kiemelt_SZTE

Nyíltnap és szülői értekezlet február 2-án a Szegedi Tudományegyetemen

Friss felvételi tudnivalókkal és tippekkel, szakkínálatának és szolgáltatásainak bemutatójával várja a középiskolásokat a Szegedi Tudományegyetem nyílt napján, 2019. február 2-án 9 órától az SZTE Dugonics téri központi épületében.


Nyitott kapukkal várja a Szegedi Tudományegyetem 2019. február 2-án, szombaton 9 és 14 óra között az SZTE központi épületébe érkezőket (Szeged, Dugonics tér 13.). Az összegyetemi nyílt napon a szegedi egyetem teljes szakkínálatát bemutatja az SZTE 12 kara és Tanárképző Központja.


Érdemes ellátogatni az SZTE nyílt napjára, hiszen a program lehetőséget biztosít az általános tájékozódásra, az egyetem képzési kínálatának megismerésére, ugyanakkor a résztvevők informálódhatnak – többek között – a hallgatók költségtérítését segítő ösztöndíjakról, valamint az SZTE hazai és nemzetközi ösztöndíjairól. A nyílt napon részt vevő középiskolásoknak 9 óra 30 perctől a jelentkezési lap kitöltésében is segítenek.


A hagyományokhoz híven 11 órától szülői értekezleten adnak tanácsokat, tippek a továbbtanulást meghatározó döntésekhez a Szegedi Tudományegyetem és az Oktatási Hivatal munkatársai. Szó lesz a Szegedi Tudományegyetemen elérhető felsőoktatási szakképzésekről, alap- és mesterképzésről, az osztatlan tanárképzésről, az SZTE-s ösztöndíj-lehetőségekről, a felvételi ponthatárokról, a többletpontokról, a kötelező nyelvvizsgával és emeltszintű érettségivel kapcsolatos tudnivalókról és a diákhitel lehetőségéről.


A februári nyílt napra várják a jelentkezési lapjukat most beadó 12-13. osztályosokat és a felsőoktatásba való jelentkezést fontolgató 9-10-11. osztályos diákokat is.


A nyílt napról további információ itt: SZTE Nyílt Nap 2019


A nyílt nap az EFOP-3.4.4-16-2017-00015 számú „A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére” című pályázat keretein belül valósul meg.


esza_felso

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Szucs_ViktorSzűcs Viktor - ÁOK, általános orvos

Azért jöttem Szegedre, mert szeretem a kisvárosias, barátságos egyetemeket, Budapest pedig nem ilyen. Szeretnék az embereken segíteni, érdekel ez a tudományág, a kutatások is nagyon érdekesek. Kedvesek a felsőbb évesek, a kari élet nagyon sokszínű. Mindenki jöjjön az SZTE ÁOK-ra!




Amer BatshoneAmer Batshone – GTK – International economy and business

Nálam az elsődleges szempont az volt, hogy Európában szerettem volna tanulni. Így találtam rá a Szegedi Tudományegyetemre, hiszen nagyon jó hírnévvel rendelkezik. A képzési területemről is azt hallottam, és most már tapasztaltam is, hogy nagyon színvonalas az oktatás, és megbecsülik a diplomát, amit itt szerzünk. Emellett nagyon olcsó itt az élet, úgyhogy megéri itt egyetemistának lenni.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *