Ez történik a jelentkezési határidő után

Az elektronikus jelentkezési időszak lezárása után megkezdődik az adatok feldolgozása, kiépül a felvételi eljárás központi nyilvántartása. Rövid időre dőlhetnek csak hátra a jelentkezők: az E-felvételi felületét a tavaszi ügyintézési időszakban is figyelemmel kell kísérniük.


A jelentkezési, illetve hitelesítési határidőt követően elkezdődik az E-felvételiben rögzített adatok és feltöltött dokumentumok feldolgozása, amikor az adatfeldolgozó munkatársak is átnézik az adatbázisban szereplő adatokat, illetve dokumentumokat. A felvételi eljárás ügyintézési szakasza 2017. április 20-án kezdődik.


Hiánypótlás

Ha a feldolgozáskor kiderül, hogy a jelentkezést hiányosan nyújtották be, legkésőbb 2017. június 28-ig a jelentkező felszólítást kap a hiányok pótlására a jelentkezéskor megadott e-mail címére.


Mivel a jelentkezők egyéni döntése, hogy milyen eredményeikből szeretnék a pontjaikat számíttatni, ezért külön figyelmeztetés nélkül kell gondoskodniuk az ehhez szükséges dokumentumok (például a többletpontokra jogosító igazolások, illetve egyéb dokumentum-igazolások) beküldéséről, amelyek még nem álltak rendelkezésükre a jelentkezéskor. Vagyis dokumentumhiány esetén – az érettségi bizonyítvány, a középiskolai bizonyítvány és a felsőfokú oklevél hiányát kivéve – nem kapnak hiánypótlási felhívást a felvételizők.


Adatbetekintés

Az E-felvételi segítségével a jelentkezők közvetlenül megtekinthetik és folyamatosan nyomon követhetik a rögzített adataikat és eredményeiket, a felvételi pontjaikat, majd pedig a felvételi döntés eredményét.

Emellett folyamatosan elérhető és letölthető lesz az adatokat összesítő ún. jelentkezői státuszlap (nyomtatható formában is), valamint az eljárás végén ugyanitt lesz elérhető és letölthető a besorolási döntés is. Ezek elérhetőségéről külön tájékoztató e-mailt küldenek majd. Tanácsos tehát mindenkinek folyamatosan figyelemmel kísérnie a saját jelentkezői oldalát az E-felvételiben, valamint a jelentkezéskor megadott e-mail postafiókját.


Ügyintézés – szintén online

A tájékozódáson kívül elektronikus ügyintézésre - adatmódosításra, adatpótlásra, dokumentumpótlásra, sorrendmódosításra, jelentkezési hely törlésére. - is lehetőség lesz az E-felvételiben Ezek a funkciók április végétől érhetők el a felületen, a módosítások és a hiánypótlás végső határideje pedig 2017. július 12.


A jelentkezés utáni teendőkről bővebben a Tájékoztatóban »


Forrás: felvi.hu


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Momen BadarnaMomen Badarna – ÁJTK – international relation

Elsősorban az egyetem nyújtotta ösztöndíj miatt jöttem Szegedre Palesztinából. Miután jobban utánanéztem a képzésnek, megtaláltam, hogy a Szegedi Tudományegyetem világviszonylatban is a legjobb 100 egyetem között van. Ezután nem volt kérdés, hogy én is itt szeretnék tanulni. A város is nagyon szép és igazán diákbarát.





barta-eszterBarta Eszter – GTK: kereskedelem és marketing

A továbbtanulásnál egyértelmű volt, hogy az SZTE-t jelölöm meg, Szeged szépségével és az egyetem jó hírnevével nem tudja felvenni a versenyt más intézmény. Életem egyik legjobb választásának tartom a GTK-t. A képzés lendületes és fiatalos, az oktatók nyitottak és segítőkészek. Pezsgő élet vár itt a hallgatókra, együtt élvezhetjük fiatalságunk legszebb napjait.



További hallgatói vélemények >>>