Előadónkról

Mezey András
SZTE Klebelsberg Könyvtár
Állománygyarapító Osztály


Mezey András Budapesten született 1969. május 3-án, középiskolai tanulmányait szintén a fővárosban végezte a Mikszáth Kálmán téri Piarista Gimnáziumban. Sikeres érettségit követően a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult, ahol történelem-német szakos diplomát szerzett.


Diplomaszerzése után két évet tanított a szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban, majd 1997-től a Klebelsberg Könyvtár jogelődjének, az SZTE Egyetemi Könyvtár állománygyarapító osztályának munkatársa lett.


Munkája mellett tovább folytatta tanulmányait 99-től 2003-ig a Szegedi Hittudományi Főiskola Hittanár Szakának négyéves levelező képzésében vett részt, ahol kitűnő eredménnyel kapott diplomát, majd doktori képzésben vett részt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Doktori Iskolájában. 2014 márciusában doktori fokozatot szerzett summa cum laude minősítéssel.


Jelenleg a Klebelsberg Könyvtár Állománygyarapító osztály munkatársaként dolgozik, a már évek óta nagy sikerrel megrendezett Könyvtári Éjszakák állandó szereplője, ahol vagy a könyvtári kórusban, vagy a könyvtári színkör egy-egy színdarabjában lehet vele találkozni.


Nős, négy gyermek édesapja, szabadidejében történész, és a régi magyar nyelvek rajongója. Hobbijai közé tartozik az éneklés, a versírás és a sakk.