szakirány; Teljesítendő: min.42 kredit
kötelező tantárgy K150 Vallási nyelvek 1.; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme K151 Szanszkrit nyelv; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme K152 Tibeti nyelv; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme K153 Nyelvi felmentés (csak levelezősök); _Szeminárium, 2 óra, _Minősítés 4
kötelező tantárgy K210 Buddhizmus; Teljesítendő: min. 4 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme K212 Tibeti buddhizmus; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme K211 Az indiai buddhizmus; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme K213 Egyéb buddhizmus (kínai vagy belső-ázsiai buddhizmus); _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy K310 Hinduizmus; Teljesítendő: min. 4 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme K311 A hinduizmus vallási irányzatai; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme K312 Hindu vallásbölcselet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme K313 A Véda vallása; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme K314 Mai hinduizmus; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
szabadon választható tantárgy K130 Egyéb vallások; Teljesítendő: min. 0 kredit
szabadon választható tantárgy szabadon választható tárgyeleme K131 Iráni: aveszta; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
szabadon választható tantárgy szabadon választható tárgyeleme K132 Iráni: manicheizmus; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
szabadon választható tantárgy szabadon választható tárgyeleme K133 Egyéb keleti vallások; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy KSZIG1 Keleti vallásfilológia (elmélet); Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme KSZIG1 Keleti vallásfilológia (elmélet); _Önálló vizsga, 0 óra, _Szigorlat 3
kötelező tantárgy K650 Vallási nyelvek 2.; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy szabadon választható tárgyeleme K651 Szanszkrit nyelv; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 4
kötelező tantárgy szabadon választható tárgyeleme K652 Tibeti nyelv; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 4
kötelező tantárgy szabadon választható tárgyeleme K653 Egyéb keleti vallási nyelv; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 4
kötelező tantárgy szabadon választható tárgyeleme K654 Nyelvi felmentés (csak levelezősök); _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető, kurzusfelvétel előfeltételeK851 4
kötelező tantárgy K760 Tutorium; Teljesítendő: min. 8 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme K761 Keleti tutorium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme K762 Szakdolgozati szeminárum; _Konzultációs gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, ismételten felvehető 0
szabadon választható tantárgy K410 Keleti szakrális művészet; Teljesítendő: min. 0 kredit
szabadon választható tantárgy szabadon választható tárgyeleme K411 Szakrális művészet; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy K850 Nyelvi záróvizsga; Teljesítendő: min. 4 kredit kurzusfelvétel előfeltételeK150
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme K851 Nyelvi záróvizsga; _Önálló vizsga, óra, _Kollokvium 4
kötelező tantárgy KSZIG2 Keleti vallásfilológia (szövegelemzés); Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme KSZIG2 Keleti vallásfilológia (szövegelemzés); _Önálló vizsga, 0 óra, _Szigorlat 3
kötelező tantárgy K220 Keleti vallási irodalom; Teljesítendő: min. 8 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy szabadon választható tárgyeleme K221 Tibeti buddhista szövegolvasás 1.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető, kurzusfelvétel előfeltételeK652 4
kötelező tantárgy szabadon választható tárgyeleme K222 Tibeti buddhista szövegolvasás 2.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 4
kötelező tantárgy szabadon választható tárgyeleme K223 Egyéb buddhista szövegolvasás; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 4
kötelező tantárgy szabadon választható tárgyeleme K224 Hindu vallási irodalom története; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető, kurzusfelvétel előfeltételeK151 2
kötelező tantárgy szabadon választható tárgyeleme K225 Az upanisadok; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető, kurzusfelvétel előfeltételeK151 4
kötelező tantárgy szabadon választható tárgyeleme K226 Bhagavad-Gitá; _Előadás, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy szabadon választható tárgyeleme K227 Szanszkrit nyelvű hindu szövegolvasás 1.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető, kurzusfelvétel előfeltételeK651 4
kötelező tantárgy szabadon választható tárgyeleme K228 Szanszkrit nyelvű hidu szövegolvasás 2.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető, kurzusfelvétel előfeltételeK227 4
MK RELM monoteista szakirány; Teljesítendő: min.42 kredit
kötelező tantárgy M150 Vallási nyelv 1.; Teljesítendő: min. 6 kredit
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M151 Héber nyelv; _Szeminárium, 3 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 3
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M152 Görög nyelv; _Szeminárium, 3 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 3
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M153 Latin nyelv; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 3
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M154 Arab nyelv; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 3
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M155 Keleti egyházi nyelv; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 3
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M156 Nyelvi felmentés (levlezősöknek); _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető, kurzusfelvétel előfeltételeM851 3
kötelező tantárgy M210 Eszme- és irodalomtörténet; Teljesítendő: min. 6 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M211 Judaizmus 1.; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M212 Judaizmus 2.; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M213 Zsidó irodalomtörténet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M214 Keleti keresztény eszmetörténet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M215 Nyugati keresztény irodalomtörténet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M216 Ókeresztény irodalomtörténet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M217 Egyéb monoteista eszmetörténeti tárgy (csak nappalisoknak); _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy M320 Bibliai szövegek; Teljesítendő: min. 6 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M321 Héber szövegolvasás; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M322 Zsidó exegézis; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M325 Újszövetségi exegézis; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeM312n 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M324 Ószövetségi exegézis; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M323 Görög szövegolvasás; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M326 Egyéb monoteista szövegek; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy M310n Introdukció; Teljesítendő: min. 4 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M311n Bevezetés a Tanakhba és a Septuagintába; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M312n Bevezetés az Újszövetségbe; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme M313 Exegetikai műfajtörténet (AN); _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy MSZIG1 Monoteista vallásfilológia (elmélet); Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MSZIG1 Monoteista vallásfilológia (elmélet); _Önálló vizsga, 0 óra, _Szigorlat 3
kötelező tantárgy M650 Vallási nyelv 2.; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M651 Héber nyelv; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M652 Görög nyelv; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M653 Latin nyelv; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M654 Arab nyelv; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M655 Keleti egyházi nyelv; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme M656 Nyelvi felmentés (levelezősök); _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeM851 2
kötelező tantárgy M850 Nyelvi záróvizsga; Teljesítendő: min. 4 kredit kurzusfelvétel előfeltételeM150
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme M851 Nyelvi záróvizsga; _Önálló vizsga, 0 óra, _Kollokvium 4
kötelező tantárgy M760 Tutorium; Teljesítendő: min. 8 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme M761 Monoteista tutorium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme M762 Szakdolgozati szeminárium; _Konzultációs gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, ismételten felvehető 0
kötelező tantárgy MSZIG2 Monoteista vallásfilológia (szövegelemzés); Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MSZIG2 Monoteista vallásfilológia (szövegelemzés); _Önálló vizsga, 0 óra, _Szigorlat 3
MK RELS vallásszociológia szakirány; Teljesítendő: min.42 kredit
kötelező tantárgy S030 Szociológia; Teljesítendő: min. 12 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme S082 Kvalitatív módszertan; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme S083 Kvalitatív módszerek; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme S031 Bevezetés a szociológiába; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme S032 Szociológia története és elmélete 1-3; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme S033 Statisztika: elmélet 1-2; _Gyakorlat, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme S081 Statisztika: komputer gyakorlat 1-2; _Gyakorlat, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető, kurzusfelvétel előfeltételeS033 2
kötelező tantárgy S210 Valláspolitológia; Teljesítendő: min. 2 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme S211 Vallás és politika; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme S212 Állam és egyház a modern Európában; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy S360 Vallásszociológiai kutatás; Teljesítendő: min. 8 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme S362 Vallásszociológiai kutatószeminárium 1-4; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy SSZIG1 Vallásszociológia elmélet; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme SSZIG1 Vallásszociológia elmélet; _Önálló vizsga, 0 óra, _Szigorlat 3
kötelező tantárgy SSZIG2 Vallásszociológia kutatás; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme SSZIG2 Vallásszociológia kutatás; _Önálló vizsga, 0 óra, _Szigorlat 3
kötelező tantárgy S760 Tutórium; Teljesítendő: min. 8 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme S761 Szociológiai tutórium 1-4; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme S762 Szakdolgozati szeminárium; _Konzultációs gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, ismételten felvehető 0
kötelező tantárgy S130n Vallásszociológia; Teljesítendő: min. 6 kredit
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme S131 Új vallási mozgalmak Magyarországon (AN); _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeS031 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme S132 Vallásszociológia klasszikusai (AN); _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, kurzusfelvétel előfeltételeS031, kurzusfelvétel előfeltételeS032 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme S133 Egyházszociológia (AN); _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme S134 Speciális vallásszociológia; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
MK RELVE Valláselmélet szakirány; Teljesítendő: min.42 kredit
kötelező tantárgy RELVE01 Elmélet; Teljesítendő: min. 8 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVE011 Bevezetés a szociológiába; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVE012 Bevezetés az etnográfiába; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVE013 Szociológia története és elmélete; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVE014 Bevezetés az antropológiába; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVE015 Valláslélektan; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy RELVE02 Gyakorlat; Teljesítendő: min. 6 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVE021 Statisztika:elmélet; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVE022 Statisztika: komputer gyakorlat; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVE023 Kvalitatív módszertan; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVE024 Kvalitatív módszerek; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVE025 Kutatásmódszertani gyakorlatok; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVE026 Forrásismeret; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy RELVE03 Speciális vallási órák; Teljesítendő: min. 10 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVE031 Új vallási mozgalmak Magyarországon; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVE032 Vallásszociológia klasszikusai; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVE033 Egyházszociológia; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVE034 Speciális vallásszociológia; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVE035 Vallásetnológia 1-3; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVE036 Vallás és politika; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVE037 Állam és egyház a modern Európában; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVE038 A vallásetnológia kutatástörténete; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVE039 Egyéb vallási tárgy; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy RELVE04 Kutatás; Teljesítendő: min. 12 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVE041 Kutatószeminárium 1-3; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVE042 Tutórium 1-3; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy RELVE05 Szigorlatok; Teljesítendő: min. 6 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVE051 Elméleti szigorlat; _Önálló vizsga, 0 óra, _Szigorlat 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVE052 Gyakorlati szigorlat; _Önálló vizsga, 0 óra, _Szigorlat 3
MK RELVT Vallástörténet szakirány; Teljesítendő: min.42 kredit
kötelező tantárgy RELVT01 Keleti vallástörténet (nappalisok); Teljesítendő: min. 12 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVT011 Az indiai buddhizmus; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVT012 Tibeti buddhizmus; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVT013 Egyéb buddhizmus; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVT014 A hinduizmus vallási irányzatai; _Előadás, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVT015 Hindu vallásbölcselet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVT016 A Véda vallása; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVT017 Mai hinduizmus; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVT018 Szövegolvasás (nappalisok) 1-2; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy RELVT02 Monoteista vallástörténet; Teljesítendő: min. 14 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVT021 Judaizmus; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVT022 Zsidó irodalomtörténet (posztbiblikus zsidó irodalom); _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVT023 Bevezetés a Tanakhba és a Septuagintába (Biblia); _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVT0230 Egyéb vallások; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVT024 Keleti keresztény eszmetörténet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVT025 Nyugati keresztény eszmetörténet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVT026 Ókeresztény irodalomtörténet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVT027 Egyéb monoteista vallások (pl. az iszlám); _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVT028 Korán; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVT029 Iszlám története; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy RELVT03 Vallási nyelvek; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVT031 Szanszkrit; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVT032 Klasszikus tibeti; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVT033 Héber; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVT034 Görög; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVT035 Latin; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme RELVT036 Arab; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy RELVT04 Tutórium; Teljesítendő: min. 6 kredit kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG1, kurzusfelvétel előfeltételeBSZIG2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVT041 Tutórium 1-3; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy RELVT05 Szigorlatok; Teljesítendő: min. 6 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVT051 Elméleti szigorlat; _Önálló vizsga, óra, _Szigorlat 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELVT052 Szövegelemző szigorlat; _Önálló vizsga, óra, _Szigorlat 3
MK SZD Szakdolgozat; Teljesítendő: min.25 kredit
kötelező tantárgy RELDM Szakdolgozat; Teljesítendő: min. 25 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELDM01 Szakdolgozati szeminárium 1-3; _Konzultációs gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, ismételten felvehető 0
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELDM Szakdolgozat; _Gyakorlat, 0 óra, _Gyakorlati jegy 25
MK SZDr Szakdolgozat; Teljesítendő: min.25 kredit
kötelező tantárgy RELDMr Szakdolgozat; Teljesítendő: min. 25 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme RELDMr Szakdolgozat; _Gyakorlat, 2 óra, _Gyakorlati jegy 25
Jelmagyarázat: MK - mérföldko; TT/KPR - tantárgy vagy becsatolt képzési program; TE, Tantárgyelem - tantárgy tárgyeleme; - kötelező; - kötelezően választható, - szabadon választható; Tárgyelemeknél az ikon színe a tantárgy kötelezőségét jelzi, a beleírt betű pedig a tárgyelem tantárgyon belüli kötelezőségét; : ismételten felvehető; - kurzusfelvétel előfeltétele; - párhuzamosan felveendő; - vizsga előfeltétele; 0,1,... - ajánlott félév(ek) és kredit; k: kreditpontok

Ösvény: Keleti szakirány (2004-ig választható)

Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból és a beágyazott mérföldkövek tárgyaiból min.115 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 12
Szabadon választható tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.68 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.5 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 9
Szabadon választható tantárgyak száma 2
A mérföldkő tárgyaiból min.42 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.25 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.

Ösvény: Monoteista szakirány (2004-ig választható)

Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból és a beágyazott mérföldkövek tárgyaiból min.115 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 12
Szabadon választható tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.68 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.5 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 9
A mérföldkő tárgyaiból min.42 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.25 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.

Ösvény: Valláselmélet (2005-től választható)

Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból és a beágyazott mérföldkövek tárgyaiból min.115 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 12
Szabadon választható tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.68 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.5 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 5
A mérföldkő tárgyaiból min.42 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.25 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.

Ösvény: Vallási néprajz szakirány (2004-ig választható)

Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból és a beágyazott mérföldkövek tárgyaiból min.115 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 12
Szabadon választható tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.68 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.5 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 12
A mérföldkő tárgyaiból min.42 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.25 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.

Ösvény: Vallásszociológia szakirány (2004-ig választható)

Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból és a beágyazott mérföldkövek tárgyaiból min.115 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 12
Szabadon választható tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.68 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.5 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 7
A mérföldkő tárgyaiból min.42 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.25 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.

Ösvény: Vallástörténet (2005-től választható)

Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból és a beágyazott mérföldkövek tárgyaiból min.115 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 12
Szabadon választható tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.68 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.5 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 5
A mérföldkő tárgyaiból min.42 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.25 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.

Szakterületi tárgyak részletes felsorolása

ETNV Vallásnéprajzi szakirány (vallástud. szakon) modul
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Barna Gábor Dr. (BAGHAIS.SZE)
Teljesítendő:
min.13 kredit
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A Néprajz Tanszéktől átvett óra. Az annotációt lásd ott, az ugyanilyen című tantárgyleírásnál.

A tantárgy az anyagi kultúra magyar és európai kutatását tekinti át.
Jeles néprajzkutatók pályája, munkássága, tudománytörténeti iskolák, irányzatok. (Herman Ottó, Jankó János, Bátky Zsigmond, Györffy István, Viski Károly, Kálmány Lajos,
Katona Lajos, Solymossy Sándor, Bálint Sándor, Ortutay Gyula, Tálasi István, Diószegi Vilmos)
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A Néprajz Tanszéktől átvett óra. Az annotációt lásd ott, az ugyanilyen című tantárgyleírásnál.
A magyar és európai folklórkutatás tudománytörténete. Iskolák, irányzatok.
A félév során a magyar folklorisztikai kutatás történetének megismerése a cél. Ez a kurzus a felhívások korától a budapesti iskoláig tekinti át a tudományszak történetét, elsősorban a jelentősebb kutatók munkásságát elemezve. A folklorisztika szempontjából kiemelkedő szegedi kutatók (Dugonics András, Kálmány Lajos, Solymossy Sándor, Bálint Sándor) tevékenységének és műveinek megismerésére különös hangsúly esik. Az értékelés módja írásbeli vagy szóbeli vizsga.
_Előadás, kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A Néprajz Tanszéktől átvett óra. Az annotációt lásd ott, az ugyanilyen című tantárgyleírásnál.
- az etnológia fogalma, fogalomváltozásai
- a más népek iránti érdeklődés kialakulása és fejlődése
- az etnológia kutatástörténete a 20. század közepéig
- társadalomtudományok az elmúlt két évtizedben, hermeneutikai probléma
- történeti antropológia
- turizmusantropológia
- vizuális antropológia
- városi antropológia
- konstruktivizmus a nemzeti identitás kutatásában
- tartalomelemzés
- diskurzuselemzés
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A Néprajz Tanszéktől átvett óra. Az annotációt lásd ott, az ugyanilyen című tantárgyleírásnál.
_Előadás, kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A Néprajz Tanszéktől átvett óra. Az annotációt lásd ott, az ugyanilyen című tantárgyleírásnál.
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A Néprajz Tanszéktől átvett óra. Az annotációt lásd ott, az ugyanilyen című tantárgyleírásnál.
_Szeminárium, nem kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A Néprajz Tanszéktől átvett óra. Az annotációt lásd ott, az ugyanilyen című tantárgyleírásnál.
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A Néprajz Tanszéktől átvett óra. Az annotációt lásd ott, az ugyanilyen című tantárgyleírásnál.

A folklorisztika tárgyköre, legfontosabb elméletei, irányzatai és képviselői a népköltészettől a rítusokon át a néphit világáig.
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A Néprajz Tanszéktől átvett óra. Az annotációt lásd ott, az ugyanilyen című tantárgyleírásnál.
_Előadás, nem kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A Néprajz Tanszéktől átvett óra. Az annotációt lásd ott, az ugyanilyen című tantárgyleírásnál.
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A Néprajz Tanszéktől átvett óra. Az annotációt lásd ott, az ugyanilyen című tantárgyleírásnál.
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Barna Gábor Dr. (BAGHAIS.SZE)
Teljesítendő:
min.8 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Konzultációs gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Barna Gábor Dr. (BAGHAIS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
A vallási néprajz specializáció szigorlata
_Önálló vizsga, kötelező, 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Szigorlat
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Barna Gábor Dr. (BAGHAIS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
Kutatási gyakorlat a vallási néprajzi specializáció résztvevőinek.
_Önálló vizsga, kötelező, 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Szigorlat
Javasolt felvétele:
a képzés 9. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
Felelős oktató:
Barna Gábor Dr. (BAGHAIS.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
A magyar és az európai népek, valamint az amerikai (Észak- és Latin-Amerika) keresztény népek vallásos népéletének kutatástörténete. A vallási néprajz tárgy- és problémaköre, sajátos fogalmi rendszere. A szinkretizmus. Fontosabb irányzatok és azok képviseloi. A népi vallásosság történeti megitélései. Inkulturáció. A kutatás sajátosságai felekezetekhez kötötten.
Az eloadáshoz kapcsolódó conversatoria / szövegolvasás az európai/amerikai/magyar vallási néprajz (religious ethnology) klasszikus műveit elemzi.
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
Felelős tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
Felelős oktató:
Barna Gábor Dr. (BAGHAIS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A tárgy célja: részletes áttekintés az egyéni és a közösségi élet (az idő) szakralizációjáról, elsősorban az átmenetekre, ünnepek és hétköznapok ellentétpárjára építve. A születés, házasság, halál, az átmenetek és avatások szokásrendje, valamint a naptári ünnepek/egyházi év rendjében a jeles napi szokások. A szenttisztelet és a Mária-tisztelet története, rétegei és formái. Mária-költészet. Az idő deszakralizálása.
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
0
Kurzushirdető tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
Felelős tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
Felelős oktató:
Barna Gábor Dr. (BAGHAIS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A vallásos élet közösségi és egyéni szerepvállalásai. Az egyéni és a közösségi devotió. A "Szent"-tel kapcsolatban álló személyek és szerepek (pl. sekrestyés, kántor, előénekes, harangozó), a "szentember" alakja. Látók és próféták. Papok, szerzetesek. A vallásos társulatok: imatársulatok, karitatív társulatok, kisközösségek. A vallási jelenség a társulati életben (céhek, egyesületek). Hatalom, érdek a vallásos életben. Nemi szerepek és ezek változásai a vallásos életben. Elit és nép viszonya. A vallásos élet konfliktusai. Felekezetek kapcsolata.
A szekularizáció és a deszakralizáció folyamatai, a kvázi-vallásos, a vallás mintáján szervezodő jelenségek és intézmények: sztárkultusz, populáris és profán mitológiák.
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
Felelős tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
Felelős oktató:
Barna Gábor Dr. (BAGHAIS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A vallásos térszerveződés és térhasználat általános kérdései, a vallás és környezet kapcsolata, a vallásökológia problémakörei. Az egyéni és a közösségi vallásgyakorlás terei, privát és köztér a népi vallásosságban. A szakrális tárgyak. Kegytárgykészítők és kegytárgyárusok. Esztétikum és tömegkultúra. A keresztény ikonográfia témái. A képtisztelet. A világ deszakralizálása.
Zarándoklatok, búcsújárás.
A szeminárium egy-egy témakör elmélyítését, esettanulmányok révén az önálló kutatómunkát szolgája.
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
Felelős tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
Felelős oktató:
Barna Gábor Dr. (BAGHAIS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A világkép. Az európai vallásos gondolkodás és viselkedés változásai. Egyéni és közösségi viselkedésminták. Szimbolikus gondolkodás. a szent és profán kapcsolata, az élet alapvető kérdéseivel kapcsolatos képzetek és viselkedésminták történeti alakulása. Ortodoxia és herezis. Felekezetek kapcsolata, tolerancia és intolerancia. Ökumenizmus. Előítéletek. Vallás és identitás.
A népköltészet vallásos műfajai. Megtéréstörténetek és tanulságaik. Imádságok, népénekek, kántorkönyvek, ima- és énekes aprónyomtatványok szerepe. Élettörténetek. Papi és szerzetesi élettörténetek. Látomástörténetek. Valláscsúfolók.
Lelkiségi mozgalmak, jelenlétük és szerepük a népi vallásosságban. Vallásosság a kommunikációban, kommunikációs folyamatok a vallásos gyakorlatban.
A bűn - büntetés, kegyelem, élet - halál, angyal - ördög, evilág - túlvilág, jó - rossz, Isten - ember, Teremtő - teremtmény stb. a népi vallásosságban. A vallásos élet stílusai. Egyházfegyelem.
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
Felelős tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
Felelős oktató:
Barna Gábor Dr. (BAGHAIS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
Az általános néprajzi kutatásmódszertan és forrásismeret tárgyakra épülve a vallásos népélet sajátos forrásait, a szükséges forráskritikai és elemzési módszereket, technikákat tekinti át.
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
Felelős tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
Felelős oktató:
Barna Gábor Dr. (BAGHAIS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
Felelős tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
Felelős oktató:
Barna Gábor Dr. (BAGHAIS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
Latin nyelvóra.
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék
RELB Alapozó szakasz modul
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.18 kredit
Leírás:
A tantárgy általános célja és specifikus célkitűzései (milyen tudásanyagot ad, mire képesít);
A tantárgycsoport a vallással foglalkozó tudományok módszertanába és legfőbb megállapításaik rendszerébe nyújt bevezetőt. A vallásokról, vallásosságról való árnyalt gondolkodás és beszéd lehetőségére észít fel. Továbbá részben megalapozza a szakirányokon történő specializációt.
Előfeltételezettség, feltételezett tudásanyag, előképzettségi szint - nincs
A tárgy előírt külső szakmai gyakorlatai - nincs
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A TE célja, hogy megismertesse a hallgatókat a vallásszociológia alapvető fogalmi rendszerével és főbb vizsgálódási területeivel. Elemzésünk az egyén vallási igényéből indul ki, innen a vallási közösségek vizsgálódásán keresztül tér át a vallás társadalmon belüli szerepére. Végezetül pedig azt nézzük, hogy a társadalmi folyamatok hogyan hatnak a vallásra.

1. Bevezetés, követelményrendszer
2. Mi a vallás? A vallás főbb összetevői. (Hamilton 3, 4 fejezetek)
3. Gondolkodás (Hamilton 2, 12, 13)
4. Az élet értelme és a közösségi érzés (Hamilton 8, 10, 14 fejezetek)
5. Plauzibilitási struktúrák, millenárizmus (Hamilton 7. fejezet)
6. Az egyén vallásosságának fázisai I.
7. Az egyén vallásosságának fázisai II. (Hamilton 16. fejezet)
8. „Hívatalos” és „nem hívatalos” vallás
9. Nemek és a vallás (Hamilton 11. fejezet)
10. Vallási közösségek: egyház – szekta tipológia (Hamilton 17. fejezet)
11. Vallás hatása a társadalomra: változás – status quo (Hamilton 6.)
12. Vallás a modern társadalomban: a vallás jövője? (Hamilton 15. fejezet)
13. Vizsga (teszt)

Irodalom:
- Előadások jegyzete!!!!
- Hamilton, M. B. 1999. Vallás, Ember, Társadalom. Elméleti és összehasonlító vallásszociológia. Budapest: AduPrint

A Hamilton könyv fejezetei:
2. Vallás és ráció
3. Mágia
4. Vallás és emóció
5. Buddhizmus
6. Vallás és ideológia: Karl Marx
7. A millennium eljövetele
8. A vallás és csoport-szolidaritás: Emile Durkheim
9. Az istenek születése
10. Vallás és csoport-összetartozás: a funkcionalisták
11. Tabuk és rituálék
12. Vallás és racionalitás: Max Weber
13. Vita a protestáns etikáról
14. A vallás és létezés értelme
15. Szekularizáció
16. A vallás mint kompenzáció: Stark és Bainbridge
17. Szekták, kultuszok, mozgalmak
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
a vallásetnológia fogalma,
- a vallásetnológia alapkérdései
- a vallásos élet alapformái
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A valláslélektan, mint a vallástudományból kifejlődött diszciplína tapasztalatorientált. Azokat a pszichoszociális és intrapszichés feltételeket vizsgálja, melyek a vallásos jelenségekben, azok kifejeződési formáiban megjelennek. Tárgya ezért többek között a vallásos hiedelmek, viselkedésformák, a vallásosan motivált emberek pszichológiai személyiségprofilja, a vallásosság gyógyító, ill. megbetegítő formái, vagy az új vallási jelenségek elemzése is. A valláslélektan feladata ennek megfelelően általános értelemben annak az emberi tapasztalatnak, felismerésnek és viselkedésnek a leírása, melyekben az ember kifejezésre juttatja a hitét egy őt felülmúló, transzcendens valósággal, valamint ennek pszichoszociális és intrapszichés feltételeinek magyarázata. Speciális és gyakorlati értelemben a klinikai és a pedagógiai pszichológia, valamint a gyakorlati teológia alkalmazott területe.

A tantárgy követelménye:
- Előadásokon való részvétel
- A félév végén írásbeli vizsga

Irodalom:

Antoine Vergote, Valláslélektan, Budapest 2001 (beszerezhető a Semmelweis Egyetem, Mentálhigiéné Tanszékén, Bp. Alkotás u. 44 T: 214 56 85, v. 487 9258)
Lélekvilág (Horváth-Szabó Katalin szerk.), PPKE,BTK, Piliscsaba, 1998, 9- 99. oldalig
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
1. A vallásfilozófiai aporia és tipikus megoldási kísérleteinek áttekintése.
2. Vallás és filozófia egysége: Platón és a hellén platonizmus.
3. Ágoston és a természetes teológia kialakulása.
4. A filozófia felülkerekedése a valláson: Descartes és Spinoza.
5. A hit helye: a filozófiai univerzalizmus kritikája Kantnál.
6. Filozófia és vallás abszolút egysége: Hegel.
7. Az ateizmus mint vallásfilozófia: Feuerbach.
8. Radikális antiteológia: Marx.
9. Az antiteológia meghaladása: Nietzsche.
10. Más utak: Heidegger
11. A vallás visszatérte: Levinas.
12. A filozófiai teológia megújulása a kortárs angolszász filozófiában.

Irodalom:
Bolzano, Bernard: A lélek halhatatlansága avagy Athanasia, Budapest: Szent István 2001.
Davies, Brian, Bevezetés a vallásfilozófiába, Budapest: Kossuth 1999.
Fénelon, Francois, Isten léte és tulajdonságai, Budapest: Szent István 2002.
Kolakowski, Leszek: Ha nincsen Isten... Budapest: Európa 1994.
Schaeffler, Richard: Religionsphilosophie, München: Alber 1986.
Welte, Bernard: Religionsphilosophie, Frankfurt am M.: Knecht 1998.
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Turay Alfréd dr. (TUAHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.12 kredit
Leírás:
A tantárgy általános célja és specifikus célkitűzései (milyen tudásanyagot ad, mire képesít) - A vallás filozófiai megközelítésű vizsgálatának elméleti és filozófiatörténeti tárgya. Célja a vallásról való gondolkodás filozófiai dimenzióinak bemutatása, a legjelesebb vallásfilozófusok munkásságának bemutatása valamint a vallással kapcsolatos legkiemelkedőbb filozófiai kérdések tárgyalása.
Előfeltételezettség, feltételezett tudásanyag, előképzettségi szint - nincs
A tárgy előírt külső szakmai gyakorlatai - nincs
A tantárgy tartalma
Filozófia és hit; vallás és nyelv; a rossz; istenérvek; vallás és tapasztalat; vallás és erkölcs; pluralista vallásfilozófia alapelvei.
A kötelező, ill. ajánlott jegyzetek és/vagy irodalom jegyzéke: szerző(k), cím, megjelenés éve - lásd. a tantárgyhoz tartozó TE-nél a megfelelő irodalomjegyzéket
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
Az ókori görög bölcselet: a milétoszi iskola; a püthagóreusok; Hérakleitosz és az eleaiak; a mechanikusok; Anaxagorasz világképe; a szofisták; Szókratész filozófiája; Platón rendszere; Arisztotelész bölcselete; a sztoa, az epikureizmus és az újplatonizmus.
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
Az etika fogalma. A reflexió szintjei: tett, erkölcs, etika, metaetika. Általános és speciális etikák. Alapfogalmak és megkülönböztetések: érték, személy, norma, erkölcsi jó és rossz, gyönyör-elv és valóság-elv, önérdek és értéktudat. Hagyományos megközelítések: teleologikus (hedonizmus, eudaimonizmus, utilitarizmus) és deontologikus (csoportetikák, kötelességetikák, morálfilozófiák) etikák. Újabb megközelítések: materiális értéketika, analitikus etika, diskurzusetika, integratív etika (törekvés- és kötelesség-etika). Alapproblémák: igazságosság, felelősség, feltétlenség, lelkiismeret, lelki nyugalom. Az erkölcsi ítéletalkotás folyamata, kritériumai és alapvető technikái. Az erkölcs társadalmi és történelmi feltételezettsége. Szeretet és boldogság összefüggése az erkölccsel. Néhány aktuális etikai kérdés tárgyalása.
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A középkori bölcselet: Szent Ágoston filozófiája; Boëthius, Dionüsziosz Areopagitész, Scotus Eriugena, Szent Anzelm és Petrus Abaelardus bölcselete; a skolasztika virágkora; R. Bacon, Szent Bonaventura, Nagy Szent Albert és Aquinói Szent Tamás filozófiája; J. D. Scotus bölcselete; Eckhart misztikája; W. Ockham filozófiája; a nominalisták; N. Cusanus rendszere.
I
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
Az újkori filozófia története: a reneszánsz természetfilozófiája; R. Descartes, B. Spinoza, G. W. Leibniz, Th. Hobbes, J. Locke és D. Hume filozófiája; a felvilágosodás korának bölcselete; I. Kant, J. G. Fichte, Fr. J. Schelling és G. W. Fr. Hegel filozófiai rendszere.
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A modern kor filozófiai áramlatai: A. Schopenhauer és L. Feuerbach bölcselete; a dialektikus és a történelmi materializmus; A. Comte pozitivista rendszere; a logisztika; a neopozitivizmus; L. Wittgenstein filozófiája; E. Husserl és M. Scheler fenomenológiája; a pragmatizmus; a strukturalizmus; az exisztencializmus; Fr. W. Nietzsche filozófiája; H. Bergson és M. Blondel bölcselete; P. T. de Chardin filozófiája; J. Maréchal, B. Lonergan és K. Rahner filozófiája; a perszonalizmus.
I
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.6 kredit
Leírás:
A tantárgy a zsidóság, kereszténység és az iszlám vallástörténeti óráit tartalmazza, megközelítésében a vallástörténet történettudományi, leíró módszertanát követi.
Előfeltételezettség nincs. Szakmai gyakorlat nincs.
A zsidóság, kereszténység és iszlám, valamint alkalmanként egyéb más elterjedtebb monoteista vallás vallástörténeti megközelítésű tárgyalása. Kiemelten az adott vallás történeti fordulópontjai, legfőbb szent személyei, könyvei, tanításai és gyakorlatai.
A kötelező, ill. ajánlott jegyzetek és/vagy irodalom jegyzéke: szerző(k), cím, megjelenés éve – lásd. a tantárgyhoz tartozó TE-nél a megfelelő irodalomjegyzéket
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A Zsidó Vallás Története és Tanai
A féléves kurzus általános és teljes körű bevezetést kíván nyújtani a zsidó vallás történetébe, bölcseleti irodalmába és filozófiájába a biblikus kortól kezdődően a késő középkorig. Az előadások négy főbb témakör szerint tárgyalják a zsidó vallás alapelveit:

A biblikus és a poszt-biblikus kor irodalma a Talmud lezárásáig, a zsidó teológiai gondolkodás kezdetei
(az alapszövegek: Tóra, prófétai irodalom és egyéb szent iratok, Talmud, Misna, Gemara és a Midrások). A hallgatók megismerkedhetnek a zsidó szövegkezelés és szöveg-magyarázat alapjaival, a zsidó hagyomány egymásra épülő rétegeivel.

Racionális teológia
A kurzus második része a kora-középkori zsidó szisztematikus teológia (kalám) kialakulását és főbb tanait mutatja be. Különös figyelmet szentelünk a következő négy témakornek: a világ teremtett voltának racionális bizonyítása, a zsidó eszkatológia kialakulása, Isten leírhatósága és a bibliai anthropomorfizmus feloldása a zsidó hagyományban.

Filozófia
Az arisztoteliánus és új-platonikus gondolkodók (Maimonidész, Ibn Gabirol, Júda ha-Lévi) gondolatvilágának bemutatása, valamint a filozófusok és teológusok közötti viták jellege. Mennyiben tekinthető “eretnek”-nek a zsidó filozófia néhany tana (a világ örökkévalósága, a túlvilág tisztán szellemi léte, stb.)

A Kabbala és szektás mozgalmak a zsidóságban
Az utolsó előadások a zsidó alternatív vallásosség főbb jelenségeit tekintik át (a zsidó misztikus gondolkodás a késői hellenizmustól a lengyel chaszidokig.) A kabbala tárgyalásánál hangsúlyozzuk a történeti és szociológiai szempontokat, s ennek megfelelően az intellektuális-spekulatív és “népi”, anti-intellektuális iranyzatok közötti különbségeket.
(a kurzus különösebb előképzettséget nem igényel, a héber nyelv ismerete előnyt jelent

Kötelező irodalom
A Biblia (Mózes öt könyve, Ezékiel könyve, Példabeszédek, Eszter könyve, Énekek Éneke).
Jacob Allerhand: A Talmudtól a felvilágosodásig, Bp. s.a.
Maimonidész: A tévelygők útmutatója, Bp., 1878, 1997
Szádja Gáon: Hittételek és vélemények könyve, (megjelenése folyamatban)
Szemelvények a Biblia utáni zsidó irodalomból, Bp.

Ajánlott Irodalom
Bacher Vilmos: Szentírás és zsidó tudomány, Bp., 1998
Blau Lajos: Az óhéber könyv-A héber bibliakánon, Bp., 1996
Rózsa Huba: Az ószövetség keletkezése, Bp., 1986
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A kereszténység eredete, a kezdetek kortörténete. Jézus élete, nyilvános működése, tanítása, halála. Az őskereszténység és a krisztológia kezdetei. A kereszténység terjedése, kapcsolata a korabeli világgal. A kereszténység alapvető irodalma: Biblia, extrabiblikus és patrisztikus irodalom. Keresztény tanfejlődés a VIII. századig, egyetemes zsinatok. A kereszténység alapvető ünnepei, szertartásai. A keresztény gyakorlat: életmód és erkölcs. A kereszténység fejlődésének sajátosságai Keleten és Nyugaton. A keleti és a nyugati egyházszakadás. Keresztény felekezetek: azonosságok, hasonlóságok, különbségek. Skolasztika és újskolasztika, protestáns teológia. A felvilágosodás kihívása, szekularizáció. Kereszténység és új vallási mozgalmak. Ökumenizmus és vallásközi párbeszéd. Modern teológia. Kereszténység és természettudomány. Kereszténység a kultúrában és a művészetben. Kereszténység és társadalom. A kereszténység kilátásai.

Irodalom:
Antes, Peter: Christentum – Eine Einführung. Kohlhammer, Stuttgart, 1985.
Bellinger, Gerhard J.: Nagy valláskalauz. Akadémiai, Bp., 1993.
Briggs, John et al.: A kereszténység története. Lilliput, Bp., 1996.
Chadwick, Owen: Reformáció. Osiris, Bp., 1998.
Ferguson, Everett: A kereszténység bölcsője. Osiris, Bp., 1999.
Gesztelyi Tamás (szerk.): Egyházak és vallások a mai Mo.-on. Akadémiai, Bp., 1991.
Heyer, Friedrich (ed.): Konfessionskunde. Walter de Gruyter, Berlin, 1977.
Hunyadi László: A világ vallásföldrajza. Végeken, Bp. 1994.
McGrath, E. Alister: Bevezetés a keresztény teológiába. Osiris, Bp., 1995.
Roberson, Ronald G.: The Eastern Christian Churches. Orientalia Christiana, Roma, 1993.
Szántó Konrád: A katolikus egyház története I-II. Ecclesia, Bp., 1983/85.
Vanyó László: Az ókeresztény egyház és irodalma. SzIT, Bp., 1980.
Vanyó László: Dogmatörténet I-II. PPRKHA, Bp. 1988.
Zoványi Jenő (szerk.): Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. MREZsI Sajtóosztálya, Bp., 1977.
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
Az Iszlám vallás
A kurzus célja a legifjabb monoteista vallás, az Iszlám általános bemutatása. A témakörök összeállításában kettős cél vezetett, egyrészt az iszlám történetét kívánjuk bemutatni Mohamed korától egészen napjainkig, másrészt az iszlám vallás szerkezetébe és hittételeibe szeretnénk betekintést nyújtani. Jelentős hangsúlyt fektetünk az alternatív vallási mozgalmakra, siíták, népi iszlám, misztikus iszlám, stb. Az előadás-sorozat a következő fő témakörök köré rendeződik:

Mohamed és a Korán
Történeti áttekintés a VII. század Arábiájáról, a dzsáhilijja (arab pogányság kora), Mohamed próféciája és a Korán. Részletesen elemezzük a Korán több fejezetét és a következő kérdésekre próbálunk választ adni: Hogyan jelentkeznek a bibliai történetek a Koránban? Milyen újdonságot hoz az új vallás? Milyen értelemben próféta Mohamed?

Az Iszlám teológia kezdetei
A Mohamed halála utáni teológiai mozgalmak, a hadísz-irodalom és az első Korán-magyarázatok. Tafszír és ta'wil, a két muszlim szövegkezelési technika. Korai szektás mozgalmak: szunniták és siíták, drúzok, aleviták. Az iszlám jog (fiqh) négy iskolája.

A középkori iszlám gondolkodás I
Az iszlám racionális teológia (kalám) a VIII.-X. századi gondolkodás uralkodó irányzata. Az abszolút isteni egység, az isteni igazságosság és az akaratszabadság kérdése, az atomizmus problémája.

A középkori iszlám gondolkodás II
A filozófiai hagyomány az iszlámban. A Tiszta Testvérek (ikhwan asz-szafa') levelei: kísérletek a késő-Hellenizmus tudományának az iszlámba való beépítésére és egyfajta szinkretisztikus iszlám létrehozására. Görög filozófiai munkák fordítása és továbbélése az iszlám gondolkodásban: Ibn Szína (Avicenna), Ibn Rusd (Averroes) és al-Ghazáli filozófiája.

Misztikus Hagyomány az iszlámban
Az iszlám misztikája (taszawwuf) rendkívül sokrétű vallási jelenség, amely az iszlám előtti (esetenként animista) vallások technikáit, az új-platonikus eredetű gnózist és a Korán ezoterikus magyarázatain alapuló vallási nézeteket egyaránt magába foglalja. A kurzus végén rövid összefoglalást nyújt az iszlám különböző misztikus iskoláiról.

Az Iszlám ma
Ma a világon mintegy 1,3 milliárd muszlim hívő él. Az iszlám mai arculatával és ellentmondásaival (iszlám fundamentalizmus, iszlám szekularizmus, stb.) foglalkozik a kurzus utolsó témaköre.

Kötelező Irodalom
(iszlám vallás, ill. iszlám szövegolvasás)
A Korán (ford. Simon Róbert), Bp., 1987
Simon Róbert: A Korán világa, Bp., 1987
Benke József: Az arabok története, Bp., 1987
Germanus Gyula: Az arab irodalom története, Bp., 1973
Al-Ghazáli: A tévelygésből kivezető út, Bp., 2003
Al-Ghazáli: A lámpások falmélyedése, Bp., 1990
Goldziher Ignác: Az iszlám, Bp., 1980

Ajánlott Irodalom
Brentjes Burchard: Izmael fiai, Bp., 1986
Brentjes Burchard: Kánok, szultánok, emírek, Bp., 1985
Goldziher Ignác: Az iszlám kultúrája I-II, Bp., 1981
Alfred Guillaume: Islam, Penguin Books, 1982
Reynold A. Nicholson: The Mystics of Islam, New York, 1975
History of the Islamic Peoples, ed. Carl Brockelmann, London, 1979
The World of Islam, ed. Bernard Lewis, London, 1976
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.6 kredit
Leírás:
A monoteista vallások központi vallási szövegeinek keletkezéstörténete, felépítése, stílusai, formai jellegzetességei. Tág értelemben képesít az európai kultúrtörténet vallási vonatkozású alkotásainak értésére.
Előfeltételezettség, feltételezett tudásanyag, előképzettségi szint – monoteista valástörténeti ismeretek.
A tárgyhoz előírt külső szakmai gyakorlat nincs.
A tantárgy tartalma: Tnakh, Talmud
Keresztény Biblia, görög és latin atyák írásai
Korán, Arba'in
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
Zsidó Szövegolvasás
A szeminárium a következő kérdésekre kísérel meg választ találni: Melyek a zsidó szövegolvasás specifikumai? Milyen áttételekkel alkalmazhatóak a Biblia törvényei a mindennapi élet-szituációkra? Milyen exegetikai módszerek léteznek a Biblia értelmezésére? A kurzus folyamán bibliai és poszt-biblikus szövegeket vizsgalunk és konkrét szövegek kapcsán próbálunk fényt deríteni a zsidó szövegkezelés technikáira. Főbb témakörök: a Talmud, mint Tóra-magyarázat; a Midrás-irodalom mese-szerű, laza stílusú szövegmagyarázata, ill. a középkori négy értelmezés: szó szerinti olvasat (psat), metafórikus értelmezés (remez), didaktikus olvasat (derasa) és misztikus értelmezés (szod). Az óra interaktív jellegű, a hallgatók vita-készségének és érvelési technikájának fejleszrése, ill. a több szempontú gondolkodás elősegítése mellett általános áttekintést kíván adni az alapvető zsidó szövegek tartalmáról és az értelmezést kiváltó főbb problémákról.

A vizsgált szövegek: Biblia (szemelvények a Tórából, a prófétikus irodalomból, az Énekek Éneke a különféle értelmezések tükrében), a Talmud (halácha és aggáda, a négy bölcs története), korai kabbala (a Széfer Jecíra, alternatív teremtés-történet), racionális teológia (részletek Szádja Gáon: Hittételek és Vélemények Könyvéből), filozófia (Maimonidész: A tévelygők útmutatója, avagy eretnekség-e a Bibliát arisztoteliánus szemmel olvasni?)
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
I. Az apostoli atyák
a) A Didakhé, azaz Az Úr tanítása a tizenkét apostol által a nemzeteknek.
Irodalom: Ókeresztény írók 3. Apostoli atyák. (szerk. Vanyó László) SZIT, Budapest, 1980.
2) Antiochiai Ignác († ca 107-110): A Rómaiakhoz írt levél.
Irodalom: Ókeresztény írók 3. Apostoli atyák. (szerk. Vanyó László) SZIT, Budapest, 1980.
a) Hieronymus presbiter: A kiváló férfiakról. (Részletek)
Irodalom: Ókeresztény írók 3. Apostoli atyák. (szerk. Vanyó László) SZIT, Budapest, 1980.

II. Nikea előtti atyák, írók
4) Arisztidész: Apológia. (Részletek)
Irodalom: Ókeresztény írók 8. A II. századi görög apologéták. (szerk. Vanyó László) SZIT, Budapest, 1984.
5) Lyoni Ireneusz: Az apostoli igehirdetés feltárása. (Részletek)
Irodalom: Ókeresztény írók 8. A II. századi görög apologéták. (szerk. Vanyó László) SZIT, Budapest, 1984.
6) Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben. (Részletek)
Irodalom: Ókeresztény írók 12. Tertullianus művei. (szerk. Vanyó László) SZIT, Budapest, 1986.
a) Caecilius Cyprianus: Donatushoz.
Irodalom: Ókeresztény írók 15. Szent Cyprianus művei. (szerk. Vanyó László) SZIT, Budapest, 1999.

III. Niceai és Nicea utáni atyák, írók

8) Caesariai Eusebius: Egyháztörténet. (Részlet) III/23. Egy történet János apostolról.
Irodalom: Ókeresztény írók 4. Euszebiosz egyháztörténete. (szerk. Vanyó László) SZIT, Budapest, 1983.
a) Caesariai Baszileiosz:
a) Bővebben kifejtett szabályok. (Részletek)
Irodalom: Nagy Szent Bazil: Életszabályok I., (ford. Orosz László) Görög Kat. Hittud. Főiskola, Nyíregyháza, 1991.
b) Homília arról, hogy „Ügyelj magadra!” (MTörv 15,9).
Irodalom: Ókeresztény írók 6. A kappadókiai atyák. (szerk. Vanyó László) SZIT, Budapest, 1983.
10) Nazianszoszi Gergely: 2. Beszéd a teológiáról. Oratio 28.
Irodalom: Az isteni és az emberi természetről I. Görög egyházatyák. (vál. Vidrányi Katalin) Atlantisz, Budapest, 1994.

II. rész

a) Ágoston (Aurelius Augustinus) (354-430):
a. Beszélgetés önmagammal. I. könyv.
Irodalom: Ókeresztény írók 11. Aurelius Augustinus, Fiatalkori párbeszédek. (szerk. Vanyó László) SZIT, Bp, 1986.
b) Vallomások. (Részletek) 2. könyv, I-X. 8. könyv, VI-XII,
10. könyv, XXIV-XLIII.
Irodalom: Szent Ágoston vallomásai, ( ford. Dr. Vass József) SZIT, Bp, 2002.
c) Isten államáról. (Rectractationes; Isten államáról) (Részletek)
Irodalom: Szántó Konrád: A katolikus egyház története. III. kötet. Az egyháztörténet forrásai. Szöveggyűjtemény. Ecclesia, Budapest, 1987, 205-206.

b) Gergely pápa (Gregorius Magnus) (540-604): Moralia in Job. Kísérőlevél. Előszó. Első könyv. Második könyv. (Részletek)
Irodalom: Nagy Szent Gergely: Moralia. Bibliakommentár a Jób könyvéhez. (ford. P. Urbán, Barotai György) Terebint, Budapest, 2000.

IV. Kísérletek a keresztény gondolat összegzésére Keleten és Nyugaton.

13)
a) Damaszkuszi János (ca 650-753): A tudás forrása. Az ortodox hitről. III. könyv, 5-6. (Részletek)
Irodalom: A bizánci irodalom kistükre. (szerk. Dimitriosz Hadzisz) Budapest, 1974.
b) Bonaventura (da Bagnorea, 1221-1271): A lélek zarándokútja Istenbe.
Irodalom: Szent Bonaventura misztikus művei. (bev., ford., jegyz. Barsi Balázs,Várnai Jakab.) SZIT, Budapest, 1991.
c) Aquinói Tamás: Catena Aurea I. Kommentár Máté evangéliumához. V. fejezet. (Részlet)
Irodalom: Aquinói Szent Tamás: Catena Aurea I. Kommentár Máté evangéliumához. (szerk. Benyik György., ford. Benyik György, Lázár István Dávid) JATEPress, Szeged, 2000.

V. Szentenciák és epizódok az első századok aszkétáinak életéből.

14) Apophtegmata Gerontón: Szemelvények.
a) Makarioszról
a) Paphnutioszról,
b) Sziszóéról,
c) Szeraphionról.
Irodalom: A szent öregek könyve. (ford. Baán István) Bizantológiai Intézeti Alapítvány, Budapest, 2001.
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
Iszlám Szövegolvasás
Az iszlám vallás kurzust kiegészítő szövegolvasási szeminárium konkrét szövegek alapján kíván betekintést adni az iszlám szellemiségébe. A félév első negyedében Korán szövegeket vizsgálunk (magyar fordításban), s a hallgatók aktív részvételével próbáljuk megválaszolni a következő kérdéseket: Milyen stílus-beli különbségek vannak a Korán korai (mekkai) és későbbi (medinai) szúrái között? Milyen jellegű az iszlám monoteizmusa a keresztény és zsidó monoteizmussal összevetve? A Korán, mint narratíva, költői mű és történeti forrás. A kurzus második és harmadik negyede a szisztematikus Iszlám teológia és filozófia virágkorából származó szövegeket vizsgál. Itt, al-Ghazáli A tévelygésből kivezető út (munkidh min ad-dalál) c. művére támaszkodva három jelentős hagyományra koncentrálunk: az iszlám ortodoxiára, a filozófiai és az ezoterikus iskolákra. A szövegek alapján megkíséreljük körüljárni az iszlamológia egyik legjelentősebb módszertani problémáját: Vajon az egymásnak ellentmondani látszó szövegértelmezési technikák valóban ellentétben állnak, vagy pusztán a Korán szövegének különböző szempontú olvasatai? Végül az ortodox gondolkodással ellentétes (vagy azt kiegészítő) misztikus szövegértelmezésekbe kóstolunk bele A lámpások falmélyedése c. mű alapján.
(A kurzus résztvevői arab tudása előnyt jelent, de nem feltétele)

Kötelező Irodalom
(iszlám vallás, ill. iszlám szövegolvasás)
A Korán (ford. Simon Róbert), Bp., 1987
Simon Róbert: A Korán világa, Bp., 1987
Benke József: Az arabok története, Bp., 1987
Germanus Gyula: Az arab irodalom története, Bp., 1973
Al-Ghazáli: A tévelygésből kivezető út, Bp., 2003
Al-Ghazáli: A lámpások falmélyedése, Bp., 1990
Goldziher Ignác: Az iszlám, Bp., 1980

Ajánlott Irodalom
Brentjes Burchard: Izmael fiai, Bp., 1986
Brentjes Burchard: Kánok, szultánok, emírek, Bp., 1985
Goldziher Ignác: Az iszlám kultúrája I-II, Bp., 1981
Alfred Guillaume: Islam, Penguin Books, 1982
Reynold A. Nicholson: The Mystics of Islam, New York, 1975
History of the Islamic Peoples, ed. Carl Brockelmann, London, 1979
The World of Islam, ed. Bernard Lewis, London, 1976
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
A hinduizmus és a buddhizmus vallástörténetének tantárgya. A képzés során a hallgatók a két nagy vallásból vallástörténeti előadásokat hallgatnak és ugyanazon vallások szent szövegeiből történetkritikai és formakritikai kommentárral jelentős részleteket olvasnak el és értelmeznek.
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A TE célja a Hinduizmusnak, a világvallások legsokrétűbbikének átfogó bemutatása. Az előadások során történeti, társadalmi és filozófiai kontextusba helyezve nyerhetünk bepillantást a hinduizmus eszmerendszerébe, gyakorlatába s szerteágazó vallási irodalmába, kialakulásának kezdeteitől fejlődésének főbb állomásain át egészen a mai napig.

Irodalom:
Klaus K. Klostermaier: Bevezetés a hinduizmusba; Akkord Kiadó, 2001.
Tenigl-Takács László (szerk.): India bölcsessége. Szöveggyűjtemény
India legendakincséből, vallási és filozófiai irodalmából. Gandhi
Alapítvány – A Tan kapuja Főiskola, Budapest, 1994.

Introduction to Hinduism
The aim of this course is to give a comprehensive introduction to Hinduism. During the lectures a detailed insight is given into its
practice, theology and religious literature in an historical, social and philosophical context.
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A TE alapozó jellegéből fakadóan előképzettséget nem kívánó elem. A buddhizmusról kíván az egyetemi szintnek megfelelő átfogó képet nyújtani. A hozzárendelt kurzus tematikájában a következő tárgykörök szerint tagolódik: I. a buddhizmus lényege és alaptanításai; II. történeti fejlődés Buddha korától napjainkig, földrajzi elterjedés; III. a buddhista világkép (ontológia, kozmológia), a megvilágosodás teóriája; IV. a buddhizmus kultusza (eszmények, rituálék, etika, mitológia, episztemológia és logika); V. szoteorológia és eszkatológia; VI. a buddhizmus léte és helyzete a mai világban; VII. a buddhizmus kutatásának rövid áttekintése.

