Így húzzák meg a 2018-as felvételi ponthatárait

Milyen szakokon húzták a legmagasabb ponthatárokat a 2017-es felvételin, és milyen ponthatárokra lehet számítani idén?


A 2017-es felvételi ponthatárainak teljes listáját itt nézhetitek meg - ki kell választanotok azt az intézmény, amely érdekel titeket, és megtaláljátok az összes meghirdetett szakot, valamint azok ponthatárait.


A felvételi ponthatárainak megállapításának módszere évek óta változatlan: az algoritmus intézményenként és szakonként országos rangsorba állítja a jelentkezőket, méghozzá a felvételi összpontszámuk alapján. A legmagasabb pontszámú felvételizőtől kiindulva sorolja be őket a jelentkezési lap első helyén megjelölt képzésre - vagyis itt van fontos szerepe a jelentkezési lapon megjelölt szakok sorrendjének.


A másik fontos tényező az adott képzési kapacitás (vagyis az, hogy az adott szakon hány hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptemberben) és a jelentkezők száma. Ha az első helyen megjelölt szak már "betelt", a második helyen szereplő képzésre próbál meg titeket besorolni a rendszer, ha oda sem sikerül bekerülni, a harmadik helyen szereplő szakra, és így tovább.


A ponthatár annak a felvételizőnek a pontszáma, aki a kiválasztott képzésre utolsóként bekerül, vagyis azok a jelentkezők már kimaradnak, akiknek ennél alacsonyabb az összpontszámuk.


Ponthatárok
Forrás: pixabay



Forrás: eduline.hu


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


nogradi-eszterNógrádi Eszter – GTK: kereskedelem és marketing

Ha szeretnéd, hogy diplomád bárhol a világon megállja a helyét, az SZTE-t csak ajánlani tudom! Sokat kell tanulni, de megéri. Rengeteg kikapcsolódási lehetőség vár és a közösségi élet is szuper. A képzés rendkívül hallgató-központú, kellemes és segítőkész mindenki, az oktatók szakmailag rendkívül felkészültek.




Juhasz_AnnaJuhász Anna - MGK, mezőgazdasági mérnök

Számomra egyértelmű volt már a középiskolában, hogy az MGK-n biztosan szép jövő vár rám. Sok jót hallottam ismerősöktől, de most, hogy a hallgatója lehetek ennek a karnak, én is sok maradandó élményt továbbíthatok érettségizős barátaimnak. Az órákon tanultakat az otthoni családi gazdaságban bátran kamatoztathatom. Szuper külföldi lehetőségek, gyakorlatias oktatás, és nem utolsósorban a családias légkör, amit nagyon szeretek. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy kiváló a tanár-diák kapcsolat.



További hallgatói vélemények >>>