2013. június 19., szerda English version

Egyetemi tanrend

*Tanrendi kereső

Kérjük, írja be a keresett adat (kurzuskód címe, kódja, oktató, tanszék, szak vagy képzési program neve) első betűit.

Részletes keresési feltételek

Felfed / Elrejt

Tanterv

Képzési program:
Kód:
INFK-SN-KI
Képzési forma:
Alapképzés
Tagozat:
Nappali
Képző intézet:
Kredit:
40 kredit
Félév:
5
Leírás:
Felvételi kritérium:
Felvételi vizsga nincs, túljelentkezés esetén a rangsorolás alapja az első három félév tanulmányi átlaga. A képzésre az informatikus könyvtáros szakos hallgatókon kívül minden más képzésben résztvevő hallgató is jelentkezhet. A képzés 2008-ban indul, de már 2007-ben jelentkezni lehet rá.
Tájékoztatás:
A kiadói ismeretek szakirány a következő témakörökben nyújt szakirányú ismereteket:
Bevezetés a kiadói ismeretekbe
Kiadványszerkesztő programok
A korrektúra kiadói gyakorlata
Szakmai gyakorlat könyvkiadóknál
Nyomtatott dokumentumok digitalizálása
Szerzői jog, kiadói jog
Marketing, reklám
Kritikai kiadások szerkesztési elvei
Online kritikai kiadások
Könyvkiadás- és kereskedelemtörténet
A fentieken kívül a képzés során meghirdetett speciálkollégiumokból a hallgatók érdeklődésük szerint négyet választhatnak.
A szakirány lehetőséget teremt arra is, hogy más szakos hallgatók ismereteket szerezzenek a kiadói ismeretek szakterületén és ezt a tudást alkotó módon kapcsolják össze választott szakjukkal.
Az a más szakos hallgató, aki felveszi és elvégzi a kiadói ismeretek szakirányt, ezzel megszerzi az informatikus könyvtáros mesterszak bemeneti követelményeiben megfogalmazott kompetenciákat és szakmai ismereteket, és tanulmányait ebben az irányban is folytathatja.
Speciális:
nem párosítható, nem tanári
Dátum:
2007.05.08 14:48:15
Értékelési rendszer:
TT / KPR TE Megnevezés Szemeszter
012345
MK-KI Kiadói ismeretek; Teljesítendő: min.50 kredit
kötelező tantárgy INFK_A010 Művelődés- és könyvtártörténet; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_A011 Írás-, könyv- és sajtótörténet 1.; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_A012 Írás-, könyv- és sajtótörténet 2.; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_A013 Írás-, könyv- és sajtótörténet 3.; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 1
kötelező tantárgy INFK_A020 Informatikai alapok; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_A021 Informatikai alapok; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_A022 Bevezetés a könyvtár- és információtudományba; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy INFK_A040 Kommunikációelmélet; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_A041 A kommunikációelmélet alapjai; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy INFK_KI020 Kiadói stratégiák; Teljesítendő: min. 11 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_KI021 Szerzői jog, kiadói jog; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_KI022 Marketing, reklám; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_KI023 Kritikai kiadások szerkesztési elvei 1.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_KI024 Kritikai kiadások szerkesztési elvei 2.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_KI025 Online kritikai kiadások; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy INFK_KI030 Kiadás- és kereskedelemtörténet; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_KI031 Könyvkiadás- és kereskedelemtörténet 1.; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_KI032 Könyvkiadás- és kereskedelemtörténet 2.; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy INFK_KI010 Kiadói alapismeretek; Teljesítendő: min. 17 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_KI011 Bevezetés a kiadói ismeretekbe; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_KI012 Kiadványszerkesztő programok 1.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_KI013 Kiadványszerkesztő programok 2.; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_KI014 A korrektúra kiadói gyakorlata; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_KI015 Szakmai gyakorlat könyvkiadónál; _Gyakorlat, 60 óra, _Gyakorlati jegy 4
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_KI016 Nyomtatott dokumentumok digitalizálása 1.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_KI017 Nyomtatott dokumentumok digitalizálása 2.; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy INFK_KI040 Szakirány speciálkollégiuma; Teljesítendő: min. 8 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme INFK_KI041 Szakirány speciálkollégiuma; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
Jelmagyarázat: MK - mérföldko; TT/KPR - tantárgy vagy becsatolt képzési program; TE, Tantárgyelem - tantárgy tárgyeleme; - kötelező; - kötelezően választható, - szabadon választható; Tárgyelemeknél az ikon színe a tantárgy kötelezőségét jelzi, a beleírt betű pedig a tárgyelem tantárgyon belüli kötelezőségét; : ismételten felvehető; - kurzusfelvétel előfeltétele; - párhuzamosan felveendő; - vizsga előfeltétele; 0,1,... - ajánlott félév(ek) és kredit; k: kreditpontok

Mérföldkő-struktúra

Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 7
A mérföldkő tárgyaiból min.50 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.

