Előadónkról

Stacho_LaszloStachó László
egyetemi tanársegéd
zenetudós
SZTE ZMK

Stachó László 1977-ben született Szegeden. Középfokú tanulmányait a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban kezdte, 1994–95 között a finnországi Savonlinnai Művészeti Gimnáziumban folytatta, majd 1996-ban a Deák Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 2004-ben szerezte meg zenetudósi diplomáját a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd a következő évben a Mathias Corvinus Collegium média–kommunikáció szakirányának oklevelét vette át. 2006-ban fejezte be pszichológiatanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 2007-ben pedig általános nyelvészként végzett a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarán. 2004-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 2006-tól a finnországi Jyväskyläi Egyetem zenetudományi doktori programjának hallgatója. A Szegedi Társadalomtudományi Szakkollégium és a Mathias Corvinus Collegium senior tagja.

Zenekritikusként a Magyar Rádió, valamint a Muzsika című lap számára készít rendszeresen koncertkritikákat. Alapítója és 2000–2002 között szerkesztője volt a LélekJelenLét c. társadalomtudományi folyóiratnak (Kolozsvár–Szeged).

Három alkalommal részesült köztársasági ösztöndíjban és háromszor volt Kodály Zoltán alkotói ösztöndíjas, 2003-ban az Országos Tudományos Diákköri Konferencián első helyezést ért el, 2006-ban pedig elnyerte az Európai Kognitív Zenetudományi Társaság fiatal kutatói nívódíját. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának tanársegéde és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa. Főbb kutatásai – Bartók zenéje és zongorajátéka mellett – előadóművészet-történeti és zenepedagógiai témákra irányulnak.