SZTE TIK 2018. szeptember

2018. október 11.

Több mint félszáz kiállító vett részt október 9-én az SZTE Őszi Állásbörzén. Az SZTE diplomásait regionális vállalkozások és az ország legnagyobb cégei várták a TIK-ben.

2018. október 04.

Az öt héten át tartó rendezvénysorozatot Prof. Dr. Rovó László rektori köszöntője, Csákány Lóránt orvostanhallgató fotókiállítása és színpompás fényfestés indította el. Az egyetemi drámapályázat fődíját Kormányos Ákos, a BTK III. éves filozófia szakos hallgatója vehette át.

2018. szeptember 26.

Október 9-én ismét megnyitja kapuit az SZTE Őszi Állásbörze, ahol több mint 50 kiállító, köztük regionális vállalkozások és az ország legnagyobb cégei várják a látogatókat a TIK-ben. Az Állásbörzét megelőzően felkészítő napokkal várják a hallgatókat. A programokra október 1-ig lehet jelentkezni.

2018. szeptember 25.

Mentsünk meg együtt 300 életet! – ezzel a jelmondattal szervez második alkalommal egész napos véradást a Szegedi Tudományegyetem és az Országos Vérellátó Szolgálat. A szegedi egyetem polgárai október 3-án, szerdán 10 órától ismét csatlakozhatnak az önkéntes véradók táborához a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

2018. szeptember 19.

Az SZTE Alma Mater Alumni mentorprogramjában volt hallgatók mentorálnak jelenlegi SZTE-s hallgatókat. A négy hónapon át tartó program során a hallgatók elmélyíthetik az egyetemen megszerzett tudást a gyakorlatban. A jelentkezéseket szeptember 24-ig várják.

2018. szeptember 18.

Saját nő – férfi kapcsolatának jeleneteit viszi színre a LoveShake című előadásban két népszerű színművész. A különleges IH-beli bemutató, 2018. szeptember 19. után arra számít az egyetemisták „Léleknavigátora”, hogy több fiatalban is megérik a döntés: párkapcsolati problémái megoldásához szakember segítségét kéri az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központban.

2018. szeptember 17.

A jubileumok jegyében paprikakoszorút helyezett el a 125 éve született Szent-Györgyi Albertnek az SZTE központi épülete előtti szobránál Dr. Fendler Judit kancellár és Dr. habil Zakar Péter, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese. A bensőséges ünnepségen elmondott köszöntőjében a kancellár párhuzamot vont a 90 évvel ezelőtti és a közeljövő egyetemi fejlesztései között.

2018. szeptember 13.

Az SZTE Neveléstudományi Intézet és Oktatáselméleti Kutatócsoport szervezésében – 2018. augusztus 28. és szeptember 8. között – sikeresen lezajlott az egyetemi bemeneti kompetenciamérés. A mérés kiterjedt a hallgatók szövegértési, matematikai képességeire és tanulási stratégiájára is.

2018. szeptember 13.

Több mint egy tucat kerekasztal-beszélgetés, csaknem kétszáz előadás és számos poszter, néhány videobemutató – ez a Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete (MFOE) 45. kongresszusának, valamint az MFOE Audiológiai Szekciója 55. Vándorgyűlésének számokban kifejezhető jellemzője. Az SZTE ÁOK szakklinkája szervezi a két rangos programot, amelynek az SZTE TIK ad otthont 2018. szeptember 13. és 16. között.

2018. szeptember 11.

A Szegedi Tudományegyetem Szegeden és Hódmezővásárhelyen mintegy 300 programmal várja az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján. Szeptember 28-án, pénteken délutántól késő éjszakáig az óvódásoktól a felnőttekig minden korosztály talál érdekes programot. A tudományt és a kutatói életpályát népszerűsítő eseménysorozaton máskor nem látogatható helyek nyílnak meg a látogatók előtt.

2018. szeptember 07.
A Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaság XXII. Kongresszusa és Szegedi Fogorvos Találkozó tudományos rendezvényre Szegeden, a József Attila Tanulmányi és Információs Központban kerül sor 2018. szeptember 27-29-én.
2018. szeptember 07.

A Kiskanál Kommandó bemutatja: Hozzátáplálás szakemberektől.

2018. szeptember 05.

Az SZTE Szabadegyetem megújuló sorozatában, 2018. szeptember 12. és december 5. között, a szegedi universitas és három további tudományos műhely 11 jeles képviselője a nemzeti értékeinkkel, történelmi sorsfordulóinkkal kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményeket osztja meg a „szabadművelődés” iránt érdeklődőkkel.

2018. szeptember 04.

Több mint 200 külföldi hallgató érkezett a Szegedi Tudományegyetemre az

ERASMUS+ és Kreditmobilitási Program révén. A hallgatók, akik 17 országból érkeztek, egyetemünk 10 karán tanulnak. Az őszi szemeszterben egyébként összesen 1350 külföldi hallgató iratkozik be az SZTE-re.

2018. szeptember 01.

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

2018. augusztus 28.

Egykredites kurzusként indult az első évfolyamos hallgatók kompetenciamérése a TIK-ben, 2018. augusztus 27-én. A mérés lezárta után objektív, személyre szabott szöveges értékelést kapnak a hallgatók az egyetemi tanulmányok sikeres elvégzéséhez szükséges területeken nyújtott teljesítményükről és tanulási stratégiájuk hatékonyságáról. Időpontra regisztrálni a Coospace felületen lehet.