Kep_15_kiemelt

Középiskolás diákok látogatása a Gyógyszerésztudományi Karon

Március 9-én, az iskola által szervezett pályaorientációs nap keretében, a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 10 diákja 2 tanár kíséretében vett részt a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karára szervezett tanulmányúton valamint a „Legyél te is gyógynövénykutató” elnevezésű programon.

A látogatás előzménye, hogy a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen részt vett csapatok közül néhányan lehetőséget kaptak a Kar meglátogatására, továbbá az iskola biológia és kémia iránt érdeklődő diákjai eredményesen szerepeltek a „Mák – az év gyógynövénye 2017” tudományos poszterpályázaton és lelkesen vesznek részt a Farmakognóziai Intézet által szervezett Herba Medica Tanulmányi Versenyen is.

 

Az érkező diákokat Aigner Zoltán beiskolázási és közkapcsolati dékánhelyettes köszöntötte és bemutatta az egyetemen folyó gyógyszerészképzést. Ezt követően a kari főépületben található intézetek látogatása következett, ahol a diákok megtekinthették a hallgatói és kutató laboratóriumokat, informálódhattak az egyes intézetekben folyó oktató és kutató munkáról. Mivel a látogatás oktatási időszakban történt, külön érdekesség volt számukra, hogy betekintést nyerhettek a gyógyszerészhallgatók gyakorlataiba is.

 

A Farmakognózia Intézet bemutatását követően kezdődött a „Legyél te is gyógynövénykutató” című laborfoglalkozás, ahol a diákok különböző koffeintartalmú italok (pl. kávé, tea, energiaital, kóla) összetételét határozták meg vékonyrétegkromatográfiás módszerrel. Itt kapták meg a poszterpályázaton elért eredményért járó oklevelet is.

 

Az iskola Facebook oldalán a látogatásról a következőket olvashatjuk: „Bár hosszú és fárasztó volt a nap, de a biológia és kémia iránt érdeklődő diákok érdeklődéssel hallgatták az előadásokat és tevékenyen vettek részt a laborgyakorlat feladatainak megoldásában. Az érdekes programok és az izgalmas laborgyakorlat bárkit meggyőzött volna, hogy érdemes azért tanulni, hogy gyógyszerészhallgató legyen belőle és megéri akár még Szegedig is elmenni mindezért. Köszönjük az élménydús napot az egyetemnek, a szervező munkát a tanárnőknek.”

 

Március 20-án hasonló rendezvényen vettek részt a Kecskeméti Katona József Gimnázium tanulói is.

 

Mi, a Kar oktatói úgy gondoljuk, hogy az ilyen rendezvények szükségesek ahhoz, hogy potenciális hallgatóink minél jobban megismerjék a gyógyszerész hivatás szépségeit és az őket oktató középiskolás tanárok megfelelő módon tudják diákjaikat motiválni.


kepek



esza_felso

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Frech DánielFrech Dániel – ÁJTK – jog

Úgy gondolom, hogy az egyetemen nagyon családias a légkör, nagyon közvetlenek és segítőkészek az oktatók. Nem is meglepő, hogy mindig előkelő helyeken szerepelünk az országos megmérettetéseken. Ugyanakkor Szeged miatt is érdemes ide jönni tanulni, hiszen nagyon szép, tiszta és rendezett ez a város.






Marx_Eva_felveteliMarx Éva - BTK, magyar

Elsőéves hallgatóként nincs még sok tapasztalatom, de azt már ennyi idő után is elmondhatom, hogy nagyon elégedett vagyok az egyetemmel. A közvetlen tanárok, szakmai felkészültségük, a gazdag könyvtári állomány, a színes kulturális programok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a végzéskor ne csak elismert diplomát kapjak, hanem az egyetemi éveket hasznosan is töltsem.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *