Kozmikus becsapódások a Föld történetében

Földünkön és a Naprendszer sok más, szilárd felszínnel rendelkező égitestjén számos kráter látható, amelyek nagyobb meteorok, kisbolygók becsapódásának nyomai. Holdunk is egy hatalmas karambol révén született. Bolygónkon a nagyobb ütközések az élővilágra jelentősen hatottak, sok faj pusztult ki ilyen alkalmakkor. Ennek oka az, hogy a becsapódás óriási sebességgel történt, így nagyon sok anyag dobódott ki, került a felső légkörbe, szétterült a Föld körül, és leárnyékolta a napfény nagy részét. A hőmérséklet lecsökkent, kisebb jégkorszak köszöntött be, a növényzet kipusztult és az állatvilág egy része is. Az egyik legnagyobb katasztrófa 65 millió évvel ezelőtt lehetett, ekkor tűnt el a dinoszauruszok többsége. Megvizsgáljuk, hogy mikor voltak a nagyobb kihalások, van-e periodicitása ennek, és ha igen, mi lehet az oka.

Napjainkban időről időre felröppentek hírek, hogy ekkor vagy akkor nekünk ütközik egy kisbolygó. Szerencsére ezek sorra hamisak voltak. Ugyanakkor nem lehetünk teljesen nyugodtak, hiszen legalább 2000, 1 km-nél nagyobb kisbolygó metszi a Föld pályáját, nagy részük potenciális veszélyt jelent. Az előadás hallhatunk a védelmi tervekről, arról, milyen módszereket dolgoznak ki egy esetleges kisbolygó becsapódás elkerülésére.
 
Az előadás megtekintése:
 
Modemes változat (méret:192x144 sávszélesség:40kbps)
 
Szélessávú I változat (méret: 320x240 sávszélesség: 200kbps)
 
Szélessávú II változat (méret: 384x288 sávszélesség: 500kbps)
 
LAN változat (méret: 640x480, sávszélesség: 1000kbps)
 
Megjegyzések:
 
Az Internet elérés sávszélessége, és számítógépe teljesítménye szerint válasszon a fenti lehetőségek közül!
Az előadás megtekintéséhez Microsoft Windows operációs rendszer alatt a Windows Media Player 9-es vagy 10-es változatát ajánljuk. A korábbi Windows Media Player elvileg  automatikusan telepíti a szükséges Windows Media 9-es kodeket, ha mégsem történne meg, abban az esetben a Windows Media 9-es kodekcsomag külön  telepítése szükséges.
 
Linux alatt az Mplayer program használatát javasoljuk.
 
Természetesen más Windows Media 9-es formátummal kompatibilis lejátszóprogram is használható.
 
Kérjük, amennyiben technikai problémája van, írjon a help@cc.u-szeged.hu címre!