Bezár

SZTE JGYPK Hírarchívum

matekverseny_2017

Hallgatóink sikere országos matematikaversenyen!

Hallgatóink sikere országos matematikaversenyen!

2017. november 14.
2 perc

Az Óvó- és Tanítóképzők Egyesülete Matematika Tagozata által a tanító, óvópedagógus és gyógypedagógus szakos hallgatók részére kiírt XXVI. Országos Matematika Feladatmegoldó Versenyt – ami 2010 óta Szendrei János nevét viseli – idén Győrben, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán rendezték meg, 2017. november 10. és 12. között. 11 intézmény 48 hallgatója vett részt a megmérettetésen.

A versenyen az SZTE JGYPK-t Brindzáné Nagy Lilla (tanító), Cséplő Aliz (óvópedagógia), Krisztin Zsaklin (tanító), Majoros Tímea Ivett (óvópedagógia), Nógrádi Viktória (óvópedagógia) és Tóth Eszter (tanító) képviselték.

Hallgatóink hagyományosan jól szerepelnek ezen a versenyen, és idén is igen sikeres eredményeket értek el: a három kategóriából egyet megnyertek, egyben második, egyben pedig harmadik díjat szereztek!

Az alapképzéses hallgatók csapatversenyében a 11 csapat közül az SZTE JGYPK csapata 1. helyezett lett. A csapat tagjai Cséplő Aliz, Majoros Tímea Ivett és Nógrádi Viktória voltak. Az alapképzéses hallgatók egyéni versenyében 36 induló közül Cséplő Aliz 2. helyezést ért el, Nógrádi Viktória a 4., Majoros Tímea Ivett pedig az 5. helyen végzett.

A matematika műveltségterületi képzéses hallgatók csak egyénileg versenyeztek. A 12 induló közül Krisztin Zsaklin 3. helyezést ért el, Brindzáné Nagy Lilla a 4., Tóth Eszter pedig az 5. helyen végzett.

A hallgatók felkészítő tanárai idén Mártonffyné Dályay Zsuzsanna és Dr. Kórus Péter voltak.

A fényképen láthatók: (balról jobbra) Dr. Kórus Péter, Krisztin Zsaklin, Majoros Tímea Ivett, Tóth Eszter, Cséplő Aliz, Brindzáné Nagy Lilla, Nógrádi Viktória, Dr. Krisztin Német István


Dr. Krisztin Német István

TÓKI Matematika szakcsoport

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek