Ilyenek lesznek a központi ponthatárok 2018-ban

December 22-én elindult a 2018-as felvételi, negyvenegy alap- és osztatlan szakon pedig ismét előzetes ponthatárokat húztak meg.

Tovább a cikkhez


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Spitzer BarbaraSpitzer Barbara – BTK – anglisztika

Szeged és a Szegedi Tudományegyetem is nagyon diákközpontú. Sokkal gyakorlatiasabb az oktatás, mint más egyetemeken, és rengeteg lehetőséget kínál a hallgatóinak. Ugyanez elmondható a városról is, hiszen rengeteg kedvezményt adnak a diákoknak, melyekkel nagyon sokat lehet spórolni. Így pedig egy kicsit az egyetemista élet is könnyebbé válik.





Roop DhanjalRoop Dhanjal – GYTK, gyógyszerész

Európában kerestem olyan egyetemet, ahol kiemelkedő a gyógyszerészképzés, így találtam rá a Szegedi Tudományegyetemre. Kiderült, hogy néhány ismerősöm is itt tanul vagy tanult, és ők is elismerően beszéltek mind a városról, mind a képzésről. Rendkívül jó oktatóink vannak, a képzés pedig igazán gyakorlatorientált, magas színvonalú. Szegedet is szeretem, főleg télen, akkor igazán gyönyörű a város. Élvezem, hogy minden közel van, mindenhova könnyen és gyorsan eljutok.





További hallgatói vélemények >>>