Einsteintől a digitális fényképezőgépig

1917-ben megjelent dolgozatában Einstein egységes modellbe foglalta az addigi ismereteket a fekete test sugárzásáról, az atomfizikáról és bevezette a kényszerített emisszió fogalmát. Erősítést és önálló oszcillátort, azaz lézert kísérletileg csak 1960-ban sikerült megvalósítani. Ezzel megnyílt az út egy új, gyorsan fejlődő tudományos és technikai diszciplina, a fotonika kialakulásához. Ez a kifejezés az elektronika mintájára a fotonok keltésének, erősítésének, modulációjának, alkalmazásainak, detektálásának, a detektált jelek feldolgozásának összefoglaló elnevezése. Ez a mára sok milliárd dolláros forgalmú ipari és technikai terület megszámlálhatatlan fontos és érdekes alkalmazási lehetőséget tartogat. A mindennapi életben körülöttünk vannak e terület résztvevői a CD/DVD lejátszótól kezdve a vonalkódolvasóig. Az előadás során példákat láthatunk ezekre, és áttekintjük az anyagmegmunkálás, az optikai távközlés, az orvosi alkalmazások legizgalmasabb kérdéseit, illetve megismerhetjük egy innovációs sikertörténet nem egyszerű részleteit is. Megismerkedhetünk olyan érdekes dolgokkal, mint az optikai csipesz vagy az optikai szirup. A digitális fényképezőgép mellett szó lesz a bolometrikus és a multispektrális kamerák alkalmazásairól is.

Az előadás megtekintése:
 
Modemes változat (méret:192x144 sávszélesség:40kbps)
 
Szélessávú I változat (méret: 320x240 sávszélesség: 200kbps)
 
Szélessávú II változat (méret: 384x288 sávszélesség: 500kbps)
 
LAN változat (méret: 640x480, sávszélesség: 1000kbps)
 
Megjegyzések:
 
Az Internet elérés sávszélessége, és számítógépe teljesítménye szerint válasszon a fenti lehetőségek közül!
Az előadás megtekintéséhez Microsoft Windows operációs rendszer alatt a Windows Media Player 9-es vagy 10-es változatát ajánljuk. A korábbi Windows Media Player elvileg  automatikusan telepíti a szükséges Windows Media 9-es kodeket, ha mégsem történne meg, abban az esetben a Windows Media 9-es kodekcsomag külön  telepítése szükséges.
 
Linux alatt az Mplayer program használatát javasoljuk.
 
Természetesen más Windows Media 9-es formátummal kompatibilis lejátszóprogram is használható.
 
Kérjük, amennyiben technikai problémája van, írjon a help@cc.u-szeged.hu címre!