Előadónkról

zsigmondzoltanDr. Zsigmond Zoltán
tanszékvezető főiskolai docens
SZTE ZMK

Dr. Zsigmond Zoltán az SZTE Zeneművészeti kar tanszékvezető főiskolai docense. Hódmezővásárhelyen 1961-ben született, középiskolai tanulmányait Szegeden végezte. A felsőfokú végzettségét Budapesten, a Zeneakadémián szerezte. Olyan korszakos jelentőségű tanároknál tanult, mint Zempléni Kornél, Rohmann Imre, Kroó György, Máthé Miklósné és Kistétényi Melinda. Szegedre oktatói munkáját Szegeden kezdte, előbb szakközépiskolai tanárként, majd az elmúlt másfél évtizedben a jelenlegi Zeneművészeti karon és annak jogelődjeiben dolgozott. Oktatói munkája mellett rendszeresen fellép szóló és kamarazenei hangversenyeken. Szólórepertoárja a barokktól napjaink zenéjéig terjed. Kamaraművészként neves szólistákkal szerepelt, Európa több országában fellépett (D, I, Románia, Szerbia). Több cd és rádiófelvételen vett részt. Oktatói munkássága mellet elkötelezett előadója a kortárs zenének. Ez irányú pedagógiai tevékenységéért kétszer is megkapta az Artisjus díjat. Több zeneszerző bízta meg műveinek ősbemutatójával, közük kiemelkedik Orbán György Kossuth-díjas zeneszerző, aki több tucat művét dedikálta számára. DLA doktori dolgozatának címe: A zongora forradalma a XIX. század első felében. A Zeneművészeti karon zongorát oktat, hallgatói rendszeres fellépői hazai és külföldi versenyeknek és koncerteknek.