Szakterületi tárgyak részletes felsorolása

INFK_A Informatikus könyvtáros alapszak - alapozó képzés modul
Felelős tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
Felelős tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
Teljesítendő:
min.2 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
Felelős tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
INFK_KI Informatikus könyvtáros alapszak - kiadói ismeretek szakirány modul
Felelős tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
Teljesítendő:
min.17 kredit
_Előadás, kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
_Gyakorlat, kötelező, 60 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
Felelős tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
Teljesítendő:
min.11 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
Felelős tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
_Előadás, kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
Felelős tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
Teljesítendő:
min.8 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Könyvtártudományi Tanszék (BTK)
Utolsó frissítés dátuma: 2013.06.15. 22:19

Súgó

 
Ezen az oldalon az egyetem ETR tanulmányi rendszerében meghirdetett kurzusok közt kereshet és böngészhet. Az ETR-ből az adatok időszakosan kerülnek áttöltésre, ennek időpontját az „Utolsó frissítés dátuma” szövegnél ellenőrizheti. Fontos, hogy csak azok a képzések, szakok, oktatók stb. jelennek meg itt, amelyekhez (akikhez) az adott félévben már történt az ETR-ben kurzushirdetés. A teljes egyetemi szakkínálatról a felvi.hu oldalain, vagy az egyes karok honlapján tájékozódhat.
 
Először az egyetemi félévet kell kiválasztania, ez az oldal tetején a „… félév ETR-tanrend” felirat melletti balra <<<, ill. jobbra >>> mutató hármas nyílhegyekkel lépegetve lehetséges. Magán a feliraton való kattintás az oldalt alapállapotba állítja.
 
A „Tanrendi kereső” mezőbe írt szöveggel általános keresést végezhet egy lépésben a képzési programok, kurzuskódok, oktatók, szakok és tanszékek közt.
 
Ha a „Részletes keresési feltételek” dobozt a jobbra mutató kettős >> nyílheggyel kinyitja, akkor több szempontú keresést indíthat, ha a megfelelő mezőkre való kattintás után megjelenő listákból a kívánt tételeket (feltételenként egyet) kiválasztja. A lekérdezéshez kijelölt szempontokat a „Kiválasztott keresési feltételek” rész után ellenőrizheti.
 
A „Tanrendi böngésző” részben keresés nélkül, rendezett listákat áttekintve tájékozódhat a féléves tanrendben. A böngészést több kiinduló szempont szerint lehet elkezdeni (oktatók, szakok, képzési programok, tanszékek, ill. karok).
 
A böngésző és a kereső többoszlopos eredménylistái általában a különböző oszlopok szerint átrendezhetők: ehhez a megfelelő oszlopnévre kell kattintania (egyszer az emelkedő, kétszer a csökkenő sorrendhez). Az aktuális rendezettséget a fel- vagy lefelé mutató kettős nyílhegy mutatja az oszlopnévben.
 
A listák sorainak a végén található jobbra mutató kettős >> nyílhegyek rendszerint a megfelelő adat ETR-beli nyilvános adatlapját mutatják meg. Az ezen való továbblépés esetén előfordulhat, hogy egy link már védett, nem nyilvános oldalra vezet, ilyenkor az ETR-es bejelentkező képernyő jelenik meg. Ekkor vagy lépjen vissza a böngészője megfelelő gombjával, vagy jelentkezzen be az ETR-be, ahol az adatlekérést a védett oldalakon is folytathatja.
 
A „Képzési programok szerinti kurzuskódlista” képernyőn két adat rövidítetten kerül megjelenítésre. Ezek feloldása:
Képzési forma (szint)
 
Tagozat
0
Nem releváns
 
E
Esti
A
Alapképzés
 
K
Képzőhelyen kívüli
B
Bachelorképzés
 
L
Levelező
E
Egységes osztatlan képzés
 
N
Nappali
F
Felsőfokú szakképzés
 
T
Távoktatás
K
Kiegészítő alapképzés
 
 
 
M
Mesterképzés
 
 
 
P
Doktori képzés
 
 
 
S
Szakirányú továbbképzés
 
 
 
X
Egyéb képzés
 
 
 
 
Bezár