Előadónkról

SzM

Dr. Szabari Margit Diákköri nyertes

 

Szabari Margit 1983-ban született Szolnokon. Általános iskolába Szandaszőlősön járt, majd középiskolai tanulmányait szülővárosában, a Varga Katalin Gimnáziumban matematika-angol tagozaton végezte.

Ez idő alatt számos szavalóversenyen szerepelt szép eredménnyel, angol és magyar nyelvű diákszínpadok tagja volt. 2002-ben érettségizett és felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karára, valamint ebben az évben kezdte el az Egészségtudományi (orvosi) szakfordító és tolmács szakot angol és magyar nyelvből. Egyetemi évei alatt az Erasmus és a Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete által kiírt ösztöndíj-pályázatokkal Ausztriában, Brazíliában és Mexikóban végezte gyakorlatait. Másodéves korától bekapcsolódott a Hantos Professzor Úr vezette légzés mechanikai kutatásokba az Orvosi Informatikai és a Sebészeti Műtéttani Intézetben, mint tudományos diákkörös hallgató. Kutatásaiban a tüdőtágulat, mint humán megbetegedés játszik központi szerepet. Eredményesen szerepelt a kari TDK Konferenciákon, majd 2009-ben első helyezett lett az Országos Tudományos Diákköri Konferencián Pécsett Élettan, kórélettan, farmakológia, mikrobiológia, laboratóriumi diagnosztika szekcióban. Köztársasági ösztöndíja mellett, kétszer Sófi és Szeged Városi Ösztöndíjat is kapott. Orvosi tanulmányait 2008-ban fejezte be summa cum laude minősítéssel, majd felvételt nyert az SZTE, ÁOK, Multidiszciplináris Orvostudományi Doktori Iskolába és a Szak- és Továbbképzési Központ gyermeksebész rezidens képzésére. 2009-től az SZTE, Gazdaságtudományi Karának Orvos–Közgazdász képzés – levelező tagozatának is hallgatója. Az elmúlt héten kapta meg a Pro Scientia Aranyérmet. Szabadidejében színházba, moziba, koncertekre jár, de szívesen sportol és szeret olvasni.