Egyetemi tanrend

*Tanrendi kereső

Kérjük, írja be a keresett adat (kurzuskód címe, kódja, oktató, tanszék, szak vagy képzési program neve) első betűit.

Részletes keresési feltételek

Felfed / Elrejt

Tanterv

Képzési program:
Kód:
GERN-B-AL
Képzési forma:
Alapképzés (BA/BSc)
Tagozat:
Levelező
Képző intézet:
Kredit:
180 kredit
Félév:
6
Leírás:
Német nemzetiségi specializáció felvételi kritérium:
Az 50 kreditpontos német nemzetiségi specializációt csak a germanisztika alapszak hallgatói, azon belül a német szakirány hallgatói választhatják. Túljelentkezés esetén az Intézet a jelentkezőket az első félév tanulmányi eredménye alapján rangsorolja.
Tájékoztatás:
A képzés nyelvi és nyelvészeti moduljának alapvető célja a hallgatók nyelvi készségeinek és nyelvtudományi ismereteinek fejlesztése. A nyelvművelési kurzusok nemcsak a nyelvi-kommunikációs kompetenciák fejlesztésére szolgálnak, hanem tematikájukban felölelnek a német nemzetiséget érintő kérdéseket is. A nemzetiségi modul kurzusai olyan ismereteket tartalmaznak, amelyek képessé teszik a hallgatókat arra, hogy nyelvileg és szakmailag kompetensen vegyenek részt a német nemzetiségi szervezetek munkájában és a nemzetiségi közéletben, s képesek legyenek ellátni a német kisebbséggel összefüggő értelmiségi munkaköröket.

Német fordító-tolmács specializáció felvételi kritérium:
Az 50 kreditpontos fordítás és tolmácsolás specializációt csak a germanisztika alapszak nappali és levelező tagozatos hallgatói vehetik fel, azon belül nappali tagozaton csak a német szakirány hallgatói, levelező tagozaton mindkét szakirány hallgatói. A jelentkezőknek eleget kell tenniük az intézet által támasztott feltételeknek, melyek a következők: 1. emelt szintű érettségi bizonyítvány német nyelvből. 2. A jelentkezőnek meg kell továbbá felelnie egy a Germán Filológiai Intézet által öszeállított írásbeli és szóbeli vizsgán, mely az írásbeli részre nézve a következőket foglalja magában: a) olvasott magyar szöveg tömörítése németül szótár nélkül (20 pont); b) egyszer hallott német szöveg összefoglalása magyarul jegyzetek alapján szótár nélkül (20 pont); c) fordítás magyarról németre és németről magyarra (30 pont + 30 pont). A szóbeli vizsgán való részvétel feltétele az írásbeli vizsga legalább 70 % teljesítése. A szóbeli vizsga a) bemutatkozó beszélgetésből (10 pont), b) német nyelvű szöveg magyar nyelven történő összefoglalásából (20 pont), valamint c) társalgás tolmácsolásából (20 pont) áll.
Tájékoztatás:
A képzésben bevezető kurzusok mellett mind a tolmácsolás, mind pedig a fordítás területén gyakorlati orientáltságú képzésben részesülnek a hallgatók. Országosan ismert fordítók és tolmácsok irányítják az egyes kurzusokat, amelyek felkészítenek a fordítás és tolmácsolás elméleti és gyakorlati alapjaira. Általános ismereteket közölnek az EU politikai, gazdasági és kulturális viszonyairól, és hozzájárulnak bizonyos szaknyelvek (idegenforgalom, gazdaság, zsurnalisztika, sajtónyelv, EU-kapcsolatok) elsajátításához.
Speciális:
nem párosítható, nem tanári
Dátum:
2015.04.23. 10:57:48
Felvételi követelmények:
középiskola
Továbbtanulási lehetõségek:
főiskola
Értékelési rendszer:
TT / KPR TE Megnevezés Szemeszter
0123456
SZD Szakdolgozat; Teljesítendő: min.4 kredit
kötelező tantárgy GERZ-L-2 Szakdolgozat; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERZ-L-2 Szakdolgozat; _Gyakorlat, 2 óra, _Gyakorlati jegy 4
BA Bölcsészettudományi stúdiumok; Teljesítendő: min.10 kredit
kötelező tantárgy BALFIL Filozófiatörténet; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme BALFIL1 Filozófiatörténet; _Előadás, 10 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy BALTÁRS Társadalomismeret; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme BALTÁRS1 Társadalomismeret; _Előadás, 10 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy BALKÖ Könyvtár- és informatikai alapismeretek; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme BALKÖ1 Könyvtár- és informatikai alapismeretek; _Előadás, 10 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy BALBEVI Bevezetés az irodalomtudományba; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme BALBEVI1 Bevezetés az irodalomtudományba; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy BALBEVN Bevezetés a nyelvtudományba; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme BALBEVN1 Bevezetés a nyelvtudományba; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 2
GER1 Germanisztikai közös tárgyak; Teljesítendő: min.49 kredit
TT / KPR TE Megnevezés Szemeszter
0123456
GERA Alapozó modul; Teljesítendő: min.27 kredit
kötelező tantárgy GERA-L-1 Germán nyelvek és kultúrák; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA-L-12 Nyelvészeti előadás; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA-L-11 Irodalom és kultúra előadás; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 1
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme GERA-L-13 Nyelvészeti szeminárium; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme GERA-L-14 Irodalom és kultúra szeminárium; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy GERA-L-2 Nyelvgyakorlat; Teljesítendő: min. 17 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA-L-21 Nyelvtan előadás; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 1
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA-L-22 Nyelvtan szeminárium 1; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA-L-23 Nyelvtan szeminárium 2; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA-L-24 Beszédgyakorlat 1; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA-L-25 Beszédgyakorlat 2; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA-L-26 Fonetika, szótárhasználat; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy GERA-L-3 Kulturális ismeretek; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA-L-31 Kulturális ismeretek előadás; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA-L-32 Kulturális ismeretek szeminárium; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy, párhuzamosan felveendőGERA-L-31 2
kötelező tantárgy GERA-L-4 Alapvizsga; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERA-L-44 Alapvizsga; _Önálló vizsga, 0 óra, _Alapvizsga 2
GERI Irodalmi ismeretek; Teljesítendő: min.20 kredit
kötelező tantárgy GERI-L-1 Irodalmi ismeretek; Teljesítendő: min. 20 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERI-L-11 Bevezetés a német nyelvű irodalmak történetébe előadás 1; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 4
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERI-L-12 Bevezetés a német nyelvű irodalmak történetébe előadás 2; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium, kurzusfelvétel előfeltételeGERI-L-11 4
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERI-L-13 Bevezetés a német nyelvű irodalmak történetébe szeminárium 1; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERI-L-14 Bevezetés a német nyelvű irodalmak történetébe szeminárium 2; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERI-L-11 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERI-L-15 Bevezetés a német nyelvű irodalmak történetébe szeminárium 3; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERI-L-12 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERI-L-16 Bevezetés a német nyelvű irodalmak történetébe szeminárium 4; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA-L-44, kurzusfelvétel előfeltételeGERI-L-12 3
GERZ Szakdolgozati szeminárium; Teljesítendő: min.2 kredit
kötelező tantárgy GERZ-L-1 Szakdolgozati szeminárium; Teljesítendő: min. 2 kredit kurzusfelvétel előfeltételeGERA-L-4
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERZ-L-11 Szakdolgozati szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Minősítés, ismételten felvehető 2
MKS-TAN Minor képzés vagy pecializáció; Teljesítendő: min.50 kredit
TOR-SL-T Történelem minor_L
BBT-S_L Biológia tanári minor_L
KKT-S_L Kémia tanári minor_L
KTT-S_L Környezettan tanári minor_L
MMT-S_L Matematika tanári minor_L
TIT-S_L Természetismeret tanári minor_L
NEPR-SL-TA Táncantropológia specializáció_L
RAL-S Rajz tanári minor_L
ENL-S Ének tanári minor_L
SZB-SL-V Vallástudomány minor_L
NEPR-SL-N Néprajz minor_L
TEL-S Testnevelő-edző tanári minor_L
TECL-S Technika tanári minor_L
TTL-S Társadalmi tanulmányok tanári minor_L
MUL-S Andragógia tanári minor_L
GER-SL-NFT Német fordító tolmács specializáció_L
GER-SL-NNS Német nemzetiségi specializáció_L
FFT-S_L Fizika tanári minor_L_2013
GFT-S_L Földrajz tanári minor_L_2011
ITN-S_L Informatika tanári minor_L
ANG-SL-ANG Angol minor_L_2011
RSP-SL-K_2011 Katalán specializáció_L_2011
REL-S Rekreációszervezés és egészségfejlesztés minor_L_2011
MKS-SZV Választható tárgyak; Teljesítendő: min.10 kredit
kötelezően választható tantárgy BALVÁL Választható bölcsészettudományi stúdium; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelezően választható tárgyeleme BALVÁL1 Választható bölcsészettudományi stúdium (előadás); _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 2
kötelezően választható tantárgy kötelezően választható tárgyeleme BALVÁL2 Minor képzés nyelvi előkészítése; _Szeminárium, 6 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 6
BT_ELOK_L BA/BSc Tanári előkészítő_L
GER2 Német szakirány tárgyai; Teljesítendő: min.57 kredit
TT / KPR TE Megnevezés Szemeszter
0123456
GERT Törzsmodul; Teljesítendő: min.42 kredit
kötelező tantárgy GERT-L-1 Nyelvi modul; Teljesítendő: min. 11 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT-L-111 Nyelvtan szeminárium 1.; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT-L-112 Nyelvtan szeminárium 2.; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT-L-131 Beszédgyakorlat 1.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT-L-132 Beszédgyakorlat 2-3.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy GERT-L-2 Nyelvészeti ismeretek; Teljesítendő: min. 18 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT-L-21 Nyelvészeti előadás 1-3.; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 4
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT-L-221 Nyelvészeti szeminárium 1-2.; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető, párhuzamosan felveendőGERT-L-21 3
kötelező tantárgy GERT-L-3 Kultúra- és médiatudományi ismeretek; Teljesítendő: min. 9 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT-L-31 Kultúratudományi alapismeretek előadás; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium 3
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT-L-32 Kultúratudományi alapismeretek szeminárium; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA-L-44, kurzusfelvétel előfeltételeGERT-L-31 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT-L-33 Médiatudományi alapismeretek előadás; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium, kurzusfelvétel előfeltételeGERA-L-44, kurzusfelvétel előfeltételeGERT-L-32 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT-L-34 Médiatudományi alapismeretek szeminárium; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA-L-44, kurzusfelvétel előfeltételeGERT-L-33 2
kötelező tantárgy GERT-L-4 Irodalmi ismeretek; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT-L-41 Irodalom szeminárium 1.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme GERT-L-42 Irodalom szeminárium 2.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
GERS Szakirányú törzsmodul (minden évben csak egy specializáció indul); Teljesítendő: min.15 kredit
kötelezően választható tantárgy GERS-L-3 Szakfordítás és tolmácsolás alapjai; Teljesítendő: min. 15 kredit kurzusfelvétel előfeltételeGERA-L-4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-31 Szóbeli és írásbeli kommunikációs gyakorlatok; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-32 Bevezetés a fordításba; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERA-L-44 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-33 Fordítástechnikák; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-34 Bevezetés a tolmácsolásba; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERS-L-31, kurzusfelvétel előfeltételeGERS-L-32, kurzusfelvétel előfeltételeGERS-L-33 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-35 Tolmácsolási technikák; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeGERS-L-31, kurzusfelvétel előfeltételeGERS-L-32, kurzusfelvétel előfeltételeGERS-L-33 3
kötelezően választható tantárgy GERS-L-1 Idegenvezetői és idegenforgalmi ismeretek; Teljesítendő: min. 15 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-11 Kontrasztív országismeret; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-12 Turizmusföldrajz; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-13 Művészettörténet; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-14 Idegenvezetési és rendezvényszervezési ismeretek; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-15 Üzleti kommunikáció; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy GERS-L-2 Közgazdasági szaknyelv; Teljesítendő: min. 15 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-21 Bevezetés a szaknyelvbe és a szaknyelvi kommuniációba szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-22 Szakszöveg elemzés szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-23 Szakfordítás és szakszótár használat szeminárium 1; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-24 Szakfordítás és szakszótár használat szeminárium 2; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-25 Gazdasági ismeretek szeminárium 1; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-26 Gazdasági ismeretek szeminárium 2; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelezően választható tantárgy GERS-L-4 Kontrasztív nyelvészet; Teljesítendő: min. 15 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-41 Tipológia és kontrasztív nyelvészet előadás; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-42 Tipológia és kontrasztív nyelvészet szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-43 Nyelvi struktúrák és fordítás szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-44 A valencia kontrasztív vizsgálata szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 4
kötelezően választható tantárgy GERS-L-5 Szövegnyelvészet és konverzációelemzés; Teljesítendő: min. 15 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-51 Gyakorlatorientált szövegfajták szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-52 Zsurnalisztikai szövegfajták előadás; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-53 Zsurnalisztikai szövegfajták szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-54 Tudományos szövegfajták szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-55 Bevezetés a konverzációelemzésbe szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy GERS-L-6 Osztrák-Magyar-Monarchia stúdiumok; Teljesítendő: min. 15 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-61 Az Osztrák-Magyar-Monarchia története szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-62 A Monarchia kulturális élete szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-63 A Monarchia irodalma szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-64 Osztrák-magyar kapcsolatok a Monarchiában szeminárium; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 4
kötelezően választható tantárgy GERS-L-7 A tudományos munka alapjai; Teljesítendő: min. 15 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-71 A tudományos munka alapjai szeminárium 1; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-72 A tudományos munka alapjai szeminárium 2; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-73 A tudományos munka alapjai előadás; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-74 A tudományos munka alapjai szeminárium 3; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 4
kötelezően választható tantárgy GERS-L-8 Szövegelemzés és szövegalkotás; Teljesítendő: min. 15 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-81 Műfajok és szövegfajták előadás; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-82 Műfajok és szövegfajták szeminárium 1; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-83 Műfajok és szövegfajták szeminárium 2; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-84 Műfajok és szövegfajták szeminárium 3; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme GERS-L-85 Műfajok és szövegfajták szeminárium 4; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
MK-LNY Központi szabadon választható; Teljesítendő: min.0 kredit
szabadon választható tantárgy XN0010 Lektorátusi nyelvórák (8x2); Teljesítendő: min. 0 kredit
szabadon választható tantárgy szabadon választható tárgyeleme XN0011 Lektorátusi nyelvórák (8x2); Practice, 2 óra, Signature, ismételten felvehető 0
kötelező tantárgy XN0200 Lektorátusi nyelvórák 4 órás; Teljesítendő: min. 0 kredit
kötelező tantárgy szabadon választható tárgyeleme XN0201 Lektorátusi nyelvórák 4 órás; _Gyakorlat, 4 óra, _Aláírás 0
Jelmagyarázat: MK - mérföldko; TT/KPR - tantárgy vagy becsatolt képzési program; TE, Tantárgyelem - tantárgy tárgyeleme; - kötelező; - kötelezően választható, - szabadon választható; Tárgyelemeknél az ikon színe a tantárgy kötelezőségét jelzi, a beleírt betű pedig a tárgyelem tantárgyon belüli kötelezőségét; : ismételten felvehető; - kurzusfelvétel előfeltétele; - párhuzamosan felveendő; - vizsga előfeltétele; 0,1,... - ajánlott félév(ek) és kredit; k: kreditpontok

Mérföldkő-struktúra

Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.4 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 5
A mérföldkő tárgyaiból min.10 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból és a beágyazott mérföldkövek tárgyaiból min.49 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 4
A mérföldkő tárgyaiból min.27 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.20 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.2 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból min.50 kredit összegyüjtése.
Becsatolt Képzési Programok (23)
1. TOR-SL-T - Történelem minor_L
2. BBT-S_L - Biológia tanári minor_L
3. KKT-S_L - Kémia tanári minor_L
4. KTT-S_L - Környezettan tanári minor_L
5. MMT-S_L - Matematika tanári minor_L
6. TIT-S_L - Természetismeret tanári minor_L
7. NEPR-SL-TA - Táncantropológia specializáció_L
8. RAL-S - Rajz tanári minor_L
9. ENL-S - Ének tanári minor_L
10. SZB-SL-V - Vallástudomány minor_L
11. NEPR-SL-N - Néprajz minor_L
12. TEL-S - Testnevelő-edző tanári minor_L
13. TECL-S - Technika tanári minor_L
14. TTL-S - Társadalmi tanulmányok tanári minor_L
15. MUL-S - Andragógia tanári minor_L
16. GER-SL-NFT - Német fordító tolmács specializáció_L
17. GER-SL-NNS - Német nemzetiségi specializáció_L
18. FFT-S_L - Fizika tanári minor_L
19. GFT-S_L - Földrajz tanári minor_L
20. ITN-S_L - Informatika tanári minor_L
21. ANG-SL-ANG - Angol minor_L
22. RSP-SL-K_2011 - Katalán specializáció_L_2011
23. REL-S - Rekreáció-,életmód- és egészségfejlesztés tanári minor_L
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból min.10 kredit összegyüjtése.
Becsatolt Képzési Programok (1)
1. BT_ELOK_L - BA/BSc Tanári előkészítő_L
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból és a beágyazott mérföldkövek tárgyaiból min.57 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 4
A mérföldkő tárgyaiból min.42 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból min.15 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Szabadon választható tantárgyak száma 2
A mérföldkő tárgyaiból min.0 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.

Szakterületi tárgyak részletes felsorolása

BAL BA Bölcsészettudományi stúdiumok (levelező) modul
Felelős tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
Felelős oktató:
Krémer Sándor Dr. (KRSHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A tantárgy oktatásának célja az, hogy a hallgatók lapvető ismereteket szerezzenek az európai bölcselettörténet nagy korszakairól, a fontosabb szerzőkről, a filozófiában használatos elméletképzési, módszertani eljárásokról. Az egy féléves kurzus ezért legfőképpen a nagy filozófiatörténeti fordulatok (Szókratész-Platón, Descartes, Kant, Wittgenstein, Heidegger) bemutatása köré rendezi képzési tervét, miközben megkísérel kitekintést nyújtani a filozófia és más szellemi szférák, pl. a tudományfejlődés vagy a művészetek kölcsönös kapcsolódásaira.
_Előadás, kötelező, 10 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Filozófia Tanszék
Felelős tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
Felelős oktató:
Feleky Gábor dr. (FEGHACS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A társadalomfogalmak, a társadalmi együttélés mibenléte: emberi cselekvések és társadalmi struktúrák.
A társadalom megismerhetősége, megismerésének és értelmezésének nézőpontjai (elméletek, paradigmák).
Az objektivitás problémája. Az értékek és ideológiák szerepe.
A társadalom megismerésének módszertana, megismerési és kutatási technikák.
A társadalmi struktúra és rétegződés alapkérdései.
A rendszerváltozás előtti és utáni magyar társadalom főbb vonásai.
A mai magyar társadalom strukturális viszonyai és társadalmi rétegződése, mobilitási viszonyai.
A magyar társadalom főbb csoportjai.
Társadalmi folyamatok és jelenségek a mai Magyarországon: demográfiai folyamatok; foglalkoztatottság/munkanélküliség; anyagi-jövedelmi egyenlőtlenségek, szegénység; területi-települési egyenlőtlenségek; az iskola és a tudásviszonyok egyenlőtlenségei; az értékek változása, a vallás szerepe; a devianciák alakulása.
_Előadás, kötelező, 10 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Szociológia Tanszék
Felelős tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
Felelős oktató:
Kokas Károly dr. (KOKHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A tantárgy általános célja: hogy megismertesse a hallgatókat kutatásmódszertani gyakorlattal és a kutatás során adódó pragmatikus problémákkal, valamint a könyvtári informatika felhasználó szintű ismereteivel.
A tantárgy specifikus célkitűzése: a hallgatók képessé tétele konkrét tudományos munkák mind tartalmi, mind gyakorlati elkészítésére; a könyvtárhasználók ezen a területen való felkészítésére, képzésére. A megfelelő kutatásmódszertani felkészítés alkalmassá teszi a hallgatókat bonyolult információkeresési feladatokra, miközben támogatja a záró dolgozat elkészítését is.
A tantárgyhoz kapcsolódik az IHM „Virtuális Egyetem program - Infokommunikációs tananyag” 134/2005 nevű digitális tananyag, amely 2006-tól a Szegedi Tudományegyetem rendelkezésére áll.

Témakörök:

Könyvtárhasználat
Irodalomkutatás
Dokumentumtípusok
Internetes adatbázisok
Online irodalomkeresés
Multimédia ismeretek
_Előadás, kötelező, 10 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék
Felelős tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
Felelős oktató:
Szőnyi György Endre dr. (SZGHBAS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
Felelős tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
Felelős oktató:
Maleczki Márta dr. (MAMHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Általános Nyelvészeti Tanszék
Leírás:
A Bevezetés a nyelvtudományba c. kurzus tematikája
Cél: Az emberi nyelvek alapvető sajátosságainak, a nyelvtudomány főbb diszciplínáinak (fonológia, szintaxis, szemantika, pragmatika) és módszereinek bemutatása. A főbb témakörök: Fonológia, morfológia; a fonéma és a morféma meghatározása; fonológiai, morfofonológiai és morfológiai szabályok. A generatív grammatika modellje; a lexikon egységei, közvetlen összetevős elemzés (újraíró szabályok), mozgatások. A jelentés vizsgálatának újabb módszerei; igazságfeltételes, lehetséges világokat használó szemantika. A megnyilatkozások értelmezése; a beszédaktus-elmélet és a grice-i maximák. Összehasonlító nyelvészet és kontrasztív nyelvészet: az európai nyelvcsaládok; a különféle nyelvtípusok ismérvei.

Kötelező és ajánlott irodalom:
Kenesei István (szerk.): A nyelv és a nyelvek. Ötödik, bővített kiadás. Akadémiai, Budapest, 2004.
Crystal, David: A nyelv enciklopédiája, Osiris Kiadó, Budapest, 1998:
14. fejezet: Nyelvtipológia és univerzálék, 111-113.
16. fejezet: Grammatika, 117-131.
20. fejezet: Diskurzus és szöveg: 154-158.
65. fejezet: Nyelvészet: 502-513.
Noam Chomsky: Generatív grammatika (Beszélgetések Mitsou Ronat-val). Európa, Budapest, 1985.
Felelős tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
Teljesítendő:
min.2 kredit
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
_Szeminárium, nem kötelező, 6 óra / 6 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
BTK Bölcsészettudományi Kar
GERA-L- Germanisztika BA 2011 levelező A modul modul
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Katona Tünde dr. (KATEAB.J.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Előadás, kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, nem kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, nem kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
Felelős oktató:
Scheibl György Dr. (SCGHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.17 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Német Irodalomtudományi Tanszék
Felelős oktató:
Bombitz Attila dr. (BOAHAES.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Scheibl György Dr. (SCGHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
_Önálló vizsga, kötelező, 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Alapvizsga
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
GERI-L- Germanisztika BA 2011 levelező I modul modul
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Horváth Géza dr. (HOGHAES.SZE)
Teljesítendő:
min.20 kredit
_Előadás, kötelező, 1 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Előadás, kötelező, 1 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
GERM-L- Német minor levelező szak 2011 modul
GERP-L- Germanisztika BA specializáció (levelező) modul modul
GERS-L- Germanisztika BA 2011 levelező S modul modul
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Scheibl György Dr. (SCGHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.15 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Drahota-Szabó Erzsébet Dr. (FOEJABF.SZE)
Teljesítendő:
min.15 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Horváth Géza dr. (HOGHAES.SZE)
Teljesítendő:
min.15 kredit
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Bassola Péter dr. (BAPHAFS.SZE)
Teljesítendő:
min.15 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Vargáné Dr Drewnowska Ewa (VAENAEB.SZE)
Teljesítendő:
min.15 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Német Nyelvészeti Tanszék
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Csúri Károly Dr. (CSKHACS.SZE)
Teljesítendő:
min.15 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Baróti Tiborné Dr. (BAGHALS.SZE)
Teljesítendő:
min.15 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Bernáth Árpád dr. (BEAHALS.SZE)
Teljesítendő:
min.15 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
GERT-L- Germanisztika BA 2011 levelező T modul modul
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Bassola Péter dr. (BAPHAFS.SZE)
Teljesítendő:
min.11 kredit
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Vargáné Dr Drewnowska Ewa (VAENAEB.SZE)
Teljesítendő:
min.18 kredit
_Előadás, kötelező, 1 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Hárs Endre dr. (HAEHABS.SZE)
Teljesítendő:
min.9 kredit
_Előadás, kötelező, 1 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Előadás, kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
GERZ-L- Germanisztika BA 2011 levelező Z modul modul
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Horváth Géza dr. (HOGHAES.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Minősítés
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős tanszék:
Germán Filológiai Intézet
Felelős oktató:
Horváth Géza dr. (HOGHAES.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Germán Filológiai Intézet
XANPT Általános művelő, Nyelv, Pedagógia, Testnevelés modul
Felelős tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
Felelős oktató:
Demeter Éva Dr. (DEEJAAO.SZE)
Practice, nem kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
Signature
Kurzushirdető tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
Felelős tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
Felelős oktató:
Lévai Judit (LEJHAFS.SZE)
_Gyakorlat, nem kötelező, 4 óra
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
Utolsó frissítés dátuma: 2017.04.07. 12:52

Súgó

 
Ezen az oldalon az egyetem ETR tanulmányi rendszerében meghirdetett kurzusok közt kereshet és böngészhet. Az ETR-ből az adatok időszakosan kerülnek áttöltésre, ennek időpontját az „Utolsó frissítés dátuma” szövegnél ellenőrizheti. Fontos, hogy csak azok a képzések, szakok, oktatók stb. jelennek meg itt, amelyekhez (akikhez) az adott félévben már történt az ETR-ben kurzushirdetés. A teljes egyetemi szakkínálatról a felvi.hu oldalain, vagy az egyes karok honlapján tájékozódhat.
 
Először az egyetemi félévet kell kiválasztania, ez az oldal tetején a „… félév ETR-tanrend” felirat melletti balra <<<, ill. jobbra >>> mutató hármas nyílhegyekkel lépegetve lehetséges. Magán a feliraton való kattintás az oldalt alapállapotba állítja.
 
A „Tanrendi kereső” mezőbe írt szöveggel általános keresést végezhet egy lépésben a képzési programok, kurzuskódok, oktatók, szakok és tanszékek közt.
 
Ha a „Részletes keresési feltételek” dobozt a jobbra mutató kettős >> nyílheggyel kinyitja, akkor több szempontú keresést indíthat, ha a megfelelő mezőkre való kattintás után megjelenő listákból a kívánt tételeket (feltételenként egyet) kiválasztja. A lekérdezéshez kijelölt szempontokat a „Kiválasztott keresési feltételek” rész után ellenőrizheti.
 
A „Tanrendi böngésző” részben keresés nélkül, rendezett listákat áttekintve tájékozódhat a féléves tanrendben. A böngészést több kiinduló szempont szerint lehet elkezdeni (oktatók, szakok, képzési programok, tanszékek, ill. karok).
 
A böngésző és a kereső többoszlopos eredménylistái általában a különböző oszlopok szerint átrendezhetők: ehhez a megfelelő oszlopnévre kell kattintania (egyszer az emelkedő, kétszer a csökkenő sorrendhez). Az aktuális rendezettséget a fel- vagy lefelé mutató kettős nyílhegy mutatja az oszlopnévben.
 
A listák sorainak a végén található jobbra mutató kettős >> nyílhegyek rendszerint a megfelelő adat ETR-beli nyilvános adatlapját mutatják meg. Az ezen való továbblépés esetén előfordulhat, hogy egy link már védett, nem nyilvános oldalra vezet, ilyenkor az ETR-es bejelentkező képernyő jelenik meg. Ekkor vagy lépjen vissza a böngészője megfelelő gombjával, vagy jelentkezzen be az ETR-be, ahol az adatlekérést a védett oldalakon is folytathatja.
 
A „Képzési programok szerinti kurzuskódlista” képernyőn két adat rövidítetten kerül megjelenítésre. Ezek feloldása:
Képzési forma (szint)
 
Tagozat
0
Nem releváns
 
E
Esti
A
Alapképzés
 
K
Képzőhelyen kívüli
B
Bachelorképzés
 
L
Levelező
E
Egységes osztatlan képzés
 
N
Nappali
F
Felsőfokú szakképzés
 
T
Távoktatás
K
Kiegészítő alapképzés
 
 
 
M
Mesterképzés
 
 
 
P
Doktori képzés
 
 
 
S
Szakirányú továbbképzés
 
 
 
X
Egyéb képzés