Jelentkezz a Tehetség-HÍD Programra!

A Szegedi Tehetség-HÍD Program már évek óta áll a középiskolai-egyetemi tehetséggondozás szolgálatában. Célja a középiskolás tehetségek felkarolása: a legjobb pályázóknak nyári tábort, mentori támogatást, szakkollégiumi tagságot vagy akár egyszeri egyetemkezdési támogatást biztosít.


hid_tabor_2019


A Tehetség-HÍD Programot az Szegedi Tudományegyetem Eötvös Loránd Kollégiuma koordinálja. Az 1931-ben alapított kollégium a legkomolyabb tradíciókkal rendelkező vidéki szakkollégium Magyarországon. Karközi szakkollégium, így bármely szakos hallgató tagja lehet, számukra belső szakmai képzést, külön kollégiumi ösztöndíjakat, gazdag kulturális és közösségi életet ad


A Programra az ország bármely pontjáról várják mindazon végzős középiskolás diákok jelentkezését, akik amellett, hogy korábbi tanulmányaik alatt is kitűntek tehetségükkel és lelkesedésükkel, a Szegedi tudományegyetemen kívánják folytatni tanulmányaikat. A kiemelkedő pályázókat egy ötnapos nyári táborba invitálják 2019. július 8. és 12. között. A táborlakók közül a legjobbaknak egyszeri egyetemkezdési támogatást vagy szakkollégiumi tagságot adományoznak, hogy a szakkollégium berkein keresztül továbbra is kibontakoztathassák tehetségüket.

A pályázat leadási határideje: 2019. június 3.

A pályázatokat elektronikus formában várják a tehetseghid@eotvos.u-szeged.hu email címre.

További információ a Program Facebook-oldalán, az alábbi e-mail címen kérhető és a kollégium weboldalán.

esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Major_AttilaMajor Attila - ZMK, magánének

Azért jöttem erre a szakra, mert itt olyan tanárok tanítanak, akiket nagyra tartok. Maga a szak a tanszékvezető, Temesi Mária tanárnő miatt vonzó, hiszen sok lehetőséget kínál arra, hogy elsősként operában szerepelhessek, ez pedig kezdőként hatalmas lehetőség és megtiszteltetés. A ZMK-n a tanár-diák kapcsolat nagyon szoros, hiszen ez a pálya nagyon tanárfüggő. Én itt megtaláltam Andrejcsik István operaénekes személyében azt a mestert, akivel a legtöbbet tudtam eddig fejlődni.



Ujvari_Greta_kicsiÚjvári Gréta – MK, élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki Msc

Bács-Kiskun megyéből jöttem, és mivel nem szerettem volna nagyvárosba menni, Szeged ideális választásnak tűnt. Azért maradtam az SZTE-n mesterképzésen, mert az alapszakon megszerettem az egyetemet, és kiváló oktatókkal találkoztam. Nagyon jó volt a közösség is, ami a mérnöki kart illeti, igazi kis családias hangulatról tudok beszámolni. A kar számos lehetőséget kínál a hallgatóknak a munka, a gyakorlatok terén is, akár duális képzést is választhat az érdeklődő.

További hallgatói vélemények >>>