Bezár

Hírarchívum

P1010427

Politológus Vándorgyűlés volt Szegeden

Politológus Vándorgyűlés volt Szegeden

2010. június 30.
1 perc

A Politológiai Tanszék június 18-19. között szervezte meg a XVI. Politológus Vándorgyűlést, amely a Magyar Politikatudományi Társaság reprezentatív szakmai eseménye

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Vándorgyűlést még 1995-ben a szegedi politológusok kezdeményezték, azóta különböző helyszíneken minden évben megrendezésre került - most harmadik alkalommal újra Szegeden. A konferencia szakmai igazgatói Fábián György és Kovács László Imre, szervezési igazgatói Molnár Judit és Soós Edit voltak; a szervezésben részt vett a tanszék több oktatója, a lebonyolításban pedig a politológia szakos hallgatók is. A rendezvényen az ország szinte

minden képzési és kutatóhelye képviseltette magát.

 

Az idei Vándorgyűlés címe "Válság - Választás - Demokrácia" volt. A konferencia négy tematikus szekcióban, azokon belül összesen tizenhárom panelben zajlott. Az előadások a címben jelzett kérdéskör nemzetközi és hazai összefüggéseit multidiszciplináris jelleggel járták körül, teret adva az államelméleti, politikai filozófiai, politológiai és alkotmányjogi megközelítéseknek.

 

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát Paczolay Péter és Soós Edit panelvezetőként, Botyánszki Alexandra, Kovács László Imre, Merkovity Norbert, Révész Béla, Szakács Ildikó Réka és Tóth Károly előadóként képviselték.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek