SZTE televízió

Hermann_Robert

Az aradi vértanúk - Dr. Hermann Róbert előadása

Az aradi vértanúk nem tizenhárman, hanem tizenhatan voltak. A nemzeti emlékezet hosszú éveken át megfeledkezett az augusztus 22-én felakasztott Ormai (Auffenberg) Norbert ezredesről, a honvéd vadászezredek szervezőjéről. 19 nappal a tizenhármak után lőtték főbe Kazinczy Lajos ezredest, a nyelvújító Kazinczy Lajos fiát. Végül, 1850. február 19-én akasztották fel Ludwig Hauk bécsi hírlapírót, honvéd ezredest, valószínűleg nem annyira a magyar, mint inkább a bécsi forradalomban játszott szerepe, s egy, a Habsburg-Lotharingiai-uralkodóház ellen írott pamfletje miatt. Magukat a tizenhármakat a magyar közvélemény hajlamos egységes csoportként kezelni, s előéletük tekintetében volt is némi hasonlóság. Ugyanakkor politikai nézeteik igencsak eltértek – voltak köztük monarchisták (a többség ilyen volt), de köztársasági gondolkodásúak is (Nagysándor, Damjanich); tehetséges és kevésbé tehetséges hadvezérek, kitűnő szervezők (Láhner), remek szakemberek (Török), csatatéri fenegyerekek (Damjanich) és higgadt gondolkodású parancsnokok (Aulich, Vécsey). Az előadás arra a kérdésre kíván választ adni, hogy miért éppen ők lettek a megtorlás áldozataivá, milyen azonosságokat és különbségeket figyelhetünk meg pályafutásukban.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2020. szeptember 28.

IMG_8435-001

Rövid videóban mutatják be a Szegedi Tudományegyetem tanévnyitó ünnepségét. Az esemény rektori és kancellári köszöntővel kezdődött, gólyaesküvel folytatódott és a hallgatóknak szóló pozitív üzenetes konfettiesővel zárult.

SZTEmagazin

2024. február 09.

A TeWaTi lézeres kutatócsoport laborja az SZTE Fizikai Intézet Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékén. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Idén már jelentkezni lehet a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézetének újonnan induló fizikus-mérnöki alapszakjára. Az új alapszak a magyar felsőoktatási palettán úttörő módon mérnöki szemléletű fizikusokat képez majd, folytatásaként pedig már engedélyezés előtt áll a fotonikai mérnöki mesterszak terve is. A fizikus-mérnöki alapszak céljairól, felépítéséről az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékén beszélgettünk Dr. Bozóki Zoltán tanszékvezető egyetemi tanárral, Dr. Kovács Attila adjunktussal, a Fizikai Intézet oktatásért felelős intézetvezető-helyettesével és a képzés mérnöki tartalmának tervezésében részt vevő Podolcsákné Dr. Ailer Piroska tudományos főmunkatárssal, gépészmérnökkel, repülőmérnökkel, az SZTE IKIKK Fotonika, Lézerfizika és Feltörekvő Technológiák Kompetenciaközpont szakmai vezetőjével.