Tudományos önéletrajz

Név: Dr. Bölcskei Gusztáv

a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke,

a Zsinat lelkészi elnöke

Beosztás: egyetemi tanár, tanszékvezető

Tanszék: Szociáletikai és Egyházszociológiai Tanszék

Elérhetőség: (52) 412–459

Püspöki Hivatal,

Debrecen, Kálvin tér 17.

Állampolgárság: magyar

Született: Szamoskér, 1952. július 30.

Nős (1977), felesége Ágai Ilona, gyógypedagógus. Gyermekei Erzsébet és Gusztáv.

Nyelvismeret: német, angol, holland (szövegértés), latin

 

Önéletrajz:

Szamoskéren született, 1952. június 30-án, lelkészcsalád hatodik gyermekeként. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában, a középiskolát a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végezte. 1970-ben érettségi vizsgát tett, majd egy évig egy állami gondozott gyermekotthonban dolgozott Nyírmártonfalván, képesítés nélküli nevelőként. Teológiai tanulmányait 1971 és 1976 között végezte a Debreceni Református Teológiai Akadémián. 1976-tól 1977-ig exmisszus segédlelkész volt Berettyószentmártonban, majd Tiszanagyfaluban. Ösztöndíjasként két szemesztert töltött a németországi Tübingenben az 1977/78-as tanévben. 1978 és 1984 között gyülekezeti lelkipásztorként szolgált Tégláson és Hajdúhadházon. Közben 1979-ben tanársegédi meghívást kapott a Debreceni Református Teológiai Akadémia Rendszeres Teológiai Tanszékére. 1984 és 1988 között a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának kinevezett vallástanára, tanársegédi állását továbbra is félállásban tölti be. 1988-ban kinevezést kap a Rendszeres Teológiai Tanszék kettéválása nyomán alakult Etikai és Szociológiai Tanszékre, melynek 1990-től a vezetője. A 1990-es években két ízben választották a Teológia dékánjává, 1995 decemberében pedig a Debreceni Református Kollégium főigazgatójává. 1995-ben doktorált a Budapesti Református Teológiai Akadémián, disszertációjának címe: Arthur Rich szociáletikai gondolkodásának struktúrája. 1979 óta vesz részt a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiumának munkájában, 1984 és 1988 között a Rendszeres Teológiai Szekció titkára, 1995-től a Szociáletikai Szekció elnöke. Az Európai Etikusok Nemzetközi Kutatótársaságának, a Societas Ethica-nak 1986 óta rendes, 1991 óta pedig elnökségi tagja. 1990 és 1996 között a Tiszántúli Református Egyházkerület Teológiai Bizottságának elnöke, a lelkésztovábbképzés tanulmányi munkájának szervezője. A Coetus Theologorum (Magyar Református Teológiai Tanárok Konferenciája) titkára. 1997 óta a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, és a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. 2006-ban a Református Világszövetség Európai Tanácsa elnökévé választották. A teológiai tudományok két területe, az egyháztörténet és a rendszeres teológia, azon belül is a szociáletika iránt érdeklődik elsősorban. Számos hazai és külföldi konferencián vett részt, s tartott ezeken előadásokat. A Magyarországi Keresztyén–Zsidó Társaság előadója, 2003-ban a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem, 2005-ben pedig a Budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetem választotta díszdoktorává.

 

Ösztöndíjas tanulmányút: 1977. október 1. – 1978. június 30., Tübingen, Németország

Kutatói ösztöndíj: 1988. január 15. – június 15., Zürich, Svájc

Doktori fokozat megszerzése: 1995, Budapesti Református Teológiai Akadémia,

summa cum laude eredménnyel. A doktori disszertáció címe:

  Arthur Rich szociáletikai gondolkodásának struktúrája.

 

Tudományos és közéleti tisztségek és megbízatások:

  • A Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiumának tagja (1979-től)
  • A Doktorok Kollégiuma Rendszeres Teológiai Szekciójának titkára (1984–1988)
  • A Doktorok Kollégiuma Szociáletikai Szekciójának elnöke (1995-től)
  • Rendes tagja az Európai Etikusok Nemzetközi Kutatótársaságának, a Societas Ethica-nak (1986 óta), majd elnökségi tagja (1991 óta)
  • A Tiszántúli Református Egyházkerület Teológiai Bizottságának elnöke (1990–1996)
  • A Coetus Theologorum (Magyar Református Teológiai Tanárok Konferenciája) titkára
  • A Debreceni Református Teológiai Akadémia dékánja (1992/93, 1994/95)
  • A Debreceni Református Kollégium főigazgatója (1995. december – 1997. január)
  • A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke (1997-től)
  • A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke (1997-től)
  • A Református Világszövetség Európai Tanácsa elnöke (2006-tól)


Külföldi kutatás illetve konferenciák:

1982: „Eine erdnahe Spiritualität” (Ökumenische Tagung in Josefstal)

1988: Montreux, Ethische Implikationen im Arbeitsverständnis (Jahrestagung der Societas Ethica)

1989: Durham, Begründung und faktische Geltung von Normen (Jahrestagung der Societas Ethica)

1990: Walberberg, Fundamentalismus (Jahrestagung der Societas Ethica)

1990: Tutzing, Kirchen im Kontext unterschiedlicher Kulturen – Auf dem Weg in das dritte Jahrtausend

1991: Arhus, Die Rückfragen nach den Grundlagen der Ethik und die Entwicklung der konkreten Ethik (Jahrestagung der Societas Ethica)

1992: Wondschoten/Utrecht, Die Wendung zur konkreten Ethik (Jahrestagung der Societas Ethica)

1995: Genf, Mission and Evangelisation today (Consultation of the WARC)

1995. április 16: Gyula, előadás: Az evangélium a kiengesztelődés jó híre

1996: Bern, Europa: Grenzen zwischen Ost und West (8. Osteuropa-Tag des HEKS)

1996: Gomadingen, Konferenz der Protestantischen Freien Universität in Westeuropa

1998: Balatonszárszó, előadás: A magyar reformátusság önazonossága, megjelent: Confessio 1998/4.

2001: Balatonszárszó, „Földünk, hazánk, egyházunk” Konferencia, előadás: Változó társadalom és a református egyház; megjelent: Confessio 2001/4. 30–34. o.

2001. szeptember 15–20: Budapest, „Református egyházunk ma” Konferencia, előadás: „És a túlélők elindultak…”; megjelent: Református Egyház 2002/4. 82–84. o.

2002. február 20: Budapest, „Vallás a drogmegelőzésben – drogmegelőzés az egyházban” Szakmai Konferencia, előadás: Etikai kérdések az egyház missziójában és diakóniájában; megjelent: Confessio 2002/3. 10–12. o.

2003. szeptember 27: Máriapócs, Keresztyén Értelmiségi Konferencia, előadás: A keresztyén értelmiség társadalmi szerepe

2004: Debrecen, A Debreceni és Határon Túli Testvérhitközségek VI. Nemzetközi Tanácskozása, előadás: Martin Buber hatása a protestáns teológiára

2004. november 3–6: Genf, The Impact of Calvin’s Social and Economic Thought on Reformed Witness konferencia, előadás: Contemporary confessions of faith

2005. február 25: Nagykanizsa, „Kanizsai esték” előadássorozat, Keresztyén/Keresztény Európa (Ami az EU Alkotmányból kimaradt) konferencia

2005. április 26: Debrecen, eReformatika Konferencia, előadás: A Magyarországi Református Egyház szerepvállalása az információs társadalom kialakításában

2005. június 17: Partium, az Európai Régió – Városok, falvak szövetsége konferencia, előadás: Református kistérségi koncepció

2011. szeptember 3: Szár, Romhányi György Emlékkonferencia, előadás: Orvosi dilemmák keresztyén etikai nézőpontból