Előadónkról

 Hajdú Angéla TTIK
 Kémia doktori iskola
Hajdú Angéla 1982-ben született Cegléden, 2000-ben érettségizett szülővárosában, a Kossuth Lajos Gimnáziumban, majd a Szeedi Tudományegyetem kémia szakán végzett 2006-ban, mint klinikai kémikus. Tanulmányait ugyanitt folytatta a Kémiai doktori iskolában, hol témavezetője Prof. Tombácz Etelka.

2005 első félévében Tombácz Etelka professzor mellett részt vett a csípőprotézis implantációhoz használatos biomimetikus, csontüregben felszívódó dugó kifejlesztésében, majd 2007-ben első helyezést ért el az Országos Diákköri Konferencián Magnetit nanorészecskék stabilizálása fiziológiás körülmények mellett mágneses folyadék előállítása céljából című kutatásának bemutatásával. Idén október-novemberben svájci tanulmányúton vett részt Prof. Michal Borkovec irányításával.

2007 októberében Szántó Ferenc best of posters díjat kapott, novemberben pedig Pro Sciencia érmet vehetett át.