Bezár

Hírarchívum

Nemzeti_felsooktatasi_osztondij_borito

NEMZETI FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ felhívás és Kari javaslat

NEMZETI FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ felhívás és Kari javaslat

2017. június 02.
3 perc

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázat SZTE Mérnöki Kar javaslata


A Mérnöki Kar Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Bizottsága értékelte a 38 db beérkezett pályázatot.

Az értékelés során – az Egyetemi Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Szabályzat alapján – meghatározásra került az érvényes pályázatok köre.

Kizárásra kerültek azok a pályázók, akik a pályázati időszakban nem teljesítettek 55 kreditet, vagy volt olyan kötelezően teljesítendő felvett kurzusuk, amit nem teljesítettek, vagy a hagyományos tanulmányi átlaguk nem érte el a 4,5-öt.

Az érvényes pályázatok száma 22, a kizárt pályázatok száma 16. A Bizottság minden érvényes pályázatot részletesen értékelt a kari pontszámítási elvek alapján.

A Mérnöki Kar kerete a 2017/2018-es tanévre a nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra 7 fő, illetve a kiemelt ösztöndíjra is 7 fő. Ezen kívül a Bizottság 1-1 fő póttagot is megjelölt, aki jelen esetben nem részesül ösztöndíjban, csak speciális esetben kerülhet az ösztöndíjasok közé.

A Kari lista jelenleg javaslat. A végleges döntést az SZTE KÖB hozza meg.

 

Az a pályázó, akit a Kari Bizottság elutasított, és az elutasítással nem ért egyet, az elutasító határozat ellen, a rangsorolt lista közzétételétől számított három napon belül, jelen esetben július 11. 16.00 óráig az SZTE Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Szabályzatának III. fejezetében foglaltak szerint terjeszthet elő- a Kar dékánjának címzett- jogorvoslati kérelmet.

 

 

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázat MK lista javaslat letölthető (pdf)

 

A beadott pályázat eredményei a Moduloban nem pontosak, a Kari honlapon közzétett eredmény a hivatalos!


Hovorkáné Dr. Horváth Zsuzsanna

oktatási és általános dékánhelyettes




Pályázati felhívás


A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra pályázhatnak a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának államilag támogatott illetve költségtérítéses, teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben részt vevő hallgatói, akik legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek.


Pályázati feltételek:

  • kiemelkedő tanulmányi eredmény,
  • szakmai területen végzett kimagasló munka,
  • közéleti, sport és egyéb tevékenység végzése.

A kiemelkedő tanulmányi eredmény értékelésénél a hallgatónak a Karon megállapított 100%-os tanulmányi eredmény legalább 90%-át kell teljesítenie. A Mérnöki Karon a hagyományos tanulmányi átlag alapján kerül meghatározásra a 90%-os teljesítmény ( a két félév átlagában legalább 4,5 hagyományos átlag ).


A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjjal egyidejűleg nyújthatják be a hallgatók pályázatukat a kiemelt tanulmányi ösztöndíjra (a nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra vonatkozó űrlapon). A kiemelt tanulmányi ösztöndíjra irányuló kérelem elsődleges feltétele, hogy a pályázó hallgató az adott félévben nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pályázatot nyújtson be, további feltételei a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj feltételeivel azonosak. A kiemelt tanulmányi ösztöndíj feltétele az elutasított nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pályázat.


A teljes pályázati szöveg elérhető az SZTE honlapján (www.u-szeged.hu) és a neptunos felületen (Friss hírek) is. A pályázat intézményi elbírálásának rendjét, feltételeit a Szegedi Tudományegyetem Nemzeti felsőoktatási Ösztöndíj Szabályzata biztosítja, mely elérhető az Egyetem honlapjáról a szabályzatok menüpont alatt.

 

A pályázatok beadási határideje: 2017. július 3. (hétfő) 11.59.


Eredményes pályázást kívánok!


Dr. Panyor Ágota

oktatási dékánhelyettes

 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek