Jakucs László földrajzverseny 2017/2018


A Szegedi Tudományegyetem TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke immár VII. alkalommal hirdette meg a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyt a magyarországi és határon túli, 9-12. osztályos középiskolai tanulók részére.


A versenyre kétfős középiskolás csapatok jelentkezését vártuk, de egy iskolából maximum 3 csapat jelentkezhetett!


A tanulmányi verseny az általános és középiskolai természetföldrajzi tananyagra épít, ezen túlmenően a 2017/2018-as tanévben a verseny kiemelt témája:

Magyarország barlangjai, különös tekintettel a Béke-barlangra


A jelentkezési határidő 2017. december 31. volt. A középdöntő és döntő fordulói 2018. április 13-14-án kerültek megrendezésre Szegeden a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéken, ahol a versenyző csapatok írásban, szóban, valamint gyakorlati feladatok során mérték össze tudásukat. A döntőbe kerülő csapatok és felkészítő tanáraik értékes nyereményekkel gazdagodhattak! Az első három helyezett csapat és kísérőtanáraik nagy értékű, négy napos szakmai tanulmányúton vehet részt teljes ellátással, emellett Jakucs László emlékplakett kaptak. Az 1-8. helyezettek könyveket, könyvutalványokat, emléktárgyakat kaptak díjazásul. A legjobb határainkon túli középiskola csapata különdíjban részesült!

Tanulmányi út


A versennyel kapcsolatos további információk elérhetőek ITT!