Irodalom:

Schumann, H.W. (1989), The Historical Buddha. London.
Wayman, A. (1971), Buddhism. In: Historia Religionum II. Leiden, pp. 372–464.
von Brück, M. (1998), Buddhismus. Grundlagen, Geschichte, Praxis. Gütersloh.
Skilton, A. (1994), A Concise History of Buddhism. Birmingham: Windhorse.
Gethin, R. (1998), The Foundations of Buddhism. Oxford: OUP.
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
A hinduizmus és a buddhizmus vallástörténetének tantárgya. A képzés során a hallgatók a két nagy vallásból vallástörténeti előadásokat hallgatnak és ugyanazon vallások szent szövegeiből történetkritikai és formakritikai kommentárral jelentős részleteket olvasnak el és értelmeznek.
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A kurzus célja, hogy a hallgatók olyan vallásokkal is megismerkedjenek, amelyek nem szerepelnek a frontálisan oktatott vallások között.
Előfeltételezettség, feltételezett tudásanyag, előképzettségi szint - monoteista valástörténeti ismeretek.
A tárgy előírt külső szakmai gyakorlatai - nincsen
Értékelés
Évközi ellenőrzés módja (önálló dolgozatok, feladatbeadások, rajzok, zárthelyik, beszámolók, stb.);
Módszerek
A tárgy minoségbiztosítási módszerei, fejlesztési politikája - ld. B130 Elméleti bevezetők-nél
Tantárgyi vonatkozású tudományos eredmények, kutatások követésének módszere; - ld. B130 Elméleti bevezetők-nél
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
A kurzus célja, hogy a hallgatók olyan vallásokkal is megismerkedjenek, amelyek nem szerepelnek a frontálisan oktatott vallások között.
Alapszintű monoteista valástörténeti ismereteket feltételez.
A tárgyhoz előírt külső szakmai gyakorlat nincs.
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
A római és görög vallástörténet órái, melyben a két antik kultúra legjelentősebb mítoszait és legendáit dolgozzák fel a hallgatók. A görög és római vallástörténet előadásokat kiemelkedő szövegek közös feldoglozásának szemináriumai kisérik.
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
1-2./ Vallástörténeti iskolák – ezek szemléletmódjának sajátosságai. Evolúciós irányzat (Murray), történeti irányzat a kultusz középpontba állításával (Nillson), racionális jogászi iskola (Wissowa, Latte), frankfurti iskola (Otto, Altheim, Rohde), manaista irányzat (Rose, Wagenvoort), indueurópai összehaszonlító iskola (Dumézil és követői), római iskola (Brelich, Kerényi, Montanari, Sabbatucci).
3./ A legfontosabb vallástörténeti kézikönyvek és jellemzésük (Nillson, Burkert, Wissowa, Latte, Köves-Zulauf).
4./ A vallás forgalma, történeti háttere, vallás és filozófia, valláskritika az antikvitásban.
5./ A ritus és kultusz meghatározása, hasonlóságok és különbségek, a kultusz megmerevedésének következményei.
6./ Az antropomorf istenképzetek történeti kialakulása, az egyes istenekhez kapcsolódó funkciók történeti változásai.
7./ A szinkretizálódás történeti-társadalmi feltételei a hellenizmus korától kezdve a császárkorig.
8./ A római és görög vallás összevetése. A római vallás etruszk, itáliai, görög összetevői. A római vallás, mint „felvevő" vallás, késő- köztársaság-kori és császárkori külső hatások.
9./ Misztériumvallások, elterjedésük és népszerűségük történelmi, társadalmi okai.
10./ A különböző római istenség-típusok. A római kultusz és vallási előírások sajátosságai.
11./ A császárkori vallás, a császárkultusz kialakulása, a nap-kultusszal való összefüggései.
12./ A kereszténység megjelenése és hatása. Pogány istenségek „keresztényesítése".
Irodalom:
Trencsenyi-Waldapfel Imre: Vallástörténeti tanulmányok (kijelölt részek), Budapest 1981.
Hahn István: Istenek és népek, Budapest 1980., alt. és görög-római rész
Hahn István: Hitvilág és társadalom, Budapest 1981., ált. és görög-római rész.
Thomas Koves-Zulauf: Bevezetés a római vallásba, Budapest 1994.
M.Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története 1-2., Budapest 1994-95.
Hegyi Dolores: Polis és vallás. Bevezetés a görög vallástörténethez. Budapest 1999.

W.Burkert: Antike Mysterien. München 1991.
L.P.Gerson: God and Greek philosophy, London-New York 1994.
N.Marinatos-R.Hägg: Greek Sancuaries. London-New York 1993-95.
R.Muth: Einfürung in die griechische und römische Religion. Darmstadt 1998.
S.Pulleyn: Prayer in Greek Religion, Oxford 1997.
N.J.Vermaseren: Die orientalischen Religionen im Römerreich. Leiden 1981.
H.Wagenvoort: Pietas. Leiden 1980.
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
1./ A mítosz és mitológia fogalmának különböző meghatározásai a mitológia forrásai.
2./ Mítoszkritika az antikvitásban (Hekataios, Euhémeros, epikureista mítosz-kritika, egyéb filozófiai iskolák mítoszhoz való viszonya, egyházatyák és pogány mitológia).
3-4./ A mítosz és mitológia értelmezése a középkortól napjainkig, racionális és allegórikus értelmezés. A mítosz fogalmának kitágított értelmezése napjainkban, ennek kritikája.
5./ A görög mitológia struktúrája. A mítoszok strukturalista értelmezése (Lévy-Strauss). Összehasonlító mitológiai kutatások (Frazer, Frobenius, Kerényi).
6./ Mitológiai hierarchia: fő- és mellékistenek, hérószok, egyéb istenségek, mint az animisztikus elképzelés maradványai.
7./ A római mitológia kérdései. A görögtől való függés mértéke, sajátos itáliai képzetek, a történelem és mítosz egybevonására tett kísérletek.
8./ A római mitológia forrásai (irodalom, képzőművészet, archeológia).
9./ A mítosz és kultusz viszonya.
10-12./ A képzőművészet és irodalom, mint a mítoszok megismerésének forrásai. A mítoszok továbbélése és felhasználása.

Irodalom:
Trencsenyi-Waldapfel Imre: Görög és római mitológia. (Bármely kiadása)
R. Graves: Görög mítoszok
Kerényi Károly: Mitológia. Budapest 1984.
Kerényi Károly: Mi a mitológia? Budapest 1988.
Kerényi Károly: Dionüsos. Stuttgart 1994.
Kerényi Károly: Az isteni orvos. Budapest 1999.
E.Frenzel: Stoffe der Weltliteratur. Stuttgart 1973.
E.Frenzel: Motive der Weltliteratur: Stuttgart 1980.
H.-J.Horn-H.Walter (hrg.): Die Allegorese des antiken Mythos on Wiesbaden 1997.
G.Richter-G.Ulrich: Mitológiai és biblikus jelentés a művészetben. Officina Nova 1994.
The Oxford Guide to Classical Mythology in the Arts 1-2. Oxford 1993.
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
Az önálló vizsga célja, hogy a hallgatók az öt világvallás szent szövegeinek tartalmi ismeretéről egy közös vizsgán számot adjanak.
_Önálló vizsga, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
A szigorlat 5 valláselméleti tárgy alapanyagából összeállított komplex tételek alapján zajlik. Ezek valláselmélet, vallásfilozófia, vallásszociológia, vallási néprajz, valláslélektan. A vallásfenomenológiai tamatika a valláselmélet tantárgy részeként van jelen. A vallástörténeti pedig a vallástörténet szigorlatot alkotó tárgyakban.
_Önálló vizsga, kötelező, 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Szigorlat
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
Az öt világvallás és az antik vallások kurzusainak anyagára épülő komplex szigorlat.
_Önálló vizsga, kötelező, 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Szigorlat
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
RELK Keleti vallásfilológiai szakirány modul
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Porció Tibor (POTIABB.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
1) Egy keleti vallási alapnyelv (szanszkrit, klasszikus tibeti) alapjainak megismertetése. A keleti vallásfilológiai szakirányt választó hallgatóknak mindkét tantárgyelem (Szanszkrit 1, Tibeti 1) kötelező. Nincs előfeltétele.
A tantárgy tartalma: 1. az ábécé és az írás megismerése 2. nyelvtan 3. mondattan
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A tantárgy célja: a klasszikus irodalmi tibeti nyelv elsajátítása olyan szinten, hogy a hallgató szótár segítségével képes legyen önállóan irodalmi tibeti szövegeket olvasni.

I. A tibeti ábécé, a betűk hangértéke és nemzetközi latin betűs átírása; a tibeti szótag felépítése, a szótagok írásmódja; a tibeti szó sajátosságai, szószerkezetek, az összetett szószerkezetek sajátosságai.
II. Mondattan: a tibeti mondatok fajtái és sajátosságai; egyszerű és összetett mondatok; gyakorló mondatok fordítása, egyszerű szöveg olvasása.

Irodalom

Terjék J. (1990), A klasszikus tibeti nyelv szerkezeti felépítése. Budapest.
Hahn, M. (1985), Lehrbuch der klassischen Tibetischen Schriftsprache. Bonn.
Miller, R.A. (1970), A Grammatical Sketch of Classical Tibetan. JAOS 90, pp. 74-96.
Jäschke, H. A. (1882), A Tibetan-English Dictionary. London (reprint 1958, Delhi 1980).
Das, Sarat Chandra (1902), A Tibetan-English Dictionary with Sanskrit Synonyms. Calcutta.
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Minősítés
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
Azok a levelezősök vehetik fel, akik sikeres nyelvi záróvizsgát tettek a 4. félév végén. Ezzel tudjak kiváltani a Vallási nyelvek 1. kreditjeit.
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Porció Tibor (POTIABB.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
A tantárgy a buddhista vallást egyrészt kultúrtörténeti vonatkozásban kívánja bemutatni, másrészt az alaptanítások fejlodésének, módosulásának a nyomon követésével átfogó képet ad a különbözo buddhista iskolák világszemléletérol, bölcseleti rendszerérol. A tárgy célja, hogy a keleti vallások iránt érdeklodo hallgatók olyan, az általános muveltégnél mélyebb és átfogóbb műveltséget szerezzenek a buddhizmus tárgykörében, amely késobbi tanulmányok ill. kutatások alapjául szolgálhat.
Elofeltétel: az elso négy félévet lezáró vallástörténeti szigorlat sikeres teljesítése.
A tárgy témakörei felölelik a buddhizmus "külso" és "belso" történetét szüloföldjén, Indiában valamint Indián kívül. Annak megismerés, hogy a buddhizmus milyen átalakuláson és fejlodési stádiumokon ment keresztül szüloföldjén, fontos ahhoz, hogy megérthessük azokat a formákat és fejlodési irányokat, amelyek a buddhizmust jellemezték ill. jellemzik Ázsia többi részén.
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
Az előadás célja, hogy megismertesse a hallgatóval a buddhizmus tibeti elterjedésének történetét és annak korszakait. Bemutatja a legjelentősebb buddhista irányzatok illetve iskolák kialakulásását. Megvizsgálja a Tibetben kialakult buddhizmus jellegzetes nemzeti vonásait mind a filozófiában, mind a vallási intézmény-rendszerben, valamint a vallási kultuszokban. Ismerteti a teokratikus állam kialakulásának történetét és sajátosságait, a dalai láma intézményét valamint a dalai lámák történetét.

Irodalom

von Brück, M. (1996), Die Welt des tibetischen Buddhismus. München.
Hoffman, H. (1961), The Religions of Tibet.
Snellgrove, D.L. (1957), Buddhist Himalayas.
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Wojtilla Gyula Dr. (WOGHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
A tárgy célja a hinduizmus mint világvallás legfontosabb történeti korszakainak, jellemző vagy vallástörténetileg fontos személyiségeinek, szentiratainak, társadalmi jelentőségének, vallási irányzatai tanításainak, ünnepeinek, valamint mai problematikájának bemutatása.
Előfeltétel: az első négy félévet lezáró vallástörténeti szigorlat sikeres teljesítése.
Tematikája szerint a tárgy átfogó ismeretet nyújt a hinduizmus vallási irányzatairól, a védikus vallásokról, továbbá a mai hinduizmusról. A megközelítés figyelembe veszi a vallástudományi, kultúrtörténeti és az adott vallás öndeffiníciós-teológiai leírásait is.
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Wojtilla Gyula Dr. (WOGHAAS.SZE)
Leírás:
A tárgy célja, hogy megismertessen azokkal az ázsiai vallásokkal és eszmeáramlatokkal, melyek kívül esnek ugyan a nagy vallások tárgykörein, azonban művelődés- és vallástörténeti szempontból jelentőségük nem elhanyagolható.
Előfeltétel: az első négy félévet lezáró vallástörténeti szigorlat (BSZIG2) sikeres teljesítése.

A tárgy témakörei elsősorban a perzsa vagy iráni eredetű vallásokat érintik, mint. pl. az aveszta vallását vagy a manicheizmust. Megismertet ezek legfőbb jellemzőivel, tantételeivel, elterjedésével és kulturális hatásaival.
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Porció Tibor (POTIABB.SZE)
Teljesítendő:
min.8 kredit
Leírás:
A tárgy célja, hogy a hallgató elsajátítsa a filológia (ezen belül a vallásfilológia) módszertanát, amelyre alapozva a későbbiekben önállóan képes lesz eredeti vallási és filozófiai szövegek fordítására, valamint tudományos igényű feldolgozására.
Előfeltétel: K650 Vallási nyelvek 2. teljesítése
A buddhizmus vagy a hinduizmus tárgykörében, valamely eredeti nyelven és írással (szanszkrit, tibeti) írott vallási vagy filozófiai szöveg fordítási gyakorlata és elemzése filológiai, művelődés- és vallástörténeti szempontból.
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Wojtilla Gyula Dr. (WOGHAAS.SZE)
Leírás:
Megismertet az ázsiai vallásos művészet egy-egy speciális területével.
Lehetséges témakörök: indiai vallások képzőművészeti ill. építészeti emlékei; buddhista művészet (indiai, tibeti, nepáli, mongol stb.). Az előadás konkrét témája és tartalma a meghívott szakértő kutatási területének függvényében kerül kiválasztásra.
Az előadás konkrét tartalmának függvénye.
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Porció Tibor (POTIABB.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
Egy keleti vallási alapnyelv (szanszkrit, klasszikus tibeti) olyan fokú megismertetése, hogy a hallgató képes legyen az adott nyelven és írással egyszerubb szövegek olvasására és megértésére. A keleti vallásfilológiai szakirányt választó hallgatóknak legalább az egyik tantárgyelem (Szanszkrit 2, Tibeti 2) kötelezo.
Elofeltétele: K150 Vallási nyelvek 1.
Leíró nyelvtan. Szövegelemzés.
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
Válogatott szövegek olvasása, elemzése és magyarázata. A gyakorlati óra elsődleges célja, hogy a “Tibeti 1.” alapozó nyelvi kurzus során szerzett ismereteket kibővítse, rendszerezze, és gyakorlatok során elmélyítse.

Irodalom

Lsd. “Tibeti 1.”

Tibeti nyelvű buddhista szövegolvasás

Az adott szöveg kiválasztása a kurzus meghirdetésekor történik. A tibeti szöveg lehet eredeti mű, és lehet fordítás is. Műfaját tekintve lehet: filozófiai értekezés, szútra, tantrikus szöveg, liturgia, kommentár. Az óra célja az adott szöveg filológiai, szövegtörténeti, szövegkritikai és hermeneutikai szempontokból történő feldolgozása.

Irodalom

Az ajánlott irodalom a kiválasztott szöveg függvénye, ezért közlése azzal együtt történik.
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A tantárgyelemet teljesíteni a sikeres nyelvi záróvizsgával lehet.
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Porció Tibor (POTIABB.SZE)
Teljesítendő:
min.8 kredit
Leírás:
Célja: a tudományos gondolkodás, módszertan és stílus elsajátítása; felkészítés a szakdolgozat megírására, valamint az önálló kutatási munkára és publikálásra;
Elofeltétele: BSZIG1 + BSZIG2
A hallgató a szaktanár (tutor) segítségével kiválaszt egy témát a szakirányhoz kapcsolódó témakörben, amelyet feldolgoz, és dolgozat formájában bemutat. A hallgatók egymás dolgozatát is értékelik.
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Konzultációs gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Porció Tibor (POTIABB.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Önálló vizsga, kötelező, 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Ókortörténeti Tanszék
Felelős oktató:
Wojtilla Gyula Dr. (WOGHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
_Önálló vizsga, kötelező, 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Szigorlat
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Wojtilla Gyula Dr. (WOGHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
A szakdolgozathoz választott szövegre vonatkozó szakirodalom.
_Önálló vizsga, kötelező, 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Szigorlat
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
RELM Monoteista vallásfilológiai szakirány modul
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.6 kredit
Leírás:
A vallásfilológiai szakirányt választó hallgatóknak 3 féléven át követlező vallási nyelv, amely az egyetem mindenkori kínálatához igazodva lehet: szanszkrit, tibeti, héber, görög, ószláv.
_Szeminárium, nem kötelező, 3 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 3 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
Azok a levelezősök vegyék fel akik sikeres nyelvi záróvizsgát tettek! Ezzel lesz jóvírva a kerditjük.
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.6 kredit
Leírás:
A választott monoteista vallás tanfejlődésének történeti és elméleti megközelítését tartalmazó órák.
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.6 kredit
Leírás:
A zsidó ill. keresztény Biblia ill. a Korán választott szövegeinek behatóbb, az eredeti nyelv ismeretét is feltételező értelmezése.
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
I. Válogatott fejezetek a Corpus Paulinumból:
Irodalom:
Caba, J., Cristo, mia speranza č risorto, Milano 1988.
Farkasfalvy D., A Római levél, Prugg Verlag, Eisensdadt 1983.
Gál F., Pál apostol levelei, SzIT, Bp. 1992.
Havener, I., 1. és 2. Tesszaloniki, Filippi, Kolosszei, Efezusi és Filemonhoz írt levél, Kecskemét 1995.
MacRae, G., Zsidókhoz írt levél, kecskemét 1996.
Rózsa H. - Gál F., Jézus kereszthalála és feltámadása, SzIT, Bp. 1982.
Sacchi, A. (szerk.), Lettere Paoline e altre lettere, Torino 1995.
Thorday A., Az első korintusi levél 7., 13., 15. fejezeteinek elemzése, Szeged 1997.
Ganni, U., Corpus Paulinum, PUG, Róma 1996.
II. A „hegyi beszéd” (Mt 5-7):
Irodalom:
Bolyki J., „A boldogmondások - Jézus etikájának bevezetése” ThSz 33 (1990) 321-328.
Dumais, M., Le Sermon sur la Montagne, Párizs 1995.
Gnilka, J., Das Evangelium nach Matthäus, Freiburg 1986.
Jakubinyi Gy., Máté evangéliuma, SzIT, Bp. 1991.
Kocsis I., A hegyi beszéd, Bp. 1995.
Luz, U., Matthew 1-7. A Commentary, Augsbusrg, Minneapolis 1989.
Patte, P., The Gospel According to Matthew: A Structural Commentary on Matthew's Faith, Fortress, Philadelphia 1986.
Panimolle, S.A., Il discorso della montagna (Mt 5-7): Esegesi e vita, Milano 1986.
Spinetoli, O. da, Máté, Agapé, Szeged 1998.
Szinopszis: Máté, Márk, Lukács és János evangéliumának párhuzamos szövege, Kálvin, Bp. 1994.
Thorday A., Jézus programbeszéde: Máté 5-7. fejezetek elemzése, Szeged 1997.

III. Válogatott fejezetek a Corpus Joanneumból
Irodalom:
Barsi B., A Bárány menyegzője, Bp. 1997.
Caba, J., Cristo, Pan de vida, Madrid 1993.
Caba, J., Cristo, mia speranza č risorto, Milano 1988.
Farkasfalvy, D., Testté vált szó I-III., Prugg Verlag, Eisenstadt 1986.
Gál F., János evangélium, Bp. 1987.
Gál F., A Jelenések könyve, Agapé, Szeged 1994.
Gnilka, J., Johannesevangélium, DNEB 4, Würzburg 1993.
Potterie, I. de., Maria nel mistero dell'alleanza, Genova 1988.
Schwank, B., János, Agapé, Szeged 2001.
Schnackenburg, R.,Das Johannesevangélium I-IV., Freiburg 1965, 19723.
Segalla, G., Giovanni, Milano 1986.
Szinopszis: Máté, Márk, Lukács és János evangéliumának párhuzamos szövege, Kálvin, Bp. 1994.
Vanni, U., L'Apocalisse: ermeneutiva, esegesi teologica, Bologna 1988, 19972.

(Részletes tematika az ETR-ben a megfelelő mintaegységnél.)
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
I. Válogatott fejezetek a Tórából:
Irodalom:
Cimosa, M., Genesi 1-11, Queriniana, Brescia 1984, 20016.
Ravasi, G., Esodo, Queriniana, Brescia 1980, 19975.
Rózsa H., Az Ószövetség keletkezése I., SzIT, Bp. 1986, 19993.
Rózsa H., Kezdetkor teremtette Isten, Bp. 1997.
Rózsa H., A pátriárkai hagyomány, Bp. 1992.
Ska, J.L., Introduzione alla lettura del Pentateuco, Róma 1998.
Ska, J.L., „Il racconto del diluvio (Gen 6-9)”, in Id., L'argilla, la danza e il giardino: saggi di antropologia biblica, Bologna 2000, 13-24.
Soggin, A., Genesi 1-11, Marietti, Casale Monferrato 1993.
Thorday A., A szövetség mint ajándék és elkötelezettség, Agapé, Szeged 1996.

I. Válogatott fejezetek a Próféták gyűjteményéből
Irodalom:

Alonso-Schökel, L. - Sicre Diaz, J.L., I Profeti, Róma 1984.
Benyik Gy., A messiási eszme, Szeged 1993.
John testvér, Taizč, Zarándok Isten, Agapé, Szeged 1995.
Karasszon D., „Ézsajás könyvének magyarázata”, in Jubileumi kommentár, Bp. 1974, 635-692.
Kürti L., „Jeremiás könyvének magyarázata”, in Jubileumi kommentár, Bp. 1974, 692-732.
Rad, G. von, Az Ószövetség teológiája, Osiris, Bp. 2000.
Rózsa H., Az Ószövetség keletkezése II., SzIT, Bp. 1986, 19993.
Rózsa H., Üdvösségközvetítők, Bp. 1993.
Sulyok E., „Az Úr Szolgája és a szenvedő szolga Iz 53. fejezetében”, in Benyik Gy. (szerk.), A messiási kérdés. Szegedi Biblikus Konferencia 1995, Szeged. 1997, 71-80.
Thorday A., Izajás könyve 6-11. fejezete valamint az Ebed-Jahve dalok elemzése, Szeged. 1997.

I. Zsoltármagyarázatok
Irodalom:
Alonso-Schökel, L., I Salmi I-II., Róma 1993-95.
Alonso-Schökel, L., I miei occhi hanno vista la tua salvezza, Casale Monferrato 1991.
Alonso-Schökel, L., Manuale di poetica ebraica, Brescia 1989.
Costacurta, B., I Salmi delle ascensioni, PUG, Róma 1999.
Guardini, R., A zsoltárok bölcsessége, Budai Ferences Plébánia 1999.
Módis L., „Zsoltárok könyvének magyarázata”, in Jubileumi kommentár, Bp. 1974, 533-584.
Zenger, E., Mit meinem Gott überspringe ich Mauern, Herder, Freiburg 1987, 19913.
Zenger, E., Ich will die Morgenröte wecken, Herder, Freiburg 1991.

(Részletes tematika az ETR-ben a megfelelő mintaegységnél)
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
A választott vallás legfontosabb szent könyveinek keletkezéstörténetét, stílusait és értelemzési hagyományait ismertető kurzus.
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A választott első nyelv mellett egy féléven át egy másik nyelv betűkészletét, legalapvetőbb nyelvtanát és nyelvi logikáját ismeretető kurzus.
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
Azok a levelezősök vegyék fel akik sikeres nyelvi záróvizsgát tettek. Ezzel tudják elfogadtatni a tantárgy teljesítéséért a kreditet.
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.8 kredit
Leírás:
A szakirány tematikájához kapcsolódó magyar vagy idengen nyelvű szaktanulmányok közös olvasása és értékelése.
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Konzultációs gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
Azoknak a hallgatóknak, akik valamely vallási alapnyelvből akkraditált kurzusokat hoznak, nyelvismeretükről és nyelvhasználati képességükről ezen a vizsgán kell számot adni, amely a szakirányválasztás feltétele is egyben.
_Önálló vizsga, kötelező, 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
A hallgató diplomamunkájához kapcsolódó szakirodalomból történő elméleti vizsga.
_Önálló vizsga, kötelező, 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Szigorlat
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
A hallgató által elemzett vallási szöveg értelmezéséből történő szövegelemző vizsga
_Önálló vizsga, kötelező, 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Szigorlat
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
RELS Vallásszociológiai szakirány modul
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Török Péter Dr. (TOPJAEB.SZE)
Teljesítendő:
min.6 kredit
Leírás:
A tantárgy célja, hogy a hallgató megismerkedjen a vallásszociológia sajátos kérdésfelvetéseivel, kutatási területeivel. A „Bevezetés a vallásszociológi” c. kurzuson túl ide tartoznak még az „Új vallási mozgalmak szociológiája”, a „Vallásszociológiai klasszikusai” és az egyes társadalmak, országok vallási helyzetével foglalkozó kurzusok.
A jegyzetekhez, illetve ajánlott irodalomhoz lásd a tantárgyakhoz tartozó TE-nél a megfelelő irodalomjegyzéket.
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.8 kredit
Leírás:
A tantárgy célja, hogy a hallgató az elméleti tantárgyakban elsajátított ismeretek gyakorlati alkalmazásával ismerkedjék, illetve a különféle kutatási módszerek begyakorlására kapjanak lehetőséget. Alkalom nyílik továbbá a hallgató leendő szakdolgozati témájához kapcsolódó kérdések megvitatására is. Ennek megfelelően az egyes tantárgyelemek a különféle „Vallásszociológiai cikkek, tanulmányok” ismertetésére, „Idegen nyelvű szöveg értelmezésére”, „Kutatási módszerekre” fókuszolnak.
A jegyzetekhez, illetve ajánlott irodalomhoz lásd a tantárgyakhoz tartozó TE-nél a megfelelő irodalomjegyzéket.
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Konzultációs gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
_Önálló vizsga, kötelező, 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Szigorlat
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
A hallgató által választott kutatáis témára vonatkozó szakirodalom összefoglaló vizsgája.
_Önálló vizsga, kötelező, 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Szigorlat
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Feleky Gábor dr. (FEGHACS.SZE)
Teljesítendő:
min.12 kredit
Leírás:
A tantárgy célja, hogy a vallásszociológia szakirány hallgatóinak megfelelő szociológiai alapot biztosítson. Ennek megfelelően a diákok „Bevezetést” kapnak a szociológia tudományába, megismerkednek a különféle „Szociológiai elméletekkel” illetve a szociológia történetével. Külön hangsúlyt fektetünk a „Statisztikai elméletre” és Statisztikai gyakorlatra”, amelynek során megismerkednek egy komputeres statisztikai programmal.
A jegyzetekhez, illetve ajánlott irodalomhoz lásd a tantárgyakhoz tartozó TE-nél a megfelelő irodalomjegyzéket.
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
Kvalitatív módszertan
A kurzus bemutatja a kvalitatív kutatás elméletét és legfobb módszereit: tartalomelemzés, interjúk, résztvevo megfigyelés.
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
A Szociológia Tanszéktol átvett óra.
1. Mi a szociológia?
2. Karl Marx
3. Émile Durkheim
4. Max Weber
5. Pierre Bourdieu
6. Hajnal István
7. Bibó István
8. Erdei Ferenc
9. Szelényi Iván
10. Kemény István

Irodalom: A. Giddens: Szociológia. Osiris Kiadó Bp., 1995. 5., 6., 7., 8., 13., 15., 17. Fejezetek
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Leírás:
Szociológia Tanszéktol átvett óra.
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A tantárgy célja, hogy felvértezze a hallgatókat a vallás és politika igen kényes kapcsolatának elemzésére, megismertesse a leggyakrabban előforduló konfliktusforrásokra, azok megelőzésére, illetve esetleges kezelésére. E célból a diákok tanulmányozzák az „Egyház-állam kapcsolatok szociológiáját”, s a különféle „Korszakok kultúrtörténetét”, melyek a vallással kapcsolatos politikai problémákra fókuszolnak.
A jegyzetekhez, illetve ajánlott irodalomhoz lásd a tantárgyakhoz tartozó TE-nél a megfelelő irodalomjegyzéket.
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.8 kredit
Leírás:
A tantárgy célja, hogy a hallgató megfelelő jártasságra tegyen szert a vallásszociológiában használatos kutatási módszerekben. Ennek megfelelően az egyes tantárgyelemekben a diákok foglalkoznak „Quantitative módszerekkel”, „Qualitatíve módszerekkel”. Az egyes eljárások bemutatása a Tanszéken folyó kutatásokba való bekapcsolódással történik.
A jegyzetekhez, illetve ajánlott irodalomhoz lásd a tantárgyakhoz tartozó TE-nél a megfelelő irodalomjegyzéket.
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
RELVE Valláselmélet modul
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Teljesítendő:
min.8 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Teljesítendő:
min.6 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Teljesítendő:
min.10 kredit
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Teljesítendő:
min.12 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Teljesítendő:
min.6 kredit
_Önálló vizsga, kötelező, 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Szigorlat
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Önálló vizsga, kötelező, 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Szigorlat
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
RELVT Vallástörténet modul
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Teljesítendő:
min.12 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Teljesítendő:
min.14 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Teljesítendő:
min.6 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Teljesítendő:
min.6 kredit
_Önálló vizsga, kötelező, 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Szigorlat
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Önálló vizsga, kötelező, 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Szigorlat
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
RELZV Záróvizsga modul modul
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Teljesítendő:
min.25 kredit
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra / 25 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
Leírás:
pl. Bejegyzett vallási közösség körében végzett munka.
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Felelős oktató:
Máté-Tóth András dr. (MAAHANS.SZE)
Teljesítendő:
min.25 kredit
Leírás:
A szakdolgozat sajátos követelménye, hogy empirikus szakirányok esetén a hallgatónak önállóan kell elvégeznie az adatfelvételt vagy részt kell vennie az eredeti adatfelvételben, filológiai szakirány esetén addig nem elemzett forrást kell elemeznie.
_Konzultációs gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
_Gyakorlat, kötelező, 25 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Vallástudományi Tanszék
Utolsó frissítés dátuma: 2017.04.07. 12:52

Súgó

 
Ezen az oldalon az egyetem ETR tanulmányi rendszerében meghirdetett kurzusok közt kereshet és böngészhet. Az ETR-ből az adatok időszakosan kerülnek áttöltésre, ennek időpontját az „Utolsó frissítés dátuma” szövegnél ellenőrizheti. Fontos, hogy csak azok a képzések, szakok, oktatók stb. jelennek meg itt, amelyekhez (akikhez) az adott félévben már történt az ETR-ben kurzushirdetés. A teljes egyetemi szakkínálatról a felvi.hu oldalain, vagy az egyes karok honlapján tájékozódhat.
 
Először az egyetemi félévet kell kiválasztania, ez az oldal tetején a „… félév ETR-tanrend” felirat melletti balra <<<, ill. jobbra >>> mutató hármas nyílhegyekkel lépegetve lehetséges. Magán a feliraton való kattintás az oldalt alapállapotba állítja.
 
A „Tanrendi kereső” mezőbe írt szöveggel általános keresést végezhet egy lépésben a képzési programok, kurzuskódok, oktatók, szakok és tanszékek közt.
 
Ha a „Részletes keresési feltételek” dobozt a jobbra mutató kettős >> nyílheggyel kinyitja, akkor több szempontú keresést indíthat, ha a megfelelő mezőkre való kattintás után megjelenő listákból a kívánt tételeket (feltételenként egyet) kiválasztja. A lekérdezéshez kijelölt szempontokat a „Kiválasztott keresési feltételek” rész után ellenőrizheti.
 
A „Tanrendi böngésző” részben keresés nélkül, rendezett listákat áttekintve tájékozódhat a féléves tanrendben. A böngészést több kiinduló szempont szerint lehet elkezdeni (oktatók, szakok, képzési programok, tanszékek, ill. karok).
 
A böngésző és a kereső többoszlopos eredménylistái általában a különböző oszlopok szerint átrendezhetők: ehhez a megfelelő oszlopnévre kell kattintania (egyszer az emelkedő, kétszer a csökkenő sorrendhez). Az aktuális rendezettséget a fel- vagy lefelé mutató kettős nyílhegy mutatja az oszlopnévben.
 
A listák sorainak a végén található jobbra mutató kettős >> nyílhegyek rendszerint a megfelelő adat ETR-beli nyilvános adatlapját mutatják meg. Az ezen való továbblépés esetén előfordulhat, hogy egy link már védett, nem nyilvános oldalra vezet, ilyenkor az ETR-es bejelentkező képernyő jelenik meg. Ekkor vagy lépjen vissza a böngészője megfelelő gombjával, vagy jelentkezzen be az ETR-be, ahol az adatlekérést a védett oldalakon is folytathatja.
 
A „Képzési programok szerinti kurzuskódlista” képernyőn két adat rövidítetten kerül megjelenítésre. Ezek feloldása:
Képzési forma (szint)
 
Tagozat
0
Nem releváns
 
E
Esti
A
Alapképzés
 
K
Képzőhelyen kívüli
B
Bachelorképzés
 
L
Levelező
E
Egységes osztatlan képzés
 
N
Nappali
F
Felsőfokú szakképzés
 
T
Távoktatás
K
Kiegészítő alapképzés
 
 
 
M
Mesterképzés
 
 
 
P
Doktori képzés
 
 
 
S
Szakirányú továbbképzés
 
 
 
X
Egyéb képzés