Szegedi Tudományegyetem

 kultiroda_fejlec

Őszi Kulturális Fesztivál

A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája minden októberben megrendezi az Egyetem és Szeged város összművészeti fesztiválját, az Őszi Kulturális Fesztivált.
Kedves Egyetemi Polgárok, Kedves Érdeklődő Vendégeink!

Köztudomású, hogy sokak számára az ősz az elmúlást, az elszürkülést szimbolizálja, és van is ebben némi igazság, hiszen a természet ilyenkor, a forró nyári hónapokat követően, fokozatosan nyugovóra tér. Talán az idén kétszáz éve született Petőfi Sándor fogalmazta meg ezt a fajta hangulatot legszebben a mindenki által jól ismert Szeptember végén című költeményében.

Az egyetemi polgároknak azonban az ősz épp az ellenkezőjét jelenti, az augusztusi vakáció után a csendet őrző falakat a sok ezer lelkes hallgató, oktató és munkatárs ismét pezsgő élettel tölti meg. Az újrakezdés lendületét pedig minden esztendőben nagymértékben fokozza az Őszi Kulturális Fesztivál, amely a legtekintélyesebb hagyományokkal bíró eseményeink közé tartozik, hiszen immáron huszonhetedik alkalommal szervezzük meg.

Ahogyan a korábbi évek során, úgy most is biztos vagyok benne, hogy nem fogunk csalódást okozni: színvonalas programokkal, országosan vagy akár világszerte ismert művészekkel találkozhat majd a fesztiválra ellátogató nagyközönség. Változatos előadásokkal, hangversenyekkel, közéleti beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal, filmvetítésekkel készültünk, amelyek között lesznek már jól ismert, visszatérő rendezvények – többek között a Vers délben sorozat vagy a rektori épület fényfestése –, és természetesen számos újdonságot is tartogatunk: bizonyosan sokan várták például az ötvenéves jubileumát ünneplő JATE Klub újbóli megnyitását, ami előtt könnyűzenei koncerttel és könyvbemutatóval is tisztelgünk.

Mivel felsőoktatási centrum vagyunk, az elsősorban kulturális tematikájú programok között hangsúlyos szerepet kap a tudományok népszerűsítése: számos ilyen jellegű esemény – kiállítások, ismeretterjesztő előadások, kerekasztal-beszélgetések – is szerepel a kínálatban. Mindez tovább fokozhatja a rendezvények látogatottságát, valamennyi korosztályt beleértve. Szeretettel várunk tehát minden kedves érdeklődőt a 27. Őszi Kulturális Fesztiválra, amely maradandó élményekkel gazdagíthatja az egyetemi polgárokat, Szeged város lakóit, valamint a messzebbről érkező vendégeinket.

Egyúttal ismét bizonyítást nyer, hogy az oktatás, a tudományos kutatás, a klinikai betegellátás és a régió gazdasági fellendülésének elősegítése mellett a Szegedi Tudományegyetem számára kiemelten fontos, hogy élen járjon a magyar és az egyetemes kultúra ápolásában, terjesztésében. A harmadik évezred rohamosan változó világában ez talán a legnemesebb társadalmi küldetésünk.

Prof. Dr. Rovó László
rektor
Szegedi Tudományegyetem

Az aktuális fesztivál weboldala: www2.u-szeged.hu/okf címen tekinthető meg.

A 2023-as Őszi Kulturális Fesztivál programfüzete pdf formátumban innen tölthető le.
 












Őszi Kulturális Fesztivál



OKF_logo_23









Egyetemi Tavasz




ET_logo_uj

Eseménynaptár

Rendezvénynaptár *