Jelentkezz az SZTE EHÖK intenzív emelt szintű érettségire felkészítő táborába!

Felkészítő tábort szervez a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata az emelt szintű érettségire készülő középiskolásoknak. Egy héten keresztül egyetemi professzorok, oktatók és a legkiválóbb PhD-hallgatók segítik a diákok felkészülését.


ehök felkészítő tábor
Kattintásra eredeti méretben
Az SZTE EHÖK Érettségi Előkészítő tanfolyama 2016. novemberében kezdődött el. A program különálló része a tavaszi szünetre, a 2017. április 13-17. közötti napokra szervezett szegedi tanulmányi tábor. Az SZTE EHÖK olyan tizenegy- és tizenkettedikes diákok jelentkezését várja, akik egy átfogó, tömbösített program keretében erősítenék meg tudásukat. A kezdeményezés elsődleges célja, hogy segítsen a középiskolás tanulókat az emelt szintű magyar, történelem, matematika, földrajz, angol vagy német érettségire való felkészülésben, egyúttal betekintést nyújtson az egyetemi oktatás rendszerébe is. Előadásokkal, szemináriumokkal és konzultációs órákkal is várják az érdeklődőket a tábor hete alatt. Az órák összefüggő tematikái az egységes és gyakorlati tudás felépítésére irányulnak. Az interaktív kurzusokon a diákok minden kérdésükre egyetemi oktatóktól és doktoranduszhallgatóktól kaphatnak választ. A rendszeres számonkérések pedig még a program alatt rámutatnak a diákok számára kevésbé világos anyagrészekre.

 

A magyarországi emelt szintű érettségi követelményrendszer megismertetése mellett elméleti áttekintést is nyújtanak az oktatók. Az intenzív képzés reggel 10-től a pihenő és levezető periódusokkal együtt este 18 óráig tart. A diákoknak lehetőségük lesz a témakörökhöz kapcsolódó feladattípusok gyakorlására is, hogy a biztos feladatmegoldási rutinnal vághassanak neki az érettséginek.

A tábor szervezésében egyetemi oktatók és az SZTE legkiválóbb PhD-hallgatói támogatják az Egyetemi Hallgatói Önkormányzatot, valamint az SZTE Interaktív Természetismereti Tudástárának munkatársai is részt vesznek az oktatásban.


 

Az előkészítő tábor díja: 24 000 Ft. A költségek a napi háromszori étkezés, a kollégiumi szállás és az oktatás költségeit fedezik. A napi munka levezetéseként a jelentkezők megismerhetik az egyetemvárost, és betekintést kaphatnak a hallgatói kulturális-közösségi életbe is.

 

További információ az sztefelvi@gmail.com címen. Jelentkezési határidő: 2017. március 20.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Balogh_RamonaBalogh Ramóna - TKK, magyar-, média-, mozgókép-, és kommunikációtanár

Ezzel a képzéssel a későbbiek során nagyobb esélyem van a munkaerőpiacon való elhelyezkedésre, és szerintem a kommunikáció bármely munkaterületen kifizetődő. Azért ezt a szakot választottam, mert kisgyermekkorom óta szerelmese vagyok a magyar nyelvnek, a magyar irodalomnak, és ehhez a kommunikáció mint olyan, elválaszthatatlan dolog.



Holecska_ZoltanHolecska Zoltán – BTK, történelem

Az egyetemválasztáskor több szempontot is figyelembe vettem. Az egyik legfontosabb köztük az volt, hogy erős legyen az érdeklődési területem kutatása. A másik pedig, hogy megfizethető legyen az ottani élet. Szegeden teljesült az, amit vártam: sokkal olcsóbb, mint Budapest, és a tanulmányaimat is magas színvonalon folytathatom. Ráadásul közel van az otthonomhoz, Békéscsabához is. Így egy év után úgy érzem, nem bántam meg a döntésemet, mert Szeged egy igazán élhető, diákbarát város.

További hallgatói vélemények >>>