szte_ehok_tabor

Felvételi előkészítő tábort szervez az SZTE EHÖK

zgalmas időszak következik a középiskolások életében. Hamarosan véglegesen el kell dönteniük, melyik felsőoktatási intézménybe nyújtják be felvételijüket, ezt követően pedig májusban eddigi életük talán legnagyobb megpróbáltatása előtt állnak, hiszen érettségi vizsga formájában számot kell adniuk arról a tudásról, melyre középiskolás éveik alatt szert tettek.


A felvételi eljárás finish-ében természetesen minden felsőoktatási intézmény megpróbálja a lehető legtöbb eszközt bevetni, hogy minél több potenciális hallgatót vonzzon az intézménybe. Az utóbbi években ennek a tevékenységnek egy régi-új formája az egyetemi felvételi előkészítő programok megjelenése. A Szegedi Tudományegyetem esetében ez a program az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat szervezésében zajlik, a programmal kapcsolatban Farkas Dorinát, az EHÖK Külügyi Bizottságának elnökét, a felvételi előkészítő program főszervezőjét kérdeztük.


A Junior+ névre hallgató programsorozat három éve vette kezdetét. A projekt célja, hogy egyetemi oktatók, doktoranduszok és a legkiválóbb mesterszakos hallgatók bevonásával minél több végzős középiskolást készítsenek fel az emelt szintű érettségire a lehető legtöbb tantárgyból. "Az utóbbi évek oktatási reformjai világossá tették, hogy az emelt szintű érettségi már gyakorlatilag alapelvárás, egyben lépcsőfok a felsőoktatás felé és fontos, hogy a lehető legjobb szakemberekkel együttműködve segítsük a nebulókat, hogy olyan érettségi vizsgát tegyenek, mely garantálja azt, hogy azon a szakon folytassák tanulmányaikat, amelyet megálmodtak maguknak." - fejtette ki az elnök.


A program alapvetően két alappilléren nyugszik, melynek első részét egy, az emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyam képezi, mely már javában zajlik. A tanfolyam novemberben kezdődik és hasonlóan egy levelező képzéshez, az oktatás szombatonként zajlik, egészen március közepéig. A Külügyi Bizottság elnöke elmondta, évről-évre egyre több diákot sikerül bevonni a programba. Jelenleg körülbelül 70 diák készül biológia, kémia, fizika, angol nyelv, történelem, matematika, valamint magyar nyelv és irodalom tantárgyakból. Hozzátette, különösen népszerű a tanfolyam a vajdasági végzős középiskolások körében, hiszen a két ország oktatási rendszere, így az érettségi követelmények is nagyban eltérnek egymástól. Az EHÖK által szervezett tanfolyam kiváló lehetőséget biztosít azon szerbiai nebulók számára, akik valamely magyar felsőoktatási intézményben kívánják folytatni tanulmányaikat, hogy kiváló oktatói gárda segítségével átfogóan, összefüggéseiben sajátítsák el a magyarországi emelt szintű érettségi követelményeinek megfelelő tudást.


"A Junior+ második részét egy, a tanfolyamot követő tábor képezi, melyet 2016. március 23. és 28. között szervezünk." A tábor lényege gyakorlatilag megegyezik a tanfolyaméval, annyi különbséggel természetesen, hogy tábor jellegéből fakadóan egy héten keresztül, kis létszámú csoportokban, az órák után egyéni konzultáció mellett készülnek intenzíven a résztvevők az emelt szintű érettségire. Idén a tábor időpontja egybeesik a középiskolai tavaszi szünettel, épp ezért azok számára is megnyílt a lehetőség, akik eddig amiatt ódzkodtak a részvételtől, hogy ne lógjanak az iskolából. A tábor 24000 Ft-ba kerül, mely összeg magába foglalja a szállás, a napi háromszori étkezés, valamint az oktatás költségeit. Mivel egyes tantárgyak esetében, mint például a kémia, kísérletek is a követelményrendszer részét képezik, a táborlakók laborban is gyakorolhatnak, ezzel is segítve őket, hogy ne csak elméletben, de gyakorlatban is kielégítő tudással vágjanak neki az érettséginek. A tábor végén pedig minden egyes végzős teljes értékű próbaérettségin tesztelheti megszerzett tudását. A program esetében a jelentkezési határidő február 28!


Amennyiben valaki kedvet kapott és úgy gondolja, szívesen venne részt a táborban, a következő email címen, illetve telefonszámon tud bővebb információt kapni, illetve jelentkezni: sztefelvi@gmail.com +36-62-546-689.





esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Frech DánielFrech Dániel – ÁJTK – jog

Úgy gondolom, hogy az egyetemen nagyon családias a légkör, nagyon közvetlenek és segítőkészek az oktatók. Nem is meglepő, hogy mindig előkelő helyeken szerepelünk az országos megmérettetéseken. Ugyanakkor Szeged miatt is érdemes ide jönni tanulni, hiszen nagyon szép, tiszta és rendezett ez a város.





Zadori_BenceZádori Bence – BTK – Kommunikáció-és médiatudomány

Szeged az Alföld fővárosa. Nem olyan nagy és túlcifrázott, mint Budapest, és ez az élmények, az ismerkedés javára szolgál. AZ SZTE pedig sokkal gyakorlatiasabb képzést ad a legtöbb egyetemnél, ami a választott szakom (kommunikáció- és médiatudomány) számára elengedhetetlen. És hogy miért a #sztekomm? Mert túlságosan érdekel a világ és ezt itt különösen díjazzák.

 

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *