A világ egyetemeinek top 2 százalékában az SZTE

A Szegedi Tudományegyetem idén is bekerült a világ legjobb egyetemei közé. A QS tudományterületi listáin a legjobb eredményt a bölcsészettudományokon belül a nyelvészeti ágban érte el, de hagyományosan az orvosképzés területén is kiemelkedően szerepel. A sikerről Dr. habil Zakar Péter nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettest kérdezték az M1 Ma Reggel műsorában


Kiválóan szerepelt az SZTE a QS összegyetemi és tudományterületi rangsoraiban is. Ahogyan arról már hírt adtunk, a QS világrangsorán a Szegedi Tudományegyetem – javítva korábbi eredményén – a 470. helyezést érte el.


– 2014-ben még csak a legjobb 650 egyetem közé fért be a Szegedi Tudományegyetem, de évről évre egyre jobb helyezést értünk el. Jelentős előny a Szegedi Tudományegyetemnek a rangsorokban való jó szereplés, mind a hallgató toborzás, mind a tudományos együttműködések területén – fogalmazott az M1 műsorában Dr. habil Zakar Péter. Az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese arról is beszélt, hogy a jó eredmények hátterében több tényező áll. Ezek közül is kiemelkedő egyrészt az, hogy az európai egyetemek között a Szegedi Tudományegyetem oktatóinak a legjobb a külföldi aktivitása, másrészt az, hogy a magyarországi egyetemek közül az SZTE nyerte el a legtöbb uniós támogatást. A több mint 48 milliárd forint uniós forrásból és a kormány további támogatásából elindult fejlesztések tovább javíthatják az intézmény rangsorokban elért helyezéseit.


A teljes beszélgetés itt megtekinthető.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


FelsoDorottyaFelső Dorottya- SZTE-BBMK

A zenei oktatás miatt jöttem Szegedre. Már középiskolásként is itt tanultam a SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnáziumban és nagyon megszerettem Szegedet. Egyértelmű volt, hogy a Szegedi Tudományegyetemet választom. A zongoratanárnőmmel már majdnem 10 éve dolgozunk együtt. Az ő személye szakmailag és emberileg is meghatározó számomra. Szeged az otthonommá vált, hisz minden barátom itt él és sok emlék köt ide.



Moczar_DoraMóczár Dóra - ÁJTK, jogász

Szegediként a pályaválasztás előtt nem is volt kérdés, hogy itt szeretném elkezdeni jogi tanulmányaimat. Emellett, egyedül az SZTE ÁJTK biztosít az országban modulválasztási lehetőséget, teret adva annak, hogy mindenki érdekeltségi körének megfelelő jogterületen bővítse ismereteit. A város hangulata és nyüzsgése méginkább azt erősítette bennem, hogy jól döntöttem. Tanulmányaim során közéleti téren is aktív voltam és vagyok, gyakornokként pedig beleláttam a jogászi munkába és értékes tapsztalatokat szereztem, ezért biztos vagyok benne, hogy ha még egyszer választanom kellene, akkor is a Szegedi Tudományegyetemet választanám.


További hallgatói vélemények >>>