allasborze_kiemelt_nagy

SZTE diploma – garancia a sikerre

A felsőoktatási intézmény kiválasztásakor meghatározó szempont, hogy „mennyit is ér” az adott intézményben szerzett diploma. Mire megy vele a hallgató? Hogyan segíti ez hozzá a további boldoguláshoz? Mennyit ér majd a munkaerő-piacon?


  • az SZTE-n végzettek 92 százaléka 1 éven belül elhelyezkedik
  • a hallgatók 21 százalékának már a végzéskor van állása
  • a végzettek 87 százaléka ajánlaná az intézményt másoknak
  • jó fizetést ígér az SZTE-s diploma

Döntés előtt érdemes utánanézni néhány adatnak, például, hogy az adott intézményben végzettek mennyi időn belül tudnak elhelyezkedni. Az SZTE diplomás pályakövető rendszer keretében 2015 tavaszán, 1267 fő megkérdezésével végzett felmérésből kiderül, hogy az SZTE-n 2010-ben, 2012-ben és 2014-ben végzett nappali tagozatos diákok 92 százalékának sikerült 1 éven belül munkahelyet találnia.


elhelyezkedes


A hallgatók 21 százalékának már a végzéskor volt állása, 33 százalékuk pedig azonnal el tudott helyezkedni. A megkérdezettek 72 százalékának sikerült betöltenie diplomát igénylő pozíciót. Arra a kérdésre, hogy ajánlaná-e az intézményt másoknak a megkérdezettek 87 százaléka válaszolt igennel.


SZTE_felveteli_infograph_web_2016_Edit_T1_00_01


Aki Szegeden tanul, nagy eséllyel beleszeret a városba és szeretne a megyeszékhelyen, de legalábbis Csongrád megyében munkát találni - ez a megkérdezettek 30 százalékának sikerült. A válaszadók 11 százaléka külföldi munkahelyen helyezkedett el.


elhelyezkedes


Nyiss a jövőd felé! Szeretnél valamire egész életedben emlékezni? Szeged! Ahol a Város összeforr az Egyetemmel!




Fontos szempont az is, hogy adott diplomával milyen fizetésre számíthat a hallgató a munkaerőpiacon. A Heti Válasz munkaerő-piaci helyzetre vonatkozó felméréséből kiderül, hogy a végzettek fizetése alapján a top 3-ban szerepel az SZTE pszichológia szak: a végzettek átlagos havi bruttó bére 203 517 forint. 248 090 forint a havi bruttó bér az SZTE GTK gazdálkodás és menedzsment szakon végzettjeinek, míg a pénzügy és számvitel diplomával rendelkezők havi 220 000 forint körül keresnek. Közel havi 300 000 forintot kapnak az SZTE-n végzett orvosok, a szegedi jogász szakon végzettek közel 215 000 forintot keresnek. Több mint 280 000 forint a havi bruttó bére egy Szegeden végzett gazdaságinformatikusnak, míg az SZTE TTIK-n végzett programtervező informatikusok közel 250 000 forintot keresnek.


Aki a mesterdiploma megszerzése után még nem szeretne a munka világába lépni, az az SZTE 19 doktori iskolája közül választhat, és tanulhat tovább a bölcsészettudományok, műszaki tudományok, orvos- és gyógyszertudományok, társadalomtudományok vagy természettudományok területen.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Hegedus_AgnesHegedűs Ági - BTK, anglisztika

Azért választottam Szegedet, mert nagyon szeretem ezt a várost, jó érzés itt leni. A BTK-t azért ajánlom másoknak, mert nagyon rendesek és segítőkészek a tanárok, jó velük megismerkedni, s itt van mellette a gyönyörű TIK, ahol nyugodtan lehet tanulni. Sokat kell ugyan tanulni, főleg egy gimnázium után, de szívesen ajánlom a kart mindenkinek.



Moczar_DoraMóczár Dóra - ÁJTK, jogász

Szegediként a pályaválasztás előtt nem is volt kérdés, hogy itt szeretném elkezdeni jogi tanulmányaimat. Emellett, egyedül az SZTE ÁJTK biztosít az országban modulválasztási lehetőséget, teret adva annak, hogy mindenki érdekeltségi körének megfelelő jogterületen bővítse ismereteit. A város hangulata és nyüzsgése méginkább azt erősítette bennem, hogy jól döntöttem. Tanulmányaim során közéleti téren is aktív voltam és vagyok, gyakornokként pedig beleláttam a jogászi munkába és értékes tapsztalatokat szereztem, ezért biztos vagyok benne, hogy ha még egyszer választanom kellene, akkor is a Szegedi Tudományegyetemet választanám.


További hallgatói vélemények >>>