Előadónkról

RostGergelyRöst Gergely Nagykanizsán született és a Batthyány Lajos Gimnáziumban érettségizett. Számos tanulmányi versenyt nyert matematikából, fizikából és kémiából. Gimnázium után a JATE matematikus szakára jelentkezett és az SZTE-n szerzett kitüntetéses diplomát.

A szegedi Eötvös Kollégium tagja, majd titkára és seniora volt. Külföldi tanulmányokat folytatott Olaszországban (Potenza, Pisa) és Németországban (Giessen). Krisztin Tibor témavezetésével Promotio sub auspiciis praesidentis Rei Publicae doktori fokozatot szerzett, az ezzel járó köztársasági aranygyűrűt 2006-ban vette át Sólyom Lászlótól. Ezután két évig Kanadában a torontoi York University posztdoktori kutatója Jianhong Wu mellett, majd visszatért Szegedre a Bolyai Intézetbe és jelenleg az MTA-SZTE Analízis és Sztochasztika Kutatócsoport tudományos munkatársa.

Megkapta az MTA Ifjúsági Díját, a Bolyai Matematikai Társulat Grünwald Géza Emlékdíját, és az MTA Bolyai Kutatói Ösztöndíjat. Fulbright kutatói ösztöndíjat nyert az Arizona State University-re. Az első magyar matematikus, aki elnyerte az ERC (Európai Kutatási Tanács) Starting Investigator Grantet, és egyben az első kutató a Szegedi Tudományegyetemről, akit az Európai Unió legrangosabb kutatói pályázata támogat.

Kutatási területei a végtelen dimenziós nemlineáris dinamika, a funkcionál-differenciálegyenletek, a bifurkációelmélet és a matematikai járványtan. Közel tíz éve tart az egyetemen tehetséggondozó feladatmegoldó kurzusokat, nemzetközi matematikaversenyeken a rendszerint kiemelkedően sikeres szegedi csapat vezetője.

Röst Gergely igazolt labdarúgó a megyei másodosztályú Universitas SC csapatában, korábban a német (VfB 1900 Giessen) és a kanadai (FCP Woodbridge) bajnokságban is játszott. Két gyermeke van, Júlia (2.5 éves) és Vilmos (0.5 éves). Sokat foglalkozik matematikai ismeretterjesztéssel is: rendszeresen tart matematikát népszerűsítő előadásokat, blogot ír, gyakran szerepel a médiában. Újabb hobbija differenciálegyenletes mesék írása.