2013. május 20., hétfő English version
Hírek  --  Szegedi Egyetem  --  Archívum  --  2006  --  11. szám - 2006. május 2.  --  Egyetemi élet
Öregdiák Fórum a TTK-n
Április 28-án első ízben rendezett Öregdiák Fórumot az SZTE Természettudományi Kara, melyen mintegy négyszáz egykori hallgató vett részt. Mint ahogy Csirik János dékán elmondta, az egész napos rendezvény – melyet a Tanulmányi és Információs Központban tartottak – elsődleges célja, hogy erősítse a kapcsolatot a már diplomás TTK-sok között, valamint hidat képezzen a gazdasági és a tudományos, oktatási szféra képviselői között. A professzor szerint a hagyományteremtő rendezvény jól illeszkedik abba a folyamatba, mely révén egyre nagyobb szerepet kap az egyetem életében a külső kapcsolati tőke folyamatos ápolása, hisz idén is több 100 millió forintnyi olyan pályázat fut, amely ilyen együttműködésen alapul. A programban a szakmai előadások mellett helyet kapott egy „TIK-Túra”, majd az öregdiákok tanszékcsoporti rendezvényeken vehettek részt, este az Informatikai Múzeumot vagy a FoolMoon énekegyüttes koncertjét tekinthették meg az egykori hallgatók.
Bezár