weboldal_nyito_facebok_insta_miertszte_kolesz_SZTE_WEB

Kolesz vagy inkább albérlet? - A második otthon Szegeden


SZÉLESKÖRŰ ALBÉRLETKÍNÁLAT, KEDVEZŐ ÁRÚ SZOBÁK, SZÍNVONALAS, UGYANAKKOR MEGFIZETHETŐ KOLLÉGIUMOK – ILYEN SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK VÁRNAK RÁD, HA AZ SZTE-T VÁLASZTOD.


SZTE Kollégiumok listája >>>


Az SZTE öt központi beiskolázású kollégiumában a legkülönbözőbb tudományterületek és szakok hallgatói között születhetnek ismeretségek, egész életre szóló barátságok, vagy épp szerelmek, míg a kari beiskolázású kollégiumban csak az adott karok hallgatói laknak. A kari kollégiumok előnye a közös kar vagyis az ebből adódó közös jegyzetekés tanulás, és persze a felsőbb évesegyetemisták tanácsai, mellyel az első-éveseket segíthetik.

 

KOLLÉGIUMI DÍJAK

A kollégiumi térítési díj mind a karközi, mind a kari kollégiumokban az állami ösztöndíjashallgatók esetében havi 10 ezer forint körül, az önköltséges képzésben részt vevő diákokesetében havi 10-16 ezer forint körül mozog. Ez igen kedvező a fővárosi kollégiumokhoz képest, ahol akár 25 ezer forintot is fizethet egy önköltséges egyetemista.

 
A Szegedi Tudományegyetem kollégiumi videósorozata az alábbi lejátszási listán tekinthető meg:




ALBÉRLETEK A FŐVÁROSI ÁR TÖREDÉKÉÉRT

Szegeden akkor is megtalálod a számodra legmegfelelőbb szállás-helyet, ha inkább albérletben laknál. A kiadó szobák és lakásokválasztéka rendkívül nagy, a város gyakorlatilag bármely részén talál-ható megfelelő albérlet. Érdemes az online egyetemi albérletkeresőn böngészni, az egyetemi albérlet-közvetítő Facebook-oldalát felkeresni, vagy a szegedi ingatlanirodáknál tájékozódni. Kiadó szobákat már 40 ezer forint + rezsi áron találhatsz, míg a 1,5-2 szobásalbérletek 90-100 ezer forintnál kezdődnek. Ez a budapesti albérletárakkal összehasonlítva – ahol egy1,5 szobás lakásért legalább 170 ezerforintot elkérnek – szuper ajánlat!













esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


FelsoDorottyaFelső Dorottya- SZTE-BBMK

A zenei oktatás miatt jöttem Szegedre. Már középiskolásként is itt tanultam a SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnáziumban és nagyon megszerettem Szegedet. Egyértelmű volt, hogy a Szegedi Tudományegyetemet választom. A zongoratanárnőmmel már majdnem 10 éve dolgozunk együtt. Az ő személye szakmailag és emberileg is meghatározó számomra. Szeged az otthonommá vált, hisz minden barátom itt él és sok emlék köt ide.


Jagri_Adam_kicsiJagri Ádám – ÁOK, általános orvos

Azért választottam az SZTE Orvostudományi karát és azért ajánlom mindenkinek, mert kiváló infrastrukturális keretek között tanulhatunk, emellett szakmailag elismert és hiteles oktatók adják át a tudásukat nekünk nap mint nap. A Hallgatói Önkormányzat által szervezett szabadidős programok, mint például a színház, a mozi, illetve egyéb kulturális események a tanulás melletti kikapcsolódásban segítenek. Számos sportlehetőség is van, amit igénybe vehetünk, mint az esti úszási lehetőség, ami kiváló levezetés lehet a tanulás után.

További hallgatói vélemények >>>