Ki kicsoda a steppén? Ázsiai hunok, európai hunok – 2018. március 7.


Felföldi Szabolcs


Felfoldi_SzabolcsA Szegedi Tudományegyetem régészet‒történelem‒magyar őstörténet szakjain végeztem. Végzésem óta az egyetem oktatója vagyok, hosszú évek óta a Régészeti Tanszék tudományos munkatársként. Kutatási területeim a hunok, heftaliták, avarok történetének és régészetének egy-egy kérdéskörére, valamint a belső-ázsiai Selyemút története és régészetére terjed ki, doktori disszertációmat egy belső-ázsiai 3-4. századi település régészeti-történeti-művelődéstörténeti elemzéséből írtam. A Stein Aurél életműsorozat szerkesztője, valamint egy Stein Aurél és egy Vámbéry Ármin életrajz szerzője vagyok. Sok egyéb mellett részt veszek a tanszékünk kiadásában megjelenő honfoglaló korpusz sorozat szerkesztési munkálataiban is. Az elmúlt három évben pedig a Határtalan Régészet című ismeretterjesztő régészeti magazin főszerkesztői tisztét is ellátom.




Előadás tartalma:

Az Európában 370 körül megjelenő hunok rejtélyes eredete, nyelve, s régészeti nyomai mind-mind olyan kérdés, mely 250 év óta az európai tudományosság homlokterében áll. Bennünket, magyarokat talán még jobban izgat ez a magyar honfoglalást megelőzően szűk fél évezreddel korábban a Kárpát-medencében megtelepedő nomád nép. Előadásomban áttekintem a hunokkal kapcsolatos legfontosabb problémákat, kitérve lehetséges ázsiai eredetük kérdéseire, a hun korszak régészeti hagyatékával kapcsolatos legújabb eredményekre, de a hun‒magyar rokonság vitatott kérdéskörére is, egyúttal új megvilágításba helyezve a világtörténelem alakulásában betöltött aktív szerepüket is.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.