EHOK_felkeszito_tabor_2018_SZTE-FOK_kezdo

Emeltszintű érettségire felkészítő tábort szervez az SZTE EHÖK

2018. március 26-30. között intenzív táborral segíti az érettségi előtt álló középiskolások felkészülését a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata. Jelentkezési határidő: 2018.03.11. éjfél

Idén negyedik alkalommal szervez emelt szintű érettségire felkészítő tábort az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata. A felkészítés matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, angol nyelv, biológia és kémia tantárgyakból lesz majd, ezekből kell választani egyet a résztvevőknek.

Az órákon, melyeket a szegedi egyetem legkiválóbb mesterszakos és PhD hallgatói tartanak, lehetőség nyílik az emelt szintű érettségi tematikájának megfelelő feladatmegoldások és elméleti áttekintések mellett az egyetem laborjaiban a gyakorlati feladatok begyakorlására, így előnnyel indulnak az egyetemi hallgatói éveik megkezdésekor is. Az utolsó alkalommal pedig egy teljes értékű próba érettségin tesztelhetik megszerzett tudásukat a résztvevők, amit később lepontozva visszaküldenek a szervezők.

A tábor ideje alatt szállás, valamint napi háromszori étkezés biztosított.

A részvételi díj 25 000 Forint.


Jelentkezés és további információ az sztefelvi@gmail.com e-mail címen.

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *