Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Az informatikus szó hallatán sokaknak bizonyára rögtön a számítógép ugrik be, de valóban teljesen géphez kötött az önök munkája?
– Nem teljesen, az informatikusok nincsenek olyan nagyon összekötve a számítógéppel. Ha valamilyen munkához gép szükséges, akkor nyilván azon fogom megcsinálni, de önmagában nem viszek fel minden munkát a számítógépre. Létezik is egy ilyen ellentmondás, hogy akik a középiskoláig nagyon szeretik az informatikát, azok nálunk tipikusan rossz hallgatók lesznek, mert ők a számítógépes játékokat, a hálón való keresgélést értik az informatika alatt, de az itteni tevékenységek konstruktív munkát igényelnek, ki kell tanulni a szakterületet. És sokszor orvos vagy bölcsész ismerősökön lepődünk meg, hogy viszonylag milyen gyakran használnak  számítógépet ahhoz képest, hogy a szoros értelemben vett munkájuk nem kapcsolódik közvetlenül a számítógéphez. Emellett pedig úgy látszik, egyfajta személyiségi jellemvonás is, hogy valaki szívesen dolgozik-e a géppel vagy sem.

 

Csendes Tibor  (1956) a JATE-n szerzett programtervező matematikus diplomát 1980-ban. 1980-1993-ig a JATE Kibernetikai Laboratórium tudományos munkatársa, 1994-től dolgozik a JATE, majd SZTE Informatikai Intézetében docensként. 2007-től az Alkalmazott Informatika Tanszék vezetője, 2007-től az MTA doktora, 2008 szeptemberétől egyetemi tanár, 2008 júliusától az SZTE TTIK általános és tudományos dékánhelyettese. Több elismerése között szerepel például a Széchenyi Professzori Ösztöndíj (1998), illetve A Vezető Informatikusok Szövetségének "Az év informatikai oktatója" díja is (2007). Sok más tudományos közéleti tevékenység mellett 2007-től az MTA közgyűlési képviselője, 2008-tól a Magyar Operációkutatási Társaság elnöke. Fotó: Segesvári Csaba

 

 

– Ön még programtervező matematikusként végzett.
– Így van, a későbbiekben a képzés jobban elment az informatika irányába, azóta programtervező informatikusnak hívják a szakot. Gyerekkoromban  a kibernetika szakterülete felé orientálódtam, ha nem is tudtam rögtön, hogy kutató szeretnék lenni. Így kezdtem el a kibernetikai laboratóriumban is dolgozni. Majd ennek a területnek az átformálódásával most az operációkutatás vált az érdeklődési területemmé.
– Divatos szó, de mit jelent, jelentett pontosan a kibernetika?
– Valóban, az ötvenes-hatvanas években divatos tudományterület volt, eredetileg a vezérlés tudományát jelentette, de általában a robotokhoz kötöttük. Ami akkor a tervezett célok között szerepelt, hogy ilyen-olyan beszélő, akár inasféle robotok működjenek körülöttünk, az – eltekintve a gyári, egyszerű feladatokat ellátó robotkaroktól vagy a japán robotkutyáktól – a mai napig nem igazán valósult meg. Hasonló feladatokat viszont azóta is vizsgálnak nálunk az intézetünkön belül is – például a beszédfelismerést, a tanuló algoritmusokat vagy magát az optimalizálást.

 

 

– De ma már nem annyira a robotokra koncentrálnak, sőt...
– Ami a legutolsó évek kutatását illeti, matematikai feladatok számítógépes megoldásával foglalkozunk. Ezt operációkutatásnak hívják, ami egy gyakorlatorientált terület. Maga a név az ötvenes évekből jött, eredetileg a második világháborúban használták az olyan csapat megnevezésére, amely az ellátás megszervezését intézte. Ezen belül én személyesen a módszertannal foglalkoztam nagyon sokáig. Olyan megbízható, használható numerikus módszereket kerestem és fejlesztettem, amelyek eredményében annyira meg lehet bízni, hogy akár matematikai tételbizonyításra is használhatók. Így az elméleti matematikusokkal is együtt dolgozunk: ők vesznek egy régi matematikai problémát, és megpróbálják úgy átalakítani, átfogalmazni, hogy azt a számítógép könnyen tudja kezelni. Ma már tisztán számítógépes eszközökkel bizonyítjuk azokat a részeket, amelyeket papíron, kézzel nem lehet. Sajátos együttműködés alakult így ki: az elméleti matematikusok nem nagyon értik a mi numerikus eszközeinket, de megbíznak bennünk, mi pedig az ő elméleteikkel állunk sokszor hadilábon, de a csoport sok feladat megoldásában csak együtt tud eredményt elérni.
– Így jutottak el az ingakutatáshoz is?
– Igen, ezekhez az eszközökhöz egyenesen kerestük az olyan feladatokat, amelyek láthatóan nagyon bonyolultak voltak, vagy rengeteg számítást igényeltek volna. Így bukkantunk rá az ingakutatásra is. Hatvani László professzor úrtól hallottuk ezt a problémát, amit 1999-ben már le is írtak explicit módon, hogy mindenki úgy sejti, hogy ez az egyszerű, a mechanikában gyakran használatos inga kaotikus mozgásra is képes. Ezt a sejtést viszont tisztán elméleti eszközökkel nem sikerült igazolni. Lényegében azt tettük, hogy ami még nyitott kérdés maradt, azt felszabdaltuk kicsi részproblémákká, és mindegyiket külön-külön megbízhatóan megoldottuk.

 

 

– Vannak a tanszéken folyó munkáknak gyakorlati vonatkozásai is?
– Igen, és szeretnénk, hogy a gyakorlati alkalmazások is kapjanak nagyobb  hangsúlyt. A legtöbb ilyet intézetünkben a Szoftverfejlesztési Tanszék végzi például a Nokiának vagy a Linux operációs rendszer számára. Mi legutóbb a Continental makói részlegének segítettünk, akik az autók motorházában lévő csöveket gyártanak. Az volt az egyik feladat, hogy egy gyártósoruk ütemezést javítsuk. De végeztünk már építőipari vállalatnak is hasonló munkát, amikor az volt a kérdés, hogy könnyűszerkezetes épületek – például bevásárlóközpontok – azonos profilú rúdjait hogyan vágják úgy méretre, hogy a lehető legkevesebb anyagveszteség képződjön. Kiderült, hogy a rendelkezésükre álló eszközökhöz képest a számításaink nyomán az anyagköltség egy százalékát meg tudták spórolni, ami egy-egy ekkora beruházásnál már jelentős.
Szeretnénk, ha a tanszéken a rendszeres fejlesztési munka is helyet kapna, a kutatás és a oktatás mellett. Ugyanakkor az informatikán szinte teljesen le vagyunk kötve az oktatással, mintegy kétezer hallgatónkra csak valamivel több mint negyven oktató jut. Máshol ezt egy egész kar szokta művelni, tehát igazából csoda, hogy marad időnk kutatásra és fejlesztésre.

 

 

– Ez a kétezer körüli hallgatószám igen tekintélyes annak ellenére, hogy azt szokták panaszolni, hogy informatikai területen kevés a képzett szakember.
– A képzés utáni fázist nem igazán szoktuk követni, de a végzettjeinket szépen el tudjuk helyezni. Nagyon pozitív visszajelzéseket is kapunk, és a doktoranduszainkat is szívesen látják mindenhol. Maga a képzés kibocsátása viszont valóban nem túl nagy, de érdekes módon ebben megegyeznek az ország informatikusképző-helyei, vagyis az ELTE vagy a Műegyetem arányait körülbelül mi is hozzuk. Egy másik érdekes jelenség, hogy a hallgatók nagy része már egyetemistaként is dolgozik. Tehát nagyon gyakran a hallgatók jobban ismerik a piacot, mint mi, oktatók, és ezzel elég korán élnek is.
Eddig a különböző összehasonlításokból, rangsorokból általában jól jöttünk ki, és bízunk benne, hogy az elveink jók, hiszen a képzésünk szerkezete és fő vonásai megfelelnek az európai és amerikai standardoknak. Tudjunk ugyanakkor azt is, hogy erősíteni kellene például a mérnöki képzést, vagy a számítógépes laborok is fejlesztésre várnak. Ugyanakkor a kari mutatók szerint viszonylag komoly úgynevezett hozzáadott értéket kapnak a hallgatók. Azt vizsgálva tehát, hogy milyen átlagos pontszámmal vettük fel őket, illetve hogy a kimenetnél a legjobbaknak milyen arányban vannak OTDK-eredményeik (és hasonló megmérettetések alapján), az látszik, hogy az általunk hozzáadott érték meglehetősen jó.
– Honnan érkeznek önnökhöz a hallgatók?
– A diákok mintegy hatvanöt százaléka érkezik a régióból, ide értve Vajdaságot is. Emiatt mi az országban meglévő összes informatikai képzést kínáljuk, tehát a programtervező informatikus mellett műszaki és gazdasági informatikus szakokat is. Ennek hátterében az a felfogás áll, hogy a régiót akkor szolgáljuk jól, ha azok számára, akik itt a környékben szeretnének elhelyezkedni, a teljes informatikai spektrumot felkínáljuk. A mesterképzésben  a tanárképzéssel együtt három szakot tudunk indítani.
– A tanítás területén több elismerést is szerzett, 2007-ben például A Vezető Informatikusok Szövetségének „Az év informatikai oktatója” díját, korábban, 2005-ben pedig a hallgatók Arany Kréta díját kapta. Jól gondolom, hogy szeret tanítani?
– Két főkollokviumot oktatok, a Közelítő és szimbolikus számításokat és az Optimalizálás alkalmazásait. Kezdetben a hallgatók ritkán mondják, hogy tanárok szeretnének lenni, aztán fokozatosan adódik: diákkörben vesznek részt, demonstrátorkodnak. Még ekkor sem vallják be feltétlenül, hogy tetszik nekik a tanítás, de előbb-utóbb kiderül, hogy ki az, aki szeret is, és tud is tanítani. Én is ezt az utat követtem, sohasem gondoltam, hogy tanár akarok lenni. Azt nem tudom persze, hogy jól tanítok-e, vagy nem kellene-e esetleg valamit másképpen csinálni, de szeretem és szívesen végzem az oktatást. Mint minden kezdő kutató, az első néhány évben én is tíznél több különböző tárgyat tanítottam. Azután ezeknél maradtam meg, és a most oktatott anyagaim már szépen le vannak csiszolva. Az említett díjak pedig természetesen jól esnek. A Vezető Informatikusok Szövetsége – ez hazai informatikai cégeket fed – valójában évente több ilyen díjat is kiad, az Arany Kréta díjat pedig a hallgatók szavazzák meg.
– És a tanítás során sok tehetséges tanítványra lelt, köztük Veress Krisztiánra.
– Veress Krisztián diákkörös hallgatóm volt, ő úgy kapcsolódott be a munkába, hogy egy barátja volt korábban szintén diákkörösöm. A II. sz. Belgyógyászati Klinika Invazív Kardiológia Részlegének Szívkatéteres Laboratóriumban Ungi Tamás vezetésével végeztek egy orvosi projektet. Ebbe a magam szakterületével én is becsatlakoztam, és Krisztiánnal akkortól kezdtünk együtt dolgozni, ott segített egy probléma megoldásában. A Continental gumiüzeme számára végzett munkában szintén részt vett, tehát a nyáron ő is foglalkozott az ipari ütemezési feladattal, sőt, demonstrátorom is volt – így többrétegű a kapcsolatunk.

 

JÖVŐKÉP

Míg egyes szakterületeket gyakorta ér az a vád, hogy az egyetem falain kívül életképtelenek, az informatikusok a munkaerőpiac kecsegtető ajánlataival szemben az akadémiai pályát választják nehezebben. Milyen jövőt képzelhet el egy informatikusoktató legjobb tanítványainak? „Hát bizony, ez nálunk egy komoly gond, de az egész informatikát sújtja, hogy annyira jók a végzett informatikusok jövedelmi viszonyai, hogy nehéz itt tartani a végzősöket” – mondja Csendes Tibor. „Ezért a végzett jó hallgatóink két csoportra oszlanak, az egyikbe tartozók nagyon jól fizetett állást szereznek egy komoly cégeknél, másik részük pedig megmarad nálunk, először csak a tudományos minősítés megszerzésére, utána pedig valahol az akadémiai világban helyezkedik el. Ezt befolyásolni nem nagyon tudjuk, ehhez kicsi is az eszköztárunk, a doktori képzés a 90 000 Ft körüli nettó ösztöndíja nem tud versenyezni az informatikus kezdőfizetésével. Ettől függetlenül az igényesebb hallgatók szeretnék kipróbálni magukat ezen a területen is. Érdekes, hogy doktoranduszaim többnyire olyan anyagi helyzetben voltak, hogy megtehették, hogy három évig a doktorijukkal foglalkozzanak. A PhD-seim nagy része az akadémiai világban talált is helyet, vagy Magyarországon, vagy külföldön.”

 

 

– 2008 júliusától általános és tudományos dékánhelyet-tesként is tevékenykedik, milyen újdonságot jelent önnek ez a munka?
– Úgy élem meg, hogy ha az intézet bizalmát az egyetemi tanári kinevezés vonatkozásában megkaptam, akkor ezt illik valamilyen formában visszaadnom, és ezt én nagyon szívesen is teszem. Nekem a kari vezetésben nincs nagy tapasztalatom, bár korábban a tanulmányi bizottság tagja voltam. Viszont sok olyan területhez kapcsolódik a munkám, ami tőlem nem idegen, például a kari doktori munkában korábban is részt vettem, a doktori programunk vezetőhelyettese voltam, sokszoros témavezetőként belülről láttam, mikor mire van szükség. Ami eddig erősen távol állt tőlem, az a beiskolázási munka. A karnak egyre nagyobb energiái fordítódnak PR-munkákra, a kar munkájának reklámozására. Most jelenleg az időm nagy részét ez köti le, a karon folyó oktatási és kutatási munkát megismertetni azzal a szélesebb körrel, akik aztán ideküldik a hallgatókat. Nagyon ígéretes terület, hiszen az itteni jó munkával sok hallgatót tudunk ide vonzani.
– És mit csinál, mikor becsukja az irodaajtót, és kikapcsolja a számítógépet?
– A munkám elég jól kitölti az időmet. Régebben néptánccal is foglalkoztam, az egyetemi néptáncegyüttesnek néhány évig én voltam a vezetője, és szép szintet értünk el akkor. Ez a kör azután fokozatosan baráti társasággá alakult. Szívesen hallgatok zenét, az idősebb fiammal pedig windszörfözni szoktunk. A számítógép melletti ülőmunka ellensúlyozására biciklizni szoktam, illetve a szakmához kapcsolódóan elég sokat utazom.