Bezár

Televízió

2017.

2017. november 17.
1 perc

Aranyanyu lett dr. Maráz Anikó, aki a szegedi Onkológiai Klinikán látja el betegeit. A szakembert egyik betege jelölte a díjra kiemelkedő embersége és őszintesége miatt. A szegedi onkológus orvosnő kategóriában került a döntőbe. Internetes szavazás alapján dőlt el, ki kapja meg az elismerést.

2017. november 07.
1 perc

Szegeden többféle segítséget is kínálnak a tanulási gondokkal küzdő diákoknak. A felsőoktatásban egyes szakokon a hallgatók egyharmada félbehagyja tanulmányait. A Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese szerint nem mindegy, hogy valaki kihagy egy-két félévet, vagy szakot vált, illetve diploma nélkül távozik a felsőoktatásból.

2017. november 03.
2 perc

November 13-án kezdődik a 47. Vántus István Kortárs Zenei Napok. Az ország legnagyobb múltú kortárs zenei fesztiválja idén is több helyszínen, és összesen 48 zeneszerző műveivel várja a közönséget. A programban nagyzenekari és kamarakoncertek mellett kórusművek is helyet kaptak, továbbá újdonságokkal is készülnek a szervezők.

2017. október 25.
2 perc

Új ultrahangkészüléket kapott a Klinikai Központ Neurológia Klinikája. Az adományokból és a Szegedi Tudományegyetem támogatásával megvásárolt készüléket a szélütést szenvedett betegek kivizsgálásában és kezelésében is tudják használni. A korszerű diagnosztikai berendezés már szolgálatba is állt a stroke-betegek ellátásában.

2017. október 11.
1 perc

Rengeteg pénz érkezik a szegedi egyetemre. Az intézmény kancellárjával, Fendler Judittal arról beszélgettünk, milyen fejlesztési és kutatási támogatásokat kap az SZTE, és ezekből mi mindent fognak megvalósítani.

2017. július 30.
1 perc

Tegnap este nyilvánosságra hozták az egyetemi ponthatárokat, így minden jelentkező megtudhatta, melyik intézménybe nyert felvételt. A Szegedi Tudományegyetem 21 és fél ezres hallgatói táborához több, mint 6500-an csatlakozhatnak ősszel. Az adatok nem véglegesek, mivel a pótfelvételin keresztül még több százan is esélyesek a továbbtanulásra.

2017. július 28.
1 perc

Csaknem 106 ezren jelentkeztek idén főiskolára vagy egyetemre. A gazdaságtudományi, a műszaki és a tanári szakok voltak a legnépszerűbbek idén. Máté Roland tudósító Szegedről jelentkezett Karsai Krisztinával a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektor-helyettesével.

2017. július 25.
1 perc

Gimnazisták járnak ezen a héten az SZTE Gazdaságtudományi Karjára. A nyári tehetséggondozó táborban a diákok színes szakmai és szabadidős programokon keresztül kapnak gazdasági ismereteket.

2017. július 25.
1 perc

A szegedi egyetem idén második alkalommal szervezi meg kínai diákok számára a Magyarország és az Európai Unió joggyakorlatát bemutató nyári egyetemét. Az angolul folyó képzésen 20 sanghaji diák vesz most részt.

2017. július 25.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem ökológiai tanszékén járunk. Lőrinczi Gábor és Módra Gábor az általuk begyűjtött hangyákat tanulmányozzák és gondozzák. Tisztán tartják a helyüket, valamint a számukra nélkülözhetetlen folyadékot pótolják.

2017. július 21.
1 perc

Magyar nyelvet tanulni érkeztek Szegedre a világ minden tájáról fiatalok és idősek. Az SZTE Bölcsészettudományi Kara idén is elindította négyhetes kurzusát kezdőknek és haladóknak. A Hungarológiai Intézet nyelvórákkal és a kultúra ismertetésével tanítja meg magyarul beszélni a külföldieket.

2017. július 17.
1 perc

Összesen 250 végzős vehette át oklevelét a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A jogászok szombaton, a jogi kar három másik képzésén végzett hallgatók pedig vasárnap ünnepeltek. A diplomaosztón elhangzott: ezzel a képzettséggel azonnal munkát kapnak a hallgatók.

2017. július 12.
1 perc

Eddig 12 gyereket operáltak meg az SZTE szívsebészeti Osztályán a Rotary Club támogatásával. A határon túli betegeknek enélkül csak nyugat-európai klinikákon lenne esélyük a gyógyulásra. A Perti Gábor Klinikai Központban átadott új műtőblokk a szívsebészetnek is jelentősen javította a működési feltételeit. A Perti Gábor Klinikai Központban átadott új műtőblokk a szívsebészetnek is jelentősen javította a működési feltételeit.

2017. július 05.
1 perc

A Le Mans-i világversenyre hét fős hallgatói csapat jelentkezett egy korábban tervezett és készített elektromos járművel.

2017. július 03.
1 perc

Idén is sokan látogattak ki az SZTE Füvészkertbe a Levendula Napokra. A szokásos koncertek, játszóházak, kézműves vásár mellett idén bemutatták az intézmény gyógynövénykertjét, ahol az érdeklődők a bűvös füvek hatásával is megismerkedhettek.

2017. június 27.
1 perc

A hétvégi programra nem csak a szegedi egyetem végzett hallgatóit és a dolgozókat, hanem azok családjait is várták.

2017. június 17.
1 perc

Újabb szakaszába lépett a szegedi kommunikáció tanszék által indított Befutó ösztöndíj program. A 2015 óta működő kezdeményezéshez újabb szervezek csatlakoztak, így most már összesen tíz intézménynél és cégnél vállalhatnak gyakornoki munkát a szegedi kommunikáció szakos hallgatók.

2017. június 13.
1 perc

Az együttműködés bővítéséről tárgyaltak Szegeden a világ egyik legnagyobb optikai cégének képviselői. A német Zeiss csoport eddig főként itteni agykutatókkal állt kapcsolatban, nekik szállított eszközöket. Most kiszélesítenék a közös munkát a Szegedi Tudományegyetemmel, és a lézerkutató központtal is terveket szőnek.

2017. május 26.
1 perc

Május 23-án átadták az ELI-t, a szegedi lézerközpontot, ami az évtized egyik legnagyobb európai tudományos beruházása. Ennek kapcsán beszélgettünk a Szemközt legutóbbi adásában Szabó Gábor lézerfizikussal, az SZTE rektorával.

2017. április 13.
1 perc

A szegedi gyermekklinika orvosai nagy sikerrel hajtották végre annak a román kislánynak a szívműtétjét, akit a Rotary Klub „Ajándékozz életet” elnevezésű programja által sikerült megmenteni. A kislány operációja súlya, és életkora miatt kockázatos volt, korábban a kolozsvári orvosok sem vállalták a szívbillentyű műtétet.

2017. április 11.
1 perc

Vers délben – ez az elnevezése annak a programsorozatnak, amely az Egyetemi Tavaszt, azaz a Szegedi Tudományegyetem kulturális fesztiválját kíséri. A déli harangszót követően mától minden nap egy közismert szegedi, illetve az egyetem egyik hallgatója szavalja el a kedvenc költeményét a Dugonics téren.

2017. március 29.
1 perc

Egyre mobilabbak a fiatal álláskeresők, egy jó állás miatt sokan akár más régióba is költöznének. Magasak a fizetési igények is, pályakezdőként is elvárják a legalább nettó 200'000 Ft-os fizetést. Az SZTE Tavaszi Állásbörzén az is kiderült, hogy az informatikusoknak és a mérnököknek a legkönnyebb elhelyezkedniük, de továbbra is kiemelt fontosságú a magas szintű nyelvtudás.

2017. március 17.
1 perc

Különféle betegségeket okozó gombák vizsgálatára nyert több, mint félmilliárd forint Európai Uniós támogatást egy szegedi kutatócsoport. Az egyetem és a biológia központ szakemberei azt szeretnék kideríteni, hogyan tudna az emberi szervezet hatékonyabban védekezni a különféle gombás fertőzések ellen.

2017. március 13.
1 perc

Másfél évtizedes múltra tekint vissza a Bartók Béla Zongoraverseny Szegeden, melyet március 20-25. között 7. alkalommal rendeznek meg. A művészeti megmérettetésre a zongoristának készülő vagy pályakezdő zongoraművészeket várják. A programok a szegediek számára is nyitottak: a versenyszámok mindegyikét meghallgathatják a komolyzene kedvelői.

2017. február 23.
1 perc

Természettudományi Kar Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszékének kutatója, Tamás Gábor és munkatársai az agykérget vizsgálva jöttek rá, hogy vannak olyan egyedülálló jellemzői az emberi agynak, amelyek lehetővé teszik a kiemelkedő értelmi képességek létrejöttét.

2017. február 15.
1 perc

A kormány oktatáspolitikájának egyik újdonsága volt, hogy az egyetemekre kancellárokat nevezett ki. Szegeden tavaly augusztus elsejével nevezték ki Fendler Juditot, aki már a második az egyetem kancellári posztján.

2017. február 06.
1 perc

Február 15-ig jelentkezhetnek a középiskolások az egyetemekre, főiskolákra. A Szegedi Tudományegyetemen ezért nyílt napot tartottak, ahol a diákok tájékozódhatnak a hallgatói életről, a nyelvtanulási és sportolási lehetőségekről, a külföldi ösztöndíjakról és a kulturális kínálatról. A nyílt napon résztvevő középiskolások az online jelentkezési lap kitöltésében is segítséget kaptak.

2017. február 01.
1 perc

Egyetemi színházi találkozó, kórushangverseny, Arany János-emlékév, Vers Délben és tavaszi fesztivál több száz programmal. Ezek várják azokat, akik tavasszal ellátogatnak a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája, a Szegedi Egyetemi Színház és az Universitas Szimfonikus Zenekar programjaira.

2017. január 23.
1 perc

ssejteket és szöveteket tenyésztenek laboratóriumi körülmények között, így már nem kell állatok vagy betegek szöveteit a vizsgálatra felhasználni. Minderre 180 millió forintot nyertek.

2017. január 10.
1 perc

stroke az agy valamely területeinek hirtelen kialakuló, átmenetileg vagy rosszabb esetben véglegessé váló funkciókárosodása. De a baj megelőzhető. Rendszeres testmozgással mi is tehetünk egészségünkért. Ehhez ad tippeket Gyuris László, az SZTE ETSZK főiskolai tanára.